Nemrég jelent meg a Mércén Juhász Vanessza cikke, amelyben érthető módon aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a vakcinálás átpolitizálódása súlyos, emberéletekben mérhető veszélyekkel jár.

Miközben megértem az ezzel kapcsolatos kritikai megjegyzései komolyságát, én a magam részéről sokkal nagyobb veszélyt látok abban, ha kapitulálunk a jelenlegi rezsim járványkezelése előtt. A megjegyzéseim annyiban kicsit igazságtalanoknak tűnhetnek majd, hogy főleg az ellenzéki kritikát fogom védelmezni, miközben a cikk nem kitüntetetten az ellenzéket kritizálta, hanem úgy általában a vakcinálás átpolitizálódását. A válaszom aránytalanságát az okozza, hogy a kormányról lesújtó a véleményem e téren, az ellenzék tevékenységében viszont látok védhető elemeket.

De mielőtt rátérnék ezzel kapcsolatos érveimre, csináljunk úgy egy pillanatra, mintha a világon bármi lehetséges volna, és képzeljünk el egy Magyarországot, ahol a járványkezelés a következőképpen zajlik:

A kormány nem militarizálja a járványadatok gyűjtését és a kórházakat. Nem hagyják figyelmen kívül a már létező informatikai rendszereket, és nem csinálnak újakat a semmiből, rosszul átgondolva, gyatrán kivitelezve. Nem kézzel gyűjtögetik a számokat, éjszaka közepén, kapkodva, ellenőrzési lehetőség nélkül, időnként csúnyán benézve az adatokat. Nem gyártanak fölösleges adatszolgáltatási kényszereket se, viszont minden keletkező adatot úgy rögzítenek, hogy  aggregálásuk és elemzésük már gyerekjáték legyen.

Nincs nyilatkozatstop a kórházakban. Nincs titkolózás. Nincs folyamatos hazudozás. Nincs olyan, hogy forintmilliárdok mennek el félrevezető kampányokra, a közmédia nem sikerpropagandát folytat. Nem keltik azt a benyomást, mintha az EU nem segítene se pénzzel, se vakcinával, nem kötnek előnytelen szerződéseket oroszokkal és kínaiakkal.

Nem tesznek úgy, mintha utóbbiak teljesítéseivel sose volna probléma. Nem erőszakolnak rá emberekre idő előtt olyan vakcinákat, amik nincsenek megnyugtatóan ellenőrizve. Akkor se, ha azok jó eséllyel „rendes”, hatékony, jól működő vakcinák. Nem keltik azt a hamis benyomást, mintha a járvány elleni védekezés és a gazdaság megmentése vagy-vagy helyzet lenne. Viszont időnként az derül ki, hogy a kormány tévedett, de tanult belőle, és másként fog cselekedni a jövőben.

Akár települési szintig lemenő bontásban teszik közzé valós időben a lehető legrészletesebb járványadatokat. A kórházak között a központi adminisztráció által kifejezetten bátorított, formalizált tapasztalatcsere és tájékoztatás, szakmai vita zajlik. A nemzetközi tapasztalatok cseréje szintén központilag támogatott. Minderről a nyilvánosságnak is tudomása van.

A járványügyeket koordináló központi testületben helyet kap az összes parlamenti párt képviselője, és/vagy folyamatos tájékoztatást kapnak a helyzetről.

A parlament nyilvános ülésein részletes beszámolók hangzanak el, és viták zajlanak a járványkezelésről. A parlamenti bizottságokban rendszeresen meghallgatják a járványügyi illetékeseket.

Az ellenzéket nem vádolják kormányoldalról halálkampánnyal, oltásellenességgel. Közben nem állnak ellen hónapokig a nyilvános maszkviselésnek, hanem jó példával járnak elől.

