Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A PTI szerint a kormánymédia hazug módon vádolja lopással az intézetet

Ez a cikk több mint 3 éves.

A Hír TV hétfő esti híradójában megjelent tudósítása rablással és pusztítással vádolta az Alkotmány utcai épületéből elüldözött Politikatörténeti Intézetet(PTI). Ehhez kapcsolódóan Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára Facebook oldalán osztott meg bejegyzést az ingatlan állapotáról, amiben szintén lopást emleget.  Egri Gábor, a PTI főigazgatója szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében reagált a kormánymédia és az államtitkár által elhangzott vádakra.

Ahogy arról már többször beszámoltunk, a baloldali szellemi műhelyként is működő Politikatörténeti Intézet 2012 óta támadás alatt áll: egyrészt a levéltáruk által őrzött iratok jó részét államosították, másrészt a kormány hosszú évek óta próbálta kiköltöztetni őket az Alkotmány utcából, a Kossuth térre néző épületrészükből, melyet 2020 őszén sikerült is elérniük. Az intézet immáron a Villányi úti épületében folytatja tovább a munkáját, azonban még most sem szabadul a hatalom meghurcolásától.

Az intézet igazgatója lesújtónak tartja, hogy igazságtalanul és mindenféle ellentételezés nélkül kilakoltatták az intézetet, most pedig alaptalanul még lopással is megvádolják. Arra is figyelmeztet, hogy

a PTI kilakoltatási perében Varga István, az állam jogi képviselőjének fellépésére kellett eltávolítaniuk az épületből a saját tulajdonukat képező ingóságokat, amit most számon kérnek az intézeten.

Mindemellett a Hír TV tudósításában látható épület sérülései, a felújítás állami előkészítésének, az állam fellépésének az eredménye. A csatorna szerint az intézet 1990 óta jogtalanul használta az Igazságügyi Palota épületét, míg Egry Gábor közleményében nyomatékosan kihangsúlyozta,

„a kúria 2018 novemberében kimondta, hogy nem birtokoltuk jogtalanul az ingatlant, jogszerű használók voltunk. Használati jogunk felmondására 2019 januárjában került sor, a felmondás jogszerűségét eldöntő perben 2020 nyarán született jogerős ítélet. Ezt követően azonnal jeleztük a kiköltözésre vonatkozó szándékunkat az MNV Zrt-nek.”

Az intézet igazgatója az épület fenntartásáról és az átadás folyamatáról is tájékoztat. Kiemelte, hogy az átadás-átvételre épületbejárás után felvett, közjegyző közreműködésével készült birtokbaadási jegyzőkönyv aláírásával került sor, ezzel kapcsolatban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) képviselői nem emeltek kifogást. A jegyzőkönyv (amelybe a Mérce is betekintést kapott) alapján az épület műszaki állapota közepes, havária intézkedésre nincs szükség, karbantartási munkára igen. Az elmúlt két év során az állam megbízásából, a felújítás előkészítésére az épület teljes körű felmérésére is sor került, annak állapota az állam képviselői előtt ismert volt. A Hírt TV felvételein látható sérülések a SIP Zrt révén, az Archikon építészeti iroda közreműködésével lebonyolított állapotfelmérés, feltárás, falkutatás, aljzat megbontás során keletkeztek. A keletkezett sérülések visszaállítását a PTI nem kérte, mivel mindenképp el kellett költözniük az épületből. Az igazgató azt is kiemeli, hogy

az intézet jogi státuszába, amit az állam kérésére állapított meg a bíróság, nem fért bele, hogy más tulajdonán annak engedélye nélkül változtatást hajtson végre.

A Steindl Imre Program Zrt. által készített felmérés tartalmazta a műemléki értékű ingóságainak listáját, melyet a kiköltözéskor az intézet maradéktalanul átadott. Az egyéb ingóságokat melyeket az intézet dolgozói saját pénzükön szereltettek be az épületbe, Varga István utasítására eltávolították és költözéskor magukkal vitték. A PTI térítés ellenében azonban felajánlotta az államnak azok átvételét, de Vargáék elutasították az ajánlatot. A tudósítással ellentétben ennek perértéke a mintegy 48 millió forint volt, ahol a bíróság első fokon az állam javára ítélt, így az intézet kénytelen volt minden ingóságával együtt távozni az ingatlanból.

A PTI azt is cáfolta, hogy állami tulajdont képező iratokat hoztak volna magukkal az épületből.  Ezek ma is ott vannak, közjegyző által lepecsételt raktárban, mint azt az átadás-átvételről készült jegyzőkönyv is rögzíti.

A PTI az állami tulajdonú iratok felelős őrzésének megtérítését kérte és kéri. Ezt a követelést, a tudósításban szereplővel ellentétben, nem az épület, hanem az állami tulajdonú iratok gondos megőrzése alapozza meg.

Az MNV Zrt erre nem hajlandó, ezért per zajlik a kérdésben.

„További állami tulajdonú, kezdettől fogva általunk őrzött és az említett perben érintett iratok korábban is külső raktárban voltak és ma is ugyanott vannak”

– írja Egry Gábor.

A cáfolatot az Az Úri utca 6. szám alatti ingatlan ügyével zárja. Az irodát, mint az az önkormányzat honlapján elérhető nyilvános dokumentációból is kiderül, a Politikatörténeti Alapítvány bérli. A szerződés aláírására részükről december végén került sor. Itt az alapítvány által támogatott Társadalomelméleti Műhely és a kutatók workshopjai kerülnek megrendezésre. Szerződésben vállaltuk, hogy a lakástárlat megtekinthetőségét biztosítjuk, amint a járványügyi intézkedések lehetővé teszik.

Címlapkép: A Politikatörténeti Intézet épületének részlete, fotó: PTI.