Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Leszerelik a köztéri kukák negyedét Budapesten a kormányzati megszorítások miatt

A fővárost érintő kormányzati elvonások miatt idén csaknem 2 milliárd forinttal csökken a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. költségvetése, ezért a cég arra az elhatározásra jutott, hogy a budapesti kukák negyedének (11 ezerből 3 ezer) leszerelésével spórol, a rendszeres ürítésre, karbantartásra és cserére ugyanis nincs elég pénz – írja a 444 a  Józsefváros.hu cikke nyomán.

A lépés minden kerületet érint, de különbözőképpen: a lap szerint az amúgy is súlyos köztisztasági gondokkal küzdő Józsefvárost a többi kerületnél is jobban, itt ugyanis majdnem a kukák felét, 518-ból 214-et terveznek elvinni január végéig.

Horváth László, az FKF PR munkatársa az önkormányzati lapnak azt mondta, a járványhelyzet sajátosságai (mint pl. a kijárási tilalom vagy a turisták elmaradása) miatt kihasználatlan edényeket szerelik le. Terveik szerint a kukagyérítés a közösségi közlekedés megállóit kevésbé, a gyalogos forgalom útvonalait jobban érinti majd. A cég ugyanakkor azt ígéri, hogy a kényszerű spórolás ellenére igyekeznek a megszokott köztisztaságot fenntartani, és ahol a lakossági szokások változása, illetve az esetlegesen megnövekedett gyalogosforgalom ezt indokolja, oda a jövőben is igyekeznek majd kellő mennyiségű új tartályt kihelyezni, vagy áthelyezni a kevésbé használt helyszínekről – írja a kerületi lap.

Ahogy arról nemrég beszámoltunk, Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke nemrég az Indexnek adott interjújában arról beszélt

 nincs tudomása Európában másik olyan országról, ahol a járvány idején költségvetési forrásokat vontak volna el az önkormányzatoktól, sok helyen épp ellenkezőleg, plusz fedezetet kaptak a járványvédelmi feladatok ellátására.

Tavasszal a parkolási díjak elvonásával kezdődött a sor, amely szerinte a fővárost érintette a legsúlyosabban, majd a gépjárműadó elvonása (amelynek korábban 40 százaléka maradt a helyhatóságoknál) még nagyobb érvágást jelentett, ez országosan olyan 36 milliárd veszteséget okozott. Az iparűzési adó felére csökkentése pedig egy másik komoly tétel, amelynek a hatásait még fel sem tudják mérni a települések vezetői.

Múlt hét csütörtökön végül sor került egy egyeztetésre az önkormányzatok és a kormány képviselői között, ám ezen nem közeledtek az álláspontok. A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely arról beszélt, a kormánynak ez a megszorítópolitikája első- és másodrangú állampolgárokra osztja az embereket aszerint, hogy kormánypárti vagy nem kormánypárti településen élnek, a Magyarországi Önkormányzatok Szövetsége és a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége álláspontja szerint ugyanis a megszorítások 7-szer nagyobb mértékben sújtják az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat.

Karácsony és több fővárosi polgármester hétfőn jelentette be: plakátkampányt indítanak, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az önkormányzatokat érintő forráselvonás lakosságot érintő káros hatásaira.

Frissítés 20:05

A Fővárosi Közterület-fenntartó szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a fent említetteket kiegészítve azt írja, a visszavonásra szánt edények kiválasztásánál az alábbi szakmai szempontokat vették figyelembe: 

  • A környezettudatos, urbanizációs trendek eredményeképpen általánosságban is kevesebb hulladék keletkezik a közterületeken elhelyezett kukákban. Ennek egyik szembetűnő eleme az, hogy egyre többen helyezik az arra szolgáló tartályokba a szelektíven gyűjthető hulladékot és egyre kevésbé használják a köztéri edényeket az otthoni kommunális hulladékuk elhelyezésére. Emiatt kevesebb hulladékgyűjtő edény szükséges.
  • A fenntartható hulladékgazdálkodás egyik, törvényben megjelenő alapelve az a számos nagyvárosban is elterjedt gyakorlat, hogy a hulladékszállítás és -kezelés költsége a hulladékot termelő felet terheli („a szennyező fizet” elve). Ennek a szempontnak igyekszik érvényt szerezni az FKF azzal, hogy együttműködést szorgalmaz a jelentős mennyiségű hulladékot generáló gazdálkodó szervezetekkel (pl. gyorséttermek, élelmiszerüzletek, vendéglátóhelyek), hiszen az üzletek és éttermek környékén hulladékgyűjtők elhelyezése, valamint a hulladék elszállítása az üzletek feladata, nem pedig az önkormányzaté. 
  • Számos esetben kihasználatlanná válnak a kosarak, például a közösségi közlekedésben bekövetkező változások hatására.

„Összefoglalóan tehát kijelenthető, hogy a kritikus kormányzati megszorítások miatt a Fővárosi Önkormányzat kénytelen volt csökkentett műszaki tartalmat megrendelni az FKF-től, és ezt az FKF igyekszik hatékonyabban összehangolni a köztisztasági szakmai trendekkel és az idén tapasztalható közterület-fenntartási elvárásokkal”

– írja a cég.

Címlapkép: FKF / Facebook