Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az állami cégeknek szabad díjat emelni, csak az önkormányzatoknak nem?

Ez a cikk több mint 3 éves.

Molnár Zsolt, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) pártigazgatója írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktor , hogy megtudja,

miért csak az önkormányzatokra vonatkozik a közszolgáltatási díjak emelésének tilalma, az állami cégekre miért nem – erről a politikus szombaton az MSZP Facebook-oldalán megosztott videóban számolt be.

Mint ismert, egy, a december 18-i Magyar Közlönyben  megjelent rendelet értelmében a helyi önkormányzatok, vagy az általuk fenntartott szervezetek, gazdasági társaságok nem emelhetik meg az általuk nyújtott közszolgáltatások díját, és 2021. december 31-ig nem állapíthatnak meg új díjat, a meglévő díjaikat pedig nem terjeszthetik ki új kötelezetti körre. A hivatalos indoklás szerint erre „a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásainak enyhítése érdekében” van szükség.

A közlönyben olvasható pontos szöveg szerint a rendelet alanyai

  • a helyi önkormányzatok,
  • az általa fenntartott költségvetési vagy nonprofit szervezetek,
  • a helyi önkormányzatok többségi tulajdoni részesedésével működő gazdasági társaságai,
  • illetve a képviselő-testület feladatkörébe tartozó közszolgáltatás ellátására szerződéssel rendelkező, a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti gazdálkodó szervezetek;

az állami cégek viszont nem.

Az önkormányzatok és azok cégei „által nyújtott szolgáltatásért, végzett tevékenységéért megállapított díj, az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás keretében felmerülő díj, illetve egyéb díjfizetési kötelezettség (a továbbiakban együtt: díj) mértéke nem lehet magasabb, mint az ugyanazon díjnak az e rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályos és alkalmazandó mértéke” – áll a rendeletben.

Molnár Zsolt most azt kifogásolja, hogy a korlátozás csak az önkormányzati díjakra vonatkozik, az állami cégek esetében nincs ilyen befagyasztás. Példaként megemlítette, hogy a postai díjakat – amelyek mindenkit érintenek –, vagy az autópályadíjakat lehet emelni.

De itt érdemes megemlíteni azt is, hogy egy novemberben hozott rendelet értelmében az önkormányzatoktól állami koncesszióba kerül a például hulladékgazdálkodás is, a korábban a településeket illető közszolgáltatási díj pedig ezután a koncesszorokat illeti majd meg.

A hulladékgazdálkodást érintő rendelet kihirdetésével egy napon született az a döntés is, amely megtiltotta, hogy az önkormányzati közszolgáltatók saját csatornákon keresztül, közvetlenül értékesítsék közszolgáltatásaikat, ami szintén potenciális bevételkiesést eredményezhet a településeknek. December elején pedig arról határozott a kormány, hogy az önkormányzatok nem emelhetnek semmilyen helyi vagy települési adónemen, később pedig az önkormányzatok legfőbb bevételi forrását, az iparűzési adót is a felére csökkentette.

A szocialista országgyűlési képviselő szerint igaza van Karácsony Gergely főpolgármesternek abban, hogy a kormány egyik kezével nem a vírus, hanem az önkormányzatok ellen harcolt. Molnár Zsolt úgy fogalmazott, hogy ez jól tetten érhető abban a kormányrendeletben, amely megtiltotta az önkormányzatoknak a közszolgáltatási díjak emelését a veszélyhelyzetre hivatkozva.