Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Akár 3 és fél év börtön várhat az orosz ellenzéki Navalnijra, a sajtófőnöke már házi őrizetben van

Ez a cikk több mint 3 éves.

Az orosz ügyészség ma helybenhagyta az ellenzéki Alekszej Navalnij három és fél éves börtönbüntetését, az indoklás szerint azért, mert megsértette felfüggesztett börtönbüntetésének próbaidejére szóló szabályzatot és nem jelentkezett kapcsolattartóinál 2020 végén, írja a Moscow Times. A lap szerint férfi úgy gondolja, az orosz rendőrségnek ennek ellenére pontos információi lehetettek tartózkodási helyéről, hiszen akkoriban éppen egy berlini kórházban kezelték, ráadásul egy olyan ügyről van szó, amelyről a strasbourgi bíróság is kimondta, hogy az ítélet politikailag motivált volt. Az ügyet holnap tárgyalja a moszkvai városi bíróság és szinte biztosra vehető, hogy valóban 3 és fél év letöltendőre ítélik.

A Meduza szerint Navalnij sajtófőnökét „járványügyi szabályok megszegése miatt” már házi őrizetre is ítélték, egészen március 23-ig.

Mint ismert, Navalnijt január 17-én a moszkvai repülőtéren vették őrizetbe, amikor visszatért Németországból, ahol gyógykezelést kapott, miután augusztusban Oroszországban – több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint – megmérgezték.

Az aktivistát arra hivatkozva tartóztatták le, hogy az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) szerint megszegte az úgynevezett Yves Rocher-ügyben rá korábban kiszabott, felfüggesztett börtönbüntetés feltételeit.

Navalnij letartóztatása ellen január 23-án több, mint 60 orosz városban emberek ezrei tüntettek, a demonstráció közben folyamatosak voltak a rendőri összecsapások, több újságírót, valamint a férfi ügyvédjét is őrizetbe vettek. Január 31-én vasárnap pedig felelségét, Julija Navalnaját is letartóztatták percekkel azután, hogy csatlakozott Moszkvában az egyik, férje szabadon engedését követelő tüntetéshez. A nőt azóta már szabadon engedték, 20 ezer rubeles (kb. 80 ezer forintnyi) bírsággal. A vasárnapi tüntetésen egyébként több, mint ötezer embert vettek őrizetbe a hatóságok, volt olyan, akin sokkolót alkalmaztak és az illető eszméletét is vesztette intézkedés közben.

Navalnij ellen emellett két másik eljárást is indítottak: az egyikben azzal gyanúsítják, hogy nonprofit szervezetei nem megfelelően használtak fel 4,8 millió dollárnyi támogatást, az aktivista ezért akár 10 évet is kaphat.

A másik ügy egy második világháborús orosz veterán rágalmazásáról szól – az ügyészség szerint Navalnij megsértette méltóságát azzal, hogy árulónak nevezte Twitteren, miután nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen másokkal együtt ünnepeli azt az alkotmánymódosítást, amely lehetővé tette, hogy Vlagyimir Putyin akár 2036-ig is Oroszország elnöke maradhasson. Az orosz ügyészség szerint ezek az ügyek mind azt mutatják, hogy jogos elrendelni az ellenzéki aktivista minél hamarabbi bebörtönzését.

Eközben pedig a mai nappal életbe lépett az a törvény Oroszországban, amely a közösségi média működtetőit arra kötelezi, hogy letiltsanak bizonyos tartalmakat, valamint ne tegyék lehetővé résztvevők toborzását nem engedélyezett tüntetésekre, írja a Telex.

Emellett ugyancsak lérhetetlenné kell tenniük a szolgáltatóknak a terrorizmusról és államtitkokról szóló tartalmakat, kábítószerek gyártásának leírásait, a gyermekpornográfiával kapcsolatos, az öngyilkosságra buzdító tartalmakat, valamint azokat, amelyek semmibe veszik az orosz alkotmány előírásait. Ahogyan arról a Moscow Times is beszámolt: Dimitrij Medvegyev, Oroszország korábbi elnöke a mai napon azt nyilatkozta: az ország akár arra is készen áll, hogy teljesen lecsatlakozzon a globális internetről, ehhez már az infrastruktúra is elkészült.