„Jön az orvosom. Megvizsgál. Nagyon fáj. Ordítani tudnék…Jön az ügyeletvezető. ..Megvizsgál. Fura, de ez nem fáj annyira. Itt az orvosom, akkor már gyorsan ő is megvizsgál. Nagyon fáj. Kell egy kis idő, mire rájövök, hogy mit csinál, hogy kézzel tágítja a méhszájamat. De már nincs erőm ellenkezni.”

Az idézet a Másállapotot a szülészetben! mozgalom Facebook oldalára küldött egyik szüléstörténetből származik. Egy olyan történetből, amely a szülészeti erőszak miatt alakult traumatikusan, és ezzel az anya nincs egyedül. Bár a szülészeti erőszak kifejezés sokaknak túl erős, és még mindig nem értik, hogy kerül az erőszak a szülőszobára, muszáj elismernünk a létezését, hogy közösen gondolkodhassunk arról, hogyan tudnánk tenni ellene.

A szóbeli megalázás is szülészeti erőszak

A szülészeti erőszak a strukturális, intézményi erőszak egy formája, előfordul mind a magán-, mind a közegészségügyi gyakorlatban. Intézményi az erőszak, ha „az adott intézményrendszerben hatalmi helyzetben lévők követik el. Jelenléte teljesen megszokott, már-már természetesnek tekintjük” , holott rendszerhiba.

Ide tartozik minden olyan beavatkozás és bánásmód, melyet a nő engedélye nélkül, akarata vagy tudta ellenére végeznek rajta vagy újszülöttjén a szülészeti ellátás bármely szakaszában, a várandósgondozástól a gyermekágyig. Az emberi méltóság, a betegjogok, az önrendelkezési és kapcsolattartási jog megsértése ez, hatalmi pozícióból.  Erőszak az is, amikor a nő csak az ártalmas, bizonyítottan káros beavatkozást választhatja. A cikket indító idézetben a szülő anya tudta és beleegyezése nélkül kézzel tágították a méhszáját, valószínűleg pusztán a szülés gyorsítása érdekében, extrém stresszt okozva ezzel.

A szülészeti erőszak a nők elleni erőszak szinte mindennapos, mégis rejtett formája. Zárt ajtók mögött, értő tanúk jelenléte nélkül történik, nehezen felismerhető.

Megnyilvánulási formái lehetnek:

• a nő szükségleteinek vagy fájdalmának figyelmen kívül hagyása
• szóbeli megalázás;
• indokolatlanul végzett eljárások vagy fizikai erőszak alkalmazása;
• szükségtelen gyógyszerhasználat, orvosi beavatkozás a nő akarata ellenére;
• az intézmény elhagyásának akadályozása;
• embertelen vagy durva bánásmód;
• diszkrimináció vagy megalázás faji, etnikai vagy gazdasági háttér alapján, vagy a nő kora, nemi identitásának átlagtól való eltérése miatt;
• a kezelés megtagadása.

„Mindezek miatt a várandósság túlságosan sok nő számára jelent egyet a szenvedéssel, a megaláztatással, betegséggel vagy akár a halállal.” 

A szülészeti erőszak károsan hat a nő és babája testi-lelki egészségére, kettejük kapcsolatára, az apára és a családra, és általuk az egész társadalomra, az egészségügyi szakembereket pedig másodlagosan traumatizálhatja, ezáltal növelve a kiégés kockázatát is.

Az első gondolat a félelem

Annak ellenére, hogy a fejlett európai államokban a szülés körüli mutatók (anyai halálozás, neonatális halálozás) alacsonyabbak, mint a történelem során bármikor, vagyis a szülés az anya és a baba számára is alapvetően fizikailag biztonságosnak tekinthető, sok nő számára továbbra is a félelem a legmeghatározóbb érzés, ha a szülésre gondol – és nem a szüléssel járó természetes fájdalom miatt.

Az elavult gyakorlatra, beavatkozásra kényszerítés és a nyomásgyakorlás érinti a várandósság alatti komplikációval küzdőket is, sőt, élet-halál kérdéseiben is szerepet kap. Hatalommal és tekintéllyel való visszaélés például az, amikor a várandósság alatti vizsgálatoknál észlelt eltérések kapcsán azonnali terhességmegszakítást javasolnak.

Számos hasonló beszámolót kaptunk:

„Második gyermekemmel a 14. héten, magánintézményben végeztettük el a kombinált tesztet. Az orvos úgy közölte velem, rezzenéstelen arccal, hogy dongalábú a gyermek, és nagy valószínűséggel súlyos rendellenességgel születne. Mindezt úgy, hogy még a hüvelyi UH bennem volt. Utána megjegyezte, hogy minél hamarabb gondolkodjunk el a terhesség megszakításán, mert 90%, hogy beteg a baba, csoda lenne, ha életképesen születne, ő már sok csúnyaságot látott…Sokkot kaptam…A másik intézményben 2 orvos külön vizsgált és kiderült, hogy nincs dongalába a gyereknek, és minden értéke szuper…2 éves a gyönyörű, tökéletesen egészséges gyermekem.”

Az erőszak hatása a szülésre, anyaságra

A szülészeti erőszakban való érintettség nem függ a szülés módjától, de kihathat arra. Az  erőszak leállíthatja az élettani szülés folyamatát és komplikációkon át beavatkozásokhoz,  császármetszéshez vezethet; vagy a gyermekágyban szoptatási, gondozási nehézségekhez; sikertelenség érzéshez, kötődési problémákhoz, az anyai kompetencia érzésének sérüléséhez, szorongáshoz, poszttraumás stressz szindrómához. Sok nő szenved a szülészeti erőszak hosszútávú hatásaitól, de nem mindenki tud eljutni megfelelő segítő szakemberhez.

