Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szijjártó reggel még Mianmar szankcionálása ellen tiltakozott, de délutánra ez eltűnt javított közleményéből

Ez a cikk több mint 3 éves.

Közleményt adott ki ma reggel a külügyminisztérium, melyben Szijjártó Péter elítélte, hogy az Európai Unió szankciókat hozott mianmari és kínai személyek ellen. Pár órával később viszont új közleményt adott ki a minisztérium, a közlemény javított változatában pedig immáron csak a Kína-ellenes szankciókat kritizálta, a Mianmarra vonatkozó részeket elhagyva.

A korábbi közlemény azt is világosan leszögezte, hogy a mianmari szankcionált személyek és entitások közvetlenül felelősek a február 1-jei mianmari katonai puccsért és annak erőszakos elfojtásáért.

Mianmarban február 1-jén a hadsereg eltávolította a hatalom éléről és hamis vádakkal őrizetbe vette a törvényesen megválasztott kormányfőt, Aung Szan Szú Kjí-t. A puccs után tüntetések és általános sztrájk söpört végig az országon, a tiltakozásokat a katonai rezsim a hadsereg ellenőrzése alatt álló rendőrséggel közreműködésével elfojtotta.

A mianmari tüntetéseken több tüntető is életét vesztette, akikkel rendőrségi tűzparancs végzett.

A gyilkosságokat végrehajtó mianmari rendőrség kiképzésében korábban az Európai Unió is résztvállalt, azáltal, hogy „tömegkezelési” ismereti képzést biztosított számukra. A uniós tagállamok külügyminisztereinek mai ülésén az Európai Unió Tanácsa mégis a mianmari puccs elleni fellépés mellett határozott.

A szankcionált személyek között továbbá szerepel négy kínai állampolgár is, akiket  azért szankcionált az Európai Unió, mert a kínai kormány tömegesen és szisztematikusan koncentrációs táborokba kényszeríti az ujgur kisebbséget. (És mint utólag kiderült, Szijjártó Péter a katonai puccsot elítéli, az ujgurok kényszermunkára való kényszerítését és az átnevelő-börtönöket viszont nem.)

A külügyminiszter szerint „az EU friss szankciói rendkívül károsak, ugyanis tovább fogják mérgezni az unió és Kína együttműködését”.

Ezekért a szankciókért való viszontválaszként tiltották ki Cseh Katalin, momentumos EP-képviselőt Kínából.

Szijjártó Péter véleményére valószínűleg befolyással van, hogy a magyar kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésével csatlakozott Kína nagyszabású globális infrastruktúra-fejlesztési tervéhez, az „Egy Út, Egy Övezet” programhoz és az is, hogy Magyarország volt az első európai ország, amely kínai vakcinát vásárolt.

(MTI)

Címlapkép: Myanmar Now, Twitter