A kormányban a szakminiszter felelős elsősorban a járványkezelésért, nem a külügyminiszter, meg a belügyminiszter, meg a honvédelmi miniszter. A sajtótájékoztatókon érdemi információk hangzanak el, valódi kérdéseket lehet feltenni, és arra tartalmi válaszok érkeznek, amikre vissza lehet kérdezni.

A kormány az önkormányzatokat fontos partnereknek tekinti. Nem von el tőlük forrásokat (nem tette ezt korábban sem), hanem inkább többletforrásokat rendel hozzájuk. Tapasztalatokat oszt meg velük, és kíváncsi a tapasztalataikra.

A járványkezelés általános kereteit nem rendkívüli jogrend, hanem rugalmas, de mégis áttekinthető törvények határozzák meg. Egyes intézkedések a bíróság előtt megtámadhatók. A kormány a járványügyi intézkedéseket nyilvánosan mérlegeli, hosszabb időre előre tervez, és menetrendeket határoz meg, amikhez mindenki tud igazodni. Aznap éjféltől életbe lépő rendeletek csak egészen kivételes helyzetben hoz.

Korlátozásokat ésszerűen, rugalmasan hoznak, nem nyilvánvaló gazdasági és politikai elfogultság mozgatja őket, nem csak telefonos lekérdezések, hanem várható járványügyi hatások alapján is mérlegelnek. Sőt, esetleg utóbbiaknak nagyobb súlyt is adnak.

Amikor azt mondják, hogy felkészülve várják a következő hullámot, akkor valóban felkészülnek. Rendesen megszervezik a karantént és a fertőzések útjának nyomon követését még idejekorán. Széleskörű tesztelést csinálnak. Kórházi ágyak értelmetlen „felszabadítása” helyett tényleges kapacitásbővítésre tesznek kísérletet. Válság közepén nem kényszerítenek ezreket az egészségügy elhagyására. Az orvostanhallgatók bevonását az egészségügyi ellátásba idejekorán megszervezik.

A vakcinák engedélyeztetésében odafigyelnek a formaságokra, hogy ezzel is növeljék a társadalmi bizalmat irántuk. Nem az amúgyis túlterhelt háziorvosokra bízzák az oltások lebonyolítását, hanem oltópontokat alakítanak ki. Az önkormányzatokat akár be is vonják ezek létrehozásába.

Jó, jó, tudom, ez nevetségesen távol van a magyar viszonyoktól. A mi valóságukhoz képest olyan mint egy mese. Akkor is meseszerűnek tűnik, ha számos más, történetesen valódi országban valóban csinálnak ilyeneket. Viták persze vannak róluk, az eredmények is ellentmondásosak. De legalább nem eleve kivitelezhetetlenek. És mégis, mindez még akkor is naiv álmodozásnak hangzik magyar viszonyok között, elismerem, ha világos, hogy minden egyes felsorolt intézkedés elmulasztása konkrét emberéletekben mérhető veszteségekkel jár.

De talán mégsem teljesen fölösleges elképzelni egy ilyen alternatív magyar valóságot, mert segíthet megérteni valamit a jelenlegi magyar helyzettel kapcsolatban. Mit? Azt, hogy miért nem lehet megúszni a „vakcinapolitikát”, ti. azt, hogy a járványkezelés átpolitizálódjon. Még akkor se, ha ennek abban az értelemben vannak negatív következményei is, hogy a politikai megosztottság biztosan sokakat elbátortalanít abban, hogy megtegyen olyan dolgokat , amiket megtenne, ha nem lenne ez a politikai ellenszél (nyilván ide tartozhat az is, ki milyen oltást mer elfogadni).

Két oka is van ennek. Az egyik, hogy

bármilyen szép is lenne, nincs olyan, hogy politikamentes, semleges társadalmi közeg. Még ha egy kérdést nem is talál meg a pártpolitika a maga számára, hogy beillessze a saját logikájába, az sem marad mentes a politikától, hiszen ott is jó eséllyel eltérő erejű szereplők közötti, stabil uralmi viszonyok lesznek, nem anarchia.

