Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kihasználatlan ampullák, információhiány: teljes a káosz a kormányzati oltási terv körül

Ez a cikk több mint 3 éves.

Egyre kuszábbnak tűnik a kormányzat által előírt oltási terv sorrendje: a Népszava információi szerint az év végéig még 6,6 millió adag vakcinát szállít majd a Pfizer Magyarországra, ám nem tudni, kik férnek fele a hatvan feletteik közül az oltandók következő csoportjába. Ráadásul a Demokratikus Koalíció úgy tudja, az oltóközpontokban nap, mint nap kidobják a megmaradt vakcinákat.

Mint arról mi is beszámoltunk: Orbán Viktor miniszterelnök a pénteki interjújában még arról beszélt, az oltási sorban a 60 év feletti krónikus betegek következnek: 1 millió 756 ezer emberről van szó, akiket három betegségcsoport alapján jelöltek ki.

Bár a közlésből úgy tűnhet, hogy a miniszterelnök szavai mögött konkrét kalkuláció áll, de az érintettek azóta is csak találgathatják, kik kerülnek majd a korosztály preferált kétharmadába.

Orbán Viktor ugyanis konkrétan nem nevezte meg, hogy melyek azok a krónikus betegségek, amelyek elsőbbséget biztosítanának: az viszont tudható, az Operatív Törzs több tucatnyi, a covid szempontjából releváns alapbetegséget szerepeltet a gyászjelentéseiben. Szakmai beszélgetésekent viszont az is elhangzott, hogy egy-egy népbetegségnek csak a súlyosabb állapotait tekintik az orvosok különleges beszélyforrásnak a vírus szempontjából, tehát őket indokolt oltani. Emiatt lenne szükséges az is, hogy a kormány közölje a betegségek pontos besorolási BNO kódját is, így az orvos és a beteg számára is egyértelmű lehet, kik kerülnek majd előrébb a sorban.

A lap ezzel kapcsolatban megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát, valamint Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt (NEAK) is, ám konkrét válaszok helyett mindössze annyit közöltek:

„Amint elérkezünk a 60 éven felüliek, illetve a veszélyeztetett, krónikus betegek, illetve az otthonukba szorult mozgásképtelenek oltásához, minden érintett értesülni fog az operatív törzs sajtótájékoztatójából, a híradásokból és a regisztráció során megadott e-mail címén, hogy mikor, hogyan és hol tudja felvenni a vakcinát.”

Az Operatív Törzs keddi ülésén György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője ráadásul ellent mondott a miniszterelnök nyilatkozatának: szerinte a most következő, harmadik körben a 60 év felettieket oltják majd, de koruk alapján sávosan. Ezért a 89 év felettiek lesznek az elsők, akiket háziorvosi rendelőben, illetve otthonukban oltanak majd. A magyar népességnek egyébként egy százaléka idősebb 89 évnél, ők 93-94 ezren vannak, és egy részük már a második körben, azaz az idősotthonok lakóinak oltásakor megkaphatta a vakcinát.

Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció képviselője az oltásokkal kapcsolatban egy igen érdekes jelenségről számolt be:

tudomására jutott ugyanis, hogy egy, a nevét elhallgatni kívánó háziorvost azt nyilatkozta az Átlátszónak, hogy az oltási stratégia szervezetlensége miatt a kiolvasztott oltóanyagok egy része a kukában végzi.

Az orvos elmondása szerint egyáltalán nem kapnak információt arról, mit kell csinálni a megnyitott vakcinákkal: ampullánként ugyanis egyszerre 5-6 vakcinaegységet lehet kibontani, de az oltóközpontban láthatóan nem tudják, hogy a betervezett, ám bármilyen okból meg nem jelent emberek oltóanyagával mihez kezdjenek a nap végén. Az említett orvos arra is kitért, hogy azt szerették volna, ha az osztályukon fekvő betegeket, vagy a kórházi dolgozók családtagjait oltják be ezekkel a vakcinákkal, ugyanakkor erre eddig nem volt lehetőség, mert az oltóközpontban dolgozók nem mernek eltérni a kiadott utasítástól.

A DK pont ezért arra szólítja fel a kormányt, hogy sürgősen adjanak utasítást az oltóközpontoknak a megmaradt oltóanyagokat illetően.

A 444 viszont ma reggel arról számolt be: az Operatív Törzs ma reggeli jelentése szerint „az eddig Magyarországra érkezett vakcinákat mára gyakorlatilag felhasználták, eddig 130 318 fő kapott oltást”. Ez pedig ha nem is sokkal –  458-cal – több, mint amennyi védőoltás eddig az országba érkezett, hiszen Müller Cecília hétfőn még azt nyilatkozta, hogy  „eddig 129 860 embernek elég védőoltás érkezett az országba”, és azóta még nem érkezett újabb szállítmány, csak ma fog.

A lapnak többen jelezték, hogy ez abból is adódhat, hogy a Pfizer ampullákból 5 helyett már 6 embert lehet oltani, ám ez protokoll már régen, január 12-én életbe lépett. Abban lenne logika, hogy hogy ezek után az addig a második körre félretett adagok (összesen 78 857) egy részét, egészen pontosan 20 százalékát felszabadítják – ám akkor nem 458-cal, hanem 15 ezerrel több védőoltást lehetne beadni.

Mint ahogyan a fentiekből is látszik, teljes a káosz az oltások körül – pedig Orbán Viktor pár napja azt ígérte, könnyen megeshet, hogy még a nyár előtt visszakaphatjuk „régi” életünket.

Az Index információi szerint az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) lezárta a koronavírus elleni orosz Szputnyik vakcina több ezer oldalas törzskönyvi dokumentációjának ellenőrzését, és jóváhagyta a vakcina engedélyezését, így már csak a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laboros és egyéb vizsgálatai vannak hátra, és ha itt is mindent rendben találnak a szakemberek, akkor indulhat a szállítmány Oroszországból.

Bár az EU gyógyszerhatóságának, az EMA-nak kell engedélyt adnia minden tagállamban forgalomba hozott vakcina alkalmazására, vészhelyzeti sürgősségi eljárásban engedély nélküli termék is forgalomba hozható ideiglenesen az EU-ban.

Ez esetben viszont a vakcinát forgalomba hozó tagállamot, vagyis jelen esetben Magyarországot terheli a felelősség.

Az Index úgy tudja, az OGYÉI munkatársai jelenleg is Oroszországban tartózkodnak, ahol kedden ellenőrizték a Szputnyik vakcinát gyártó üzemet, csütörtökön ellátogatnak abba az intézetbe, ahol a vakcinák gyógyszerészeti engedélyét adják ki, pénteken pedig már Szijjártó Péter külügyminiszter a Szputnyik behozatalának részleteiről tárgyalhat.

Címlapkép: MTI/Illyés Tibor