Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hosszas vajúdás után bérmegállapodás született a gyöngyösi B. Braun Medicalnál

Ez a cikk több mint 2 éves.

Megállapodás született a gyöngyösi B. Braun Kft-nél a munkásokat képviselő Vasas szakszervezet, valamint a cégvezetés között.

Ezt kérdésünkre László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke is megerősítette telefonon, ugyanakkor elmondta, hogy egyelőre nem árulhat el részleteket, annyit azonban tudhatunk, hogy aláírásközeli helyzetben vannak. Amint aláírják a felek a megállapodást, beszámolunk azon részletekről is, melyekről a szakszervezeti vezető egyelőre nem adhatott tájékoztatást.

Csütörtökön a Sztráda Rádió Dolgozói Oldal című szakszervezeti műsorában is megszólalt László Zoltán, valamint Guzslován Gábor szakszervezeti szakértő, többek között a B. Braunnál fennálló helyzetet is érintve. Az adást az alább lehet visszanézni.

László a műsorban is beszámolt arról, hogy a nap folyamán megállapodás született a gyöngyösi B. Braun Medical Kft. munkásai és a cégvezetés között, melyet nemsokára alá is írnak.

A szakszervezeti vezető elmondta azt is, hogy a cégnél sikerült elérni, hogy azon munkavállalók akik részt vettek a sztrájkban, ne részesüljenek semmilyen retorzióban, például jogi meghurcoltatásban vagy bónuszmegvonásban – ami az általában viszonylag alacsony alapbér mellett a nagy cégeknél dolgozó munkások de facto bérének jelentős hányadát is kiteheti.

László szerint noha a sztrájk idején komoly súrlódások voltak, ahogy korábban beszámoltunk róla, a dolgozóknak eleinte a március eleji hidegek ellenére szabadban kellett várakozniuk a sztrájk idején. Végső soron azonban a munkáltató pozitívan mozdult el, és a munkavállalók számára jobb megoldás született, mint a korábbi ajánlatok, az utolsó levélváltások pedig „korrekt, tisztességes, normális hangnemben zajlottak”.

A cég korábban annak ellenére zárkózott el a bérfejlesztés elől, hogy sok más iparággal szemben, melyek megsínylik a koronavírus-járvány miatti gazdasági visszaesést, a cég épp hogy profitál is a járványból. Március elején, miután kiderült, hogy milyen messze vannak egymástól a munkások és a cégvezetés elképzelései, a szakszervezet 8 százalékra mérsékelte bérfejlesztési követelését, akkor azonban az orvosi eszközgyártó még ezt is sokallta.

Ezután vetették be a rendhagyó sztrájkot, melynek keretében 11-12-13-án minden nap, minden műszak leállt két órára, a nagyjából 1 600 dolgozó csaknem egyhangú támogatásával – ami a cégnek komoly fejtörést okozott, tekintve hogy a megrendelések kielégítése végett folyamatosan jártak a gépek a szakszervezet szerint. A B. Braun korábbi közleménye szerint szerint ugyanakkor épp hogy visszaestek a megrendeléseik, tekintve hogy a koronavírus-járvány miatt azon egészségügyi beavatkozások maradtak el, melyekhez a cég által gyártott műtéti, infúziós, transzfúziós eszközöket használják.

A gyár munkásainak harcáról rendszeresen beszámoltunk a Mércén, korábbi cikkeink a témában itt találhatók.

A tisztviselők beszámoltak a Nemak nevű győri autóipari fémöntödében született bérmegállapodásról is. Noha a sztrájkra Győrben is felkészültek, komolyabb nyomásgyakorlásra nem volt szükség, hogy megszülessen az első cégvezetés és szakszervezet által is ellenjegyzett bérmegállapodás, melynek értelmében senki nem kereshet bruttó 300 ezer forint alatt.

A cégnél csak az alapbérről tárgyaltak, és

László értékelése szerint sikerült egy jó megállapodást kötni, aminek keretében amellett hogy emelkedtek a bérek, a differencia is csökkent a különböző nagyságú bérek között, miután az alacsonyabb keresetűek arányaiban nagyobb emelésben részesültek.

Ráadásul László szerint egyedülálló módon a cégnél a középvezetők kiálltak amellett, hogy a saját bérfejlesztésük arányának rovására fejlesszék nagyobb mértékben az alacsonyabb szinteken dolgozók bérezését.

Az eredmény azért is fontos a szakszervezeti vezető szerint, mert a mostani bérmegállapodás előrevetíti a későbbi kollektív szerződés lehetőségét, ahogy azt is kiemelte, arányaiban sokan léptek be a helyi alapszervezetbe, ami szintén ígéretes a jövőbeni bértárgyalások szempontjából.

A műsorban szó esett továbbá a Johnson Electric sajnálatos ózdi gyárbezárásáról is, amiről bővebben ebben a cikkben tájékozódhattok, ahogy a Dunaffernél fennálló helyzet is terítékre került, utóbbival kapcsolatos cikkeinket ezen a linken találjátok.