Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tíz-húsz éven belül szavannává válhat az amazóniai esőerdő

Ez a cikk több mint 2 éves.

Egy Izrael nagyságú terület pusztult el csak a tavalyi évben az amazóniai esőerdő élővilágából. A kilenc országon átívelő esőerdő rombolása 21%-kal gyorsult fel 2020-ban, derül ki egy az Amazónia megmentéséért küzdő szervezet felméréséből.

Ha ugyanebben a gyorsított ütemben halad tovább az amazóniai esőerdő kipusztítása, 10-20 év múlva elérkezik a fordulópont, amely után a folyamat egy tartós halálspirálba lép át, ami után az esőerdő menthetetlenül kiszárad és szavannává válik – nyilatkozta Carlos Nobre, a São Pauloi Egyetem tudósa a Reuters-nek.

A fordulópont az élővilág 20-25%-os megsemmisülésénél következik be, amelynek 17-18%-a már megsemmisült.

Ezért Carlos Nobre szerint már a következő öt évben el kell érni, hogy az amazóniai erdőirtás teljesen megszűnjön. Ettől a céltől viszont messze van az emberiség – csak az elmúlt évben 21 ezer négyzetkilométernyi esőerdőt vágtak ki vagy gyújtottak fel.

Egy másik tanulmány szerint a brazíliai Amazóniának az elmúlt tíz évben 20%-kal több volt a szénkibocsátása, mint amennyi szenet az erdő elnyelt.

A szénkibocsátás megnövekedése mögött az esőerdő felégetése áll, amelyet a mezőgazdasági ipar növekvő szója- és marhatenyésztése, és az ezekből következő termőföldéhsége ösztönöz.
Ami az Amazónia kilenc országát illeti, a tavalyi erdőirtás oroszlánrészéért, 61%-áért Brazília volt felelős, aminek szélsőjobboldali vezetőjét, Jair Bolsonaro-t az amerikai titkosszolgálatok segítették hatalomra. Brazíliában a korábbi munkáspárti elnököt, Lula da Silva-t korrupció vádjával elítélték, 2015-ben pedig szintén korrupció vádjával lemondásra kényszerítették Lula utódját, Dilma Rousseffet. Ezért 2018-ban a Munkáspárt Fernando Haddad-ot indította Bolsonaroval szemben. Haddad népszerűsége és választási esélyei azonban összemérhetetlenek voltak Lulaéval, aki milliókat emelt ki a szegénységből és akit egykoron a világ legnépszerűbb politikusaként tartottak számon. Lula-t azóta felmentették a vádak alól és szabadlábra helyezték – a politikus azt tervezi, hogy 2022-ban újra indul az elnöki választáson.
A legnagyobb erdőirtás-növekedés Bolíviában volt, ahol 2019-ben megpuccsolták az őshonos származású, ökoszocialista elnököt, Evo Morales-t. Az illegitim, szélsőjobboldali kormány hatalomkerülését segítette, hogy  az USA által finanszírozott nemzetközi szervezet, az Amerikai Államok Szövetsége (OAS) hitelt adott azoknak a vádaknak, amelyek szerint a Morales-kormány elcsalta a választást. Evo Morales-t később visszaválasztották a bolíviaiak.