Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Januártól már nem Gajda Péter vezeti a fővárosi vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottságot

Ez a cikk több mint 3 éves.

A Fővárosi Közgyűlés december 23-án úgy döntött, visszahívja Gajda Péter kispesti polgármestert az Ügyrendi, Nemzetiségi, Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozat-ellenőrző Bizottság éléről – derül ki a főváros honlapján elérhető határozatból.

A dokumentum szerint Gajda maga kérte leváltását, a tisztséget pedig január elsejétől a XV. kerület DK-s polgármestere, Cserdiné Németh Angéla veszi át.

Minderről először a Hír TV számolt be Ughy Attila információi alapján. Nekik a fideszes fővárosi képviselő azt nyilatkozta, Karácsony Gergely emailben közölte 23-án éjjel, hogy a veszélyhelyzet miatt több, „egyszemélyi” döntés történt, köztük az, hogy Gajdát leváltották a bizottság éléről.

Az MSZP döntése arról, hogy áprilisban a kispesti polgármestert jelölte az összeférhetetlenséggel és vagyonnyilatkozatokkal foglalkozó bizottság élére, nem volt kritika nélküli, miután a 2019-es választások idején több korrupciógyanús ügyre is fény derült a Gajda által vezetett kerületben.

Tavaly ősszel ugyanis kiszivárgott egy felvétel (az MSZP-ből azóta kizárt) Lackner Csaba képviselőről, aki feltehetőleg korrupciós esetekről beszélt, és olyanokat mondott, mint hogy „aki az önkormányzati politikában nem keresi meg az évi százmillió forintot, az hülye”.

Gajda tavaszi kinevezésekor az MSZP azt nyilatkozta, ő „Kispest köztiszteletben álló polgármestere, aki 2006 óta élvezi a kerület választóinak bizalmát”, az ellene szóló vádak pedig megalapozatlanok. Ezzel szemben a Momentum kerületi képviselője, Paróczai Anikó akkor úgy fogalmazott, bíznak abban, hogy a párt újragondolja a javaslatot, és végül mást jelöl majd a bizottság élére.

A kispesti korrupciógyanús ügyek kivizsgálására egyébként év elején felállt az Antikorrupciós Vizsgáló- és Tényfeltáróbizottság (AKTV) a kerületben, viszont a járványhelyzet miatt a bizottság nem tudta megtartani harmadik ülését, Gajda pedig nem hosszabbította meg a mandátumukat júniusban. Helyette a polgármester a Transparency International antikorrupciós civil szervezetet kereste meg együttműködési ajánlattal, az önkormányzat pedig kiadott egy jelentést a saját belső vizsgálatáról, amelyben azt állapította meg, hogy sem az önkormányzat, sem pedig a polgármesteri hivatal esetében nem állnak meg azok a korrupciós vádak, amelyek a tavaly őszi önkormányzati választási kampányban merültek fel.

Paróczai Anikó képviselő augusztus végén a Mércén közölt cikket, amelyben részletesen beszámolt az AKTV munkájáról.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd