Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az önkéntes, civil csoportok megsegítését kéri a kormánytól a Nyugdíjasok Országos Szövetsége

Ez a cikk több mint 3 éves.

Az időseken, rászorulókon segítő civilek támogatását kéri a Nugdíjasok Országos Szövetségének (NYOSZ) elnöke, Némethné Jankovics Györgyi a kormánynak címzett nyílt levelében – írja a Napi.

Némethné levelében kifejti, hogy noha a gazdasági szereplőket és az „embereket” úgy látja, valamennyire igyekszik segíteni a kormány, közben elfeledkezik azokról a civilekről, akik rengeteg idős embernek könnyítik meg az életét.

A levél emlékeztet, hogy a közhasznú szerveződések – melyekhez eddig nem jutott el az állami segítségnyújtás – sokszor mindenféle ellenszolgáltatás nélkül végzik tevékenységüket, melyet nem egy esetben az állami szervek vagy a közszféra feladata lenne ellátni. Az állami közszolgáltatások évtizedek óta tartó leépülésével sok társadalmi csoport, így az idősek is sok tekintetben segítség nélkül maradtak volna, ha ezeket az egyébként állami feladatokat nem látnák el önkéntesek, civil szerveződések.

Eközben a NYOSZ elnöke szerint az

„adományozó kedv, lehetőség beszűkült, hiszen az adományozók saját gondjaikkal vannak elfoglalva. Állami – normatív – támogatással pedig nem szokás nálunk civileket elismerni.”

Pedig ezek a szervezetek pont a legrászorulóbbakat, az egyedül élőket, magányosokat, demenseket, szegényeket segítik, akiknek az élete nélkülük sokkal nehezebb lenne, ráadásul a kijárási korlátozások és a járványveszély miatt sokakat még súlyosabban érintenek a felsorolt helyzetek. Ráadásul a segítséget nyújtó civilek sok esetben nemcsak nyugdíjasoknak, de más rászorulóknak, szegényeknek, családoknak is segítenek, tehát több sérülékeny társadalmi csoport szempontjából is fontos munkát végeznek.

Némethné levelében javaslatokat is megfogalmaz a kormánynak:

„Kérjük, segítsenek! Ennek egy lehetséges – általunk javasolt – módja: kapjanak működési támogatást azon (közhasznú) civil szervezetek (például az előző évi közhasznú bevételeik 10-20 százalékának megfelelő összegben), amelyek önkéntesei például a helyi önkormányzatok ajánlásai szerint tevékenységük alapján erre méltóak. Ezzel a támogatással nem csak a civil szféra érezné elismerve önkéntes munkáját, hanem a bajbajutottak megsegítésének civil feltételei is kedvezőbbekké válnának”.

A kormány jellemzően valóban a cégeket és a tehetősebbeket támogatja elsősorban, míg a társadalom széles rétegeit magukra hagyja a járvány okozta gazdasági válság kezelésével. Nemcsak a nyugdíjasok segítői, de más önkéntességen alapuló civil szervezetek is küzdenek eközben azzal, hogy a válság megtépázta a társadalom tartalékait.

A nyugdíjasokat viszont nem segíti ki megfelelő mértékben a kormány, és noha vannak néhányan akik viszonylag jól élnek a nyugdíjukból, hatalmasok az egyenlőtlenségek, és miközben az idősek különösen veszélyeztetettek a járvány szempontjából – ahogy azt a tisztifőorvos is többször elmondta – sokan még így is kénytelenek munkát vállalni.

Címlapkép: MTI/MTI Fotószerkesztõség/Vajda János