A „vakcinapolitika” minálunk, ahogy másutt is, nem azért alakul ki, mert valaki a politikai szándékait kívülről, mesterségesen rákényszeríti egy önmagában ártalmatlan helyzetre, hanem, mert mi ez a társadalom vagyunk, ilyen és ilyen értékekkel, érdekekkel, vágyakkal, ilyen politikusokkal és ilyen politikai helyzettel. A korábban felsorolt, mesebeli Magyarországra jellemző alternatív járványkezelés se lenne politikamentes, csak másfajta politikából következne, és másfajta politikát követelne meg, mint a mienk. Szerintem sokkal jobb lenne, de nem lenne politikamentes.

A másik ok, hogy nem egészen rajtunk múlik, hogy melyik helyzet fontos számunkra, forgatja fel az életünket, állít nehéz döntések elé, kavarja fel a szenvedélyeinket. A politika nagy kihívásai sokszor csak úgy ránk erőszakolják magukat és ez sokszor még a csúcspozíciókat betöltő, nagyhatalmú politikusok terveit is fenekestül felforgathatja.

Orbán Viktor tavaly maga is keserűen jegyezte meg, hogy igazságtalanság ez a járvány, mert olyan csúnyán belerondított a rezsim szépen alakuló terveibe. Donald Trump is hasonló dolgokra panaszkodott állítólag. Az ellenzéki önkormányzatok se úgy tervezték a munkájukat, hogy hónapokon belül elveszítik jogköreik és pénzügyi erőforrásaik túlnyomó többségét.

De nem is kell hozzá vezető politikusnak lenni, hogy ilyeneket érezzünk. A vállalkozó, akinek csődbe ment az üzlete. A munkavállaló, akit az első hullám alatt áttettek 8-ról 6 órába. A tanár, az orvos, a futár, aki minden nap az életét kockáztatja a munkahelyén, biztosan nem erről álmodott. A nyaralási terveikről lemondani kényszerülők, a digitális oktatásba bekapcsolódni nem tudva az oktatásból kipörgött százezrek, a maszkviseléstől pánikrohamot kapók, a családjuktól elszakítottak, lakásukba zártak, társadalmilag izoláltak.

Ők mind mind akaratuk ellenére lettek ebbe a helyzetbe belekényszerítve. Számukra az, hogy mit tesz a kormány, az ellenzék, nem azért fontos, mert amúgy baromira érdekli őket a pártpolitika, hanem mert mindez fenekestül felforgatta az életüket.

Mindebből pedig az következik, hogy a „vakcinapolitika” matekja sajnos nem úgy jön ki, hogy levesszük a pártpolitikát a vakcinázásról, és rögtön minden rendben lesz, és jó sokan életben maradnak.

Ha levonjuk a pártpolitikát a vakcinázásról, akkor egyrészt kapunk egy mindenféle ellenzéki politikai ellensúly nélküli hatalmat. Másrészt egy olyan autoriter rezsimet, amelyik teljesen gátlástalanul manipulálta eddig is stratégiai szándékok szerint az információkat, hozott teljesen rövidtávú hatalmi célú járványügyi intézkedéseket, és hagyott ezreket és ezreket megbetegedni és feltehetően meghalni is, részben hiúságból, részben inkompetenciája miatt, részben cinizmusból.

Másként megfogalmazva: „vakcinapolitika” mindenképpen lesz, legfeljebb a rezsim minden hülyesége és gonoszsága ellenállásmentesen fog érvényesülni. Az ellenzék így se sokat tud tenni ennek ellensúlyozására, de ha még ennyit sem tennének, szerintem sokkal súlyosabb politikai felelősséget kellene viselniük a jelenlegi hatalomnak kiszolgáltatott választók és – bocsánat a nagy szavakért, de – a történelem ítélőszéke előtt.