A júniusi francia helyhatósági választásokon ugyan papírforma szerint, a 9000 főnél népesebb városok több mint felében győzött a konzervatív párt (Les Républicains, LR), de legfőbb tanulságként az Európai Ökológia – Zöldek Pártja (EELV) első komoly áttörését, a baloldali-progresszív jelöltek sikereit a közép- és nagyvárosokban, és a Macron-féle Köztársaság Lendületben (LREM) kudarcait jegyezhettük fel.
A választás az ország második legnépesebb településén, Marseille-ben is egy civil–baloldali–zöld összefogás, a Printemps Marseillais („Marseille-i tavasz”) győzelmével zárult. A mediterrán nagyváros ezzel sokakat meglepett, hiszen Michèle Rubirola győzelme – első női polgármesterként – a háromszor újraválasztott Jean-Claude Gaudin 25 évnyi uralma után jelentős változást ígért.
A Republikánusok veteránja, Gaudin neve klientelista politikájával forrt össze, amelyről a városkép is árulkodik. A Régi Kikötőből induló Rue de la République a Gaudin-érában erőszakos dzsentrifikációval, masszív kilakoltatásokkal egy Champs-Élysées-féle előkelő sugárúttá változott – amire a városvezetést sokkal inkább a haussmanni építészet ihlette, mint az egykor szegényebb utca társadalmi folyamatai. Az utca a Joliette és Euroméditerranée negyedek grandiózus kulturális-üzleti projektjeihez vezet, melyek patyomkindíszletként magasodnak az északi negyedek társadalmi-gazdasági válsága elé, ahol a szegénységi küszöb alatt élők aránya bizonyos kerületekben a 70%-ot is eléri.
Gaudin megítélésének mérlegére 2018 novemberében hatalmas súlyként zuhant a Rue d’Aubagne tragédiája. A 63–65. számú házak összeomlása nyolc lakó halálával járt a Noailles negyedben, voltaképp a város kellős közepén. A lakhatási válsággal, így a leromlott állagú lakásokkal kapcsolatos politikai fellépést évek óta rengetegen sürgették. A Rue d’Aubagne drámája ennek adott keserű nyomatékot, miközben a 420 ezer „méltatlannak” (azaz emberhez méltó lakhatásra alkalmatlannak) minősített franciaországi lakás csaknem 10%-a továbbra is Marseille-ben található.
A tragédiát többezres tüntetéshullám követte, ami a város civil szerveződéseinek is lendületet adott. Elsőként a Mad Mars nevű polgári tömörülés kezdett a 2020-as választásokra készülni, akik – Olivia Fortin Printemps Marseillais-s képviselő tudásátadó anyaga szerint – a 2014-es helyhatósági választások szomorú tanulságai után nem hittek benne, hogy fölvehetik a versenyt a jól beágyazódott konzervatív hatalommal. Így nyitott a civileket egyesíteni óhajtó Mad Mars végül a pártok felé is, és lett szlogenje a „legyünk őrültek, higgyünk a politikában”. Kicsit későbbtől, de aktívan készült a Pacte Démocratique is a választásokra, akik a házösszeomlások utáni segítségszervező tevékenységükkel váltak helyben ismertté.
2019 júliusában végül számos civilszervezet, zöld és baloldali párt részvételével megszületett a Printemps Marseillais mozgalom. „Száz marseille-i kézzel” írt programjuk tartalmazott egy egymilliárd eurós iskolafelújítási pillért, vállalkozott harmincezer lakóhely szociális szempontoknak megfelelő létrehozására, illetve arra is, hogy többé egy marseille-i se lehessen 15 percnél távolabb tömegközlekedési eszköztől, sem 300 méternél messzebb zöldterülettől.
A mozgalom választási listájának élére a papírforma a szocialista Benoît Payant várta, ami nem mindenkit töltött el feltétlen lelkesedéssel – a Jean-Luc Mélenchon vezette Engedetlen Franciaország (France Insoumise, FI) helyi politikusai ki is léptek a Printemps Marseillais-ből.
Felfoghatatlannak találták ugyanis, hogy egy civilnek szánt lista élére a Szocialista Párt embere álljon. Nem mellesleg olyasvalaki, aki Bouches-du-Rhône megye közgyűlésének korábbi elnökétől, a bűnszervezetébe belebukott (bár jelenleg is szenátor és képviselő), a Panama-aktákban is szereplő Jean-Noël Guérinitől sem állt távol.
Benoît Payan végül nem akart a „megosztottság ürügyévé válni”, és januárban bejelentette, hogy Michèle Rubirolát fogja támogatni a Printemps Marseillais jelöltjeként. Rubirola katalán és nápolyi bevándorlók unokájaként született Marseille-ben, a hetvenes évek óta számos alterglobalista, ökológiai és antimilitarista mozgalom résztvevője, foglalkozása szerint háziorvos.
Bár Marseille-ben szívesen gondoltak rá a civilszféra képviselőjeként, a pártpolitika sem volt idegen tőle: 2002-ben belépett az EELV egyik elődpártjába (LV – Zöldek), majd az EELV-vel is folytatta tevékenységeit felfüggesztéséig, amit épp a Printemps Marseillais-hez való korai csatlakozásával vívott ki magának (az EELV az első fordulóban még nem állt be a Printemps Marseillais mögé, a második forduló előtt azonban már prominens politikusaival kampányolt mellettük). Michèle Rubirola és a Printemps Marseillais végül győzött a helyhatósági választásokon, a szavazatok 38%-át megszerezve – igaz, rendkívül alacsony részvétel mellett.
A konzervatív és szocialista politikusokból egyaránt kiábrándult várost 25 év után új reményekkel kecsegtető Michèle Rubirola azonban hat hónappal e választási győzelem után, december 15-én egészségügyi problémáira hivatkozva lemondott polgármesteri címéről. „Marseille polgármesterének lenni 300 százalékos elfoglaltság, én 150 százalékot nyújtok” – mondta, majd hivatására is utalt. „Az orvostudományban vannak hosszú távú szakemberek és sürgősségi orvosok. Én az első kategóriából érkezem, és a második az, amire szükségünk van.” A bizonyos sürgősségi orvos, aki Rubirolát a polgármesteri székben váltani fogja, múlt hét hétfő óta hivatalosan is Benoît Payan. Rubirola nem a politikától vonult vissza, Payan első számú alpolgármestereként továbbra is szerepe lehet a Printemps Marseillais programjának megvalósításában.
A történet utóíze keserű. Marseille-t, a civilként népszerű és új legitimációt ígérő női politikust megválasztó várost mégis egy helyi politikai osztályhoz kötődő szakmabeli, férfi pártpolitikus fogja irányítani. Mindez a városházán dőlt el, ahol a Printemps Marseillais képviselői szavaztak – végül 54 delegáltjukból egyébként csupán 11 kötődik a civilszférához.
A Szocialista Párt nyilatkozott a legbizakodóbban, némileg öntelten: elnökük, Olivier Faure szerint Rubirola egyszerűen nem a saját hatalmáért, hanem a Printemps Marseillais projekt sikeréért dolgozik. Kevésbé optimista az Európai Ökológia – Zöldek Pártja. A Mediapart által idézett politikusaik szerint a történet időzített bomba, aminek a zöldek fogják megfizetni az árát.
A zöldek a helyhatósági választások utáni eufória óta viszonylag szerencsétlen esetekkel kerültek a nyilvánosság elé. Heves indulatokat váltott ki például, amikor a lyoni polgármester, Grégory Doucet „macsó és környezetszennyező” dolognak nevezte a Tour de France-ot, a nagy bordeaux-i karácsonyfa-dráma pedig a magyar sajtóban és közbeszédben is megjelent, persze kemény csúsztatásokkal. A zöldek attól tartanak, hogy Rubirola lemondása ezekkel a történetekkel muníciót szolgáltat azoknak, akik szerint ők amatőrök, és nem állnak készen városok, vagy akár a köztársaság vezetésére.
Mindeközben a már a 2022-es elnökválasztáson gondolkodó Macron szintén próbál úgy tenni, mintha fontosnak tartaná az ökológiai ügyeket – noha a Rubirolának győzelmet hozó választáson szisztematikusan a konzervatívokkal fogott össze a Zöldek ellen.
Macron népszavazást tartana, mely siker esetén kötelezné az államot, hogy garantálja a környezet és a biodiverzitás védelmét, valamint az éghajlatváltozás elleni harcot. Persze a kegyes gesztus olyan időszakban érkezik, amikor az emberi jogok helyzetére érzékeny közvélemény igen aggódó szemeket vethet Párizsra, ahol az elmúlt hetek fő témáit a „globális biztonságról” szóló törvénytervezet (és ennek kapcsán a folyamatos brutális rendőri túlkapások), valamint a muszlim „szeparatizmus” elleni harc szolgáltatta.
A baloldalon – Olivier Faure szavaival élve – az „egók bálját” látjuk ismét kibontakozni. Sok szó esik a 2022-es elnökválasztásról, ahol mindenki maga mögött képzelné el az összefogást. Mélenchon már novemberben letörte a minél teljesebb koordinációt remélők optimizmusát, amikor bejelentette egyéni indulását (igaz, ezt gálánsan 150 ezer állampolgári támogatáshoz kötötte, ami a legutóbbi elnökválasztáson kapott hétmillió szavazata mellett formalitásnak tűnik).
Sok szó esik a zöldek és szocialisták együttműködéséről is. Ennek támogatóira az elnökválasztással kapcsolatban egyre ambíciózusabbnak mutatkozó párizsi szocialista polgármester, Anne Hidalgo ijesztett rá, amikor az EELV és a köztársasági értékek közötti kapcsolatról fogalmazott meg egy kellemetlen üzengetésbe torkollt megjegyzést.
Marseille esete a szocialistáknak némi gőgöt, a zöldeknek csalódást, az engedetleneknek pedig a kívülállás igazának olvasatát adhatta meg. Bár a francia politika nagy döntéseire nem a mediterrán térség eseményei gyakorolják a legjelentősebb hatást, ez nem előnyös alapállás akkor, amikor a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés mellett Macron illiberális fordulata is sürgetné egy ütőképes és baloldali „harmadik opció” megszületését. Az ország napi belpolitikai fejleményei pedig 2022-nél is közvetlenebbül üzenik a progresszíveknek: fogy az idő megtalálni a megfelelő választ a francia politika nyugtalanító tendenciáira.
