Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A tündérmesék rajtunk is múlnak

2019 nyarán, nem sokkal azután, hogy az Utcáról Lakásba! Egyesületnél megkezdtem szociális munkás pályafutásomat, megismerkedtem Mónikával egy Adj munkát! csoporttalálkozón. Mónika akkorra már öreg motorosnak számított – ahogy a mi közösségünkben, úgy az utcán is.

Az egyesületnek ez a projektje azért indult el, hogy a valamilyen szempontból hátrányos helyzetű, de dolgozni képes és akaró embereket támogassa az álláskeresésben. Attila, a csoport vezetője nem csak elhelyezkedni segít az ügyfeleknek, de a munka megtartásában is szerepet vállal. Egyrészt folyamatosan tartja a kapcsolatot a munkáltatókkal, másrészt a heti rendszerességgel megrendezett csoporttalálkozókon a munkavállalók tapasztalatait is nagy odafigyeléssel hallgatja. Ezzel a módszerrel számos konfliktust sikerült már rendeznie, így sok embert tudott hozzásegíteni a biztos megélhetéshez.

Sosem felejtem el Attila szavait, ahogyan bemutatta nekem Mónikát:

Viki, ő itt Mónika, képzeld, az egyéni rekordja, hogy hat óra alatt teljesen egyedül kitakarított egy egész áruházat!

Mónika ebben az időben egy bevásárlóközpontnál volt rendszeresen foglalkoztatva. Azonban ottani pályafutása nem tartott túl sokáig, mivel, a takarítókat méltánytalanul kevés pénzért rendszeresen túlóráztatták és teljesen kizsigerelték.

2020 tavaszán, mikor elkezdődtek a korlátozások, Mónika az otthonának számító gyártelep hátsó részében eldugott kis sátorban feküdt lázasan. Mivel betegen mindenhonnan elhajtották és nem volt olyan rokona, ismerőse, akihez segítségért fordulhatott volna, mi kezdtük el őt támogatni a Vásárolj be, válassz egy rászoruló családot! kampányunk keretein belül.

A koronavírus első hulláma idején, amikor a kormány elkezdte bevezetni, majd egyre inkább szigorítani a korlátozásokat, szinte egyik pillanatról a másikra váltak munkanélkülivé az emberek. Abban talán nincsen semmi meglepő, hogy biztos jövedelemre csak rendszeres munkával lehet szert tenni.

Számos, az egyesülettel kapcsolatba került család biztos megélhetési forrását jelentette a takarító, a mosogató vagy épp a segédmunkás állás, mely pozíciók az elsők között szűntek meg. Ezekkel az állásokkal általában nem is tudtak nagyobb tartalékra szert tenni.

A kampány lényege az volt, hogy létrehoztunk egy zárt Facebook csoportot, ahova a megélhetésükért napi szinten küzdő ügyfeleink történeteit töltöttük fel egy-egy képpel és bevásárlólistával. A csoportba felvett támogatók szabadon választhatták ki, hogy adott héten kit támogatnak egy csomaggal vagy egy bevásárlás árával. A vásárlásokat a szociális munkásaink bonyolították le, és a csomagokat is ők szállították ki az ügyfeleknek.

Mónikának viszonylag hamar akadt egy rendszeres támogatója, akit nagyon megérintettek Mónika életkörülményei és a vásárlásnál többel is segíteni szeretett volna, így takarítói állást ajánlott neki a cégénél. Mindenki nagyon meg volt elégedve az új munkatárs teljesítményével, Mónika alaposan és gyorsan dolgozott, arról nem is beszélve, hogy mindig jó kedéllyel járt hozzájuk, mintha nem is egy hideg, olykor nedves sátorban hajtaná álomra a fejét minden éjjel.

Kollégái igyekeztek minél kellemesebbé tenni számára az irodában eltöltött pár órát, ínyenc ételeket rendeltek, ruhákat, meleg takarókat és hálózsákot hoztak neki. Egyszer Mónika nagyon fáradtan ment be dolgozni és nem tudott a megszokott módon teljesíteni, s ők ahelyett, hogy felrótták volna ezt neki, empatikusan megkérdezték, hogy mi történt, mi a probléma? Mint kiderült, Mónika sátrát előző éjjel kirabolták és megrongálták, így alvás helyett egész éjjel a vizes sátorban a hidegtől és a félelemtől reszketett. Két nappal később már sikerült is neki egy kiváló minőségű, keveset használt sátrat keríteniük. Ami egyikük számára csak egy ritkán használt túrakellék volt, az Mónikának az új otthonát jelentette.

Nyár végén Mónika megpályázott egy önkormányzati bérlakást, mert nem szeretett volna egy újabb telet sem a sátorban a szabad ég alatt, sem egy szállón, rengeteg emberrel összezárva tölteni. Mikor kiderült, hogy elutasították, csalódott és szomorú volt. Munkatársai ekkor egy emberként összefogtak és elhatározták, hogy ők bizony így vagy úgy, de segítenek Mónikának, hogy az idei telet végre egy fűtött lakásban tölthesse.

Elkezdték bújni az ingatlanhirdetéseket, s ezzel párhuzamosan cégen belüli adománygyűjtő kampányba kezdtek. Egy hónapon belül találtak egy aprócska csepeli albérletet, aminek a tulaja még az eredeti árból is hajlandó volt engedni, mikor meghallotta Mónika történetét. A felajánlások hihetetlen sebességgel érkeztek, két hónap alatt annyi pénz gyűjtöttek össze, hogy biztosítani tudták Móni lakhatását egészen tavaszig.

A beköltözésben is segítettek a kollégák. A hiányzó berendezés egy részét ők, másik részét az Utcáról Lakásba! Egyesület biztosította. Mónikának hatalmas változás volt ez az életében. Ugrásszerűen megnőtt az életszínvonala, azonban ezzel együtt a kiadásai is. Egy hónappal a beköltözést követően rájött, hogy muszáj valamilyen kiegészítő jövedelmet találnia, amiből hosszú távon már önállóan is fenn tudja tartani ezt az albérletet.

Jelenleg több helyen is takarít, továbbra is mindenhol nagyon elégedettek vele és kedves személyiségnek tartják. Még mindig gyakran kap ruhát, ételeket és tisztítószereket, melyeknek, ha lehet, most még jobban örül, mint korábban, hiszen már van hova hazavinnie ezeket.

Mónika története talán úgy hat, mint egy igazi tündérmese, azonban nagyon is valós és emberi.

Elsőre talán különösnek, minden bizonnyal meghatónak tűnhet, hogy ezek az emberek őszintén és önzetlenül fordultak oda Mónikához, pedig valójában annyi történt, hogy megbecsülték a munkáját, megszerették és értékelték őt magát, mint embert. Egyenrangú kollégaként bántak vele és energiát nem kímélve fáradoztak azon, hogy idővel Mónika is hazamehessen munka után. Mónika és munkatársai a mai napig együtt dolgoznak, reggelenként nagy mosollyal köszöntik egymást, és ez emlékezteti őket arra, hogy az a segítség, amit ők nyújtottak, egy jobb életet teremtett számára.

Ebben az időszakban talán még a korábbiaknál is fontosabbá válnak az olyan értékek, mint az empátia, az önzetlenség és a törődés.