A szülés körüli negatív, traumatikus élmények hatására a nők saját magukhoz és a babájukhoz is negatívabban viszonyulnak, érzelmi, mentális jóllétük látja kárát annak, hogy a szülés idején nem részesültek tiszteletteljes ellátásban.

 

Bugyi tilos!

Amíg az anyák szubjektív élményét nem vizsgálják és a visszajelzéseiket nem gyűjtik szisztematikusan, addig a rendszerhibák, ártalmak is rejtve maradnak. A szülészeti jogsértések, ártalmak gyakorisága, mindennapisága és az intézmények, az állam jóváhagyó attitűdje is jelzi, hogy a szülészeti erőszak a nők elleni erőszak utolsó kulturálisan elfogadott formája.

A témáról egy olyan társadalomban nehéz szólni, ahol néhány helyen még mindig tartja magát az a korábban általános gyakorlat, hogy a nők a szülőszoba ajtaján belépve kötelezően levették a bugyijukat, és „Bugyi tilos!” jelszóval napokig fedetlen alsótesttel voltak.

Több anya mesél ilyesmiről:  „Nálunk is előre kijelentették, hogy vizit előtt bugyi nélkül KÖTELEZŐ várni a doktort. Jöttek a nővérek, hogy nagyvizit, bugyit le!” vagy „Első szülésem után a szobatársamra ráparancsolt a gyerekorvos, hogy hálóingben legyen legközelebb, ha látja, mert nem wellnessezni van itt. Leggings+póló volt a vétke szegénynek.”

Mérhetetlen szégyen kapcsolódik ahhoz, amikor egy felnőtt nő, korábbi tapasztalataitól extrém módon eltérő, alárendelt helyzetbe kerül. Egy intim élethelyzetben, testhatárain sokszor áthatolva, őt kiskorúsítva, alig informálva, a szabad mozgásában kikötözéssel vagy vizsgálati eszközökkel hosszasan korlátozva, evés-ivás felesleges tiltásával legyengítve, sokszor megszégyenítve kell világra hoznia a kisbabáját.

Mivel a külvilág számára sokszor látszólag csak az számít, hogy a baba egészséges-e, hány kiló és mi a neve, az érintetteknek nehéz arról beszélni, amit átéltek, és ha meg is próbálják, sokszor hárítással találkoznak. Máskülönben a környezetükben lévő, korábban szült nőknek szembe kellene nézniük azzal, hogy ők is hasonló erőszakot éltek át.

A felismerést és a történetek láthatóvá válását nehezíti az is,  hogy gyakran maguk az érintettek sem tudják, hogy amit átéltek, az nem a szülés velejárója, és nem az ő hibájuk az, ami történt velük. Legtöbbször ezért ezt a mondatot halljuk: „Nem akarok róla beszélni, csak szeretném elfelejteni.” A test, lélek azonban nem felejt. Több tanulmány is jelzi, hogy a szülés körüli eseményekre a nők 5 vagy akár 20 év múlva is élénken emlékeznek.

A baba egészségére való hivatkozás is elfedheti az erőszakot

A korszerű tudományos eredmények nem ivódtak még be a köztudatba, nincs információ a gyermekközpontú gyakorlatokról, a szülés valódi természetéről, és arról sem, hogy ennek a történetnek a nő és gyermeke a főszereplői. Még mindig jellemző az a viszonyulás, hogy nem az anya, hanem a szülészorvos ad életet, aki ezért hálát érdemel.

A rendszerbe kódolt erőszak nem is tűnik fel akkor, amikor a nőt már a bánásmóddal, a neki feltett kérdésekkel vagy éppen az aláírandó nyilatkozatokkal arra trenírozzák, hogy mások neki megengedhetik vagy megtilthatják akár alapvető testi funkciói végzését is, a kezelésére vonatkozó összetettebb döntési helyzetek korlátozásáról már nem is beszélve.

Az a társadalom, mely a gyermeket kiemelt értéknek tekinti, nem hunyhat szemet az anyákat érő erőszak felett, és nem gyakorolhat nyomást az anyára a gyerek egészségére hivatkozva. Nincs a szülészeti erőszaknak olyan módja, mely csak az anyára hat, ha egyiküket erőszak éri, azt a másik is megszenvedi.

Bizonyos szempontból tényleg semmi más nem számít a nőnek, csak az, hogy a gyermeke egészséges legyen. Emiatt bátran tekinthetnénk a várandós nőket kompetens, a saját testükre és a gyerekük egészségére vonatkozó döntéseket meghozni képes felnőtteknek. Nem kell, hogy valaki más akarja képviselni a gyerek érdekeit a saját anyjával szemben, hiszen ez az érdekellentét hamis. Ami jó az anyának, az lesz jó a babának, anya és babája egységben kezelendő.

A káros gyakorlatok mint a szülészeti erőszak 

Felmerül kérdésként, hogy vajon minden ártalmas beavatkozás szülészeti erőszak-e, vagy csak az, amihez nem adhatta a nő a tájékozott beleegyezését. Mi biztosak vagyunk abban, hogy egy nő sincs, aki szándékosan azt választaná, hogy őt és/vagy kisbabáját potenciálisan ártalmat okozó módon lássák el. Így ha a nő valós információtól meg van fosztva, az a kényszer egyik formája, hiszen így az önrendelkezése sem lehet teljes, és egyben jogsértés is, mert az egészségügyi törvény teljes tájékoztatást ír elő.

A medikalizációval való visszaélés és a szülés természetes folyamatának betegségként kezelése is erőszak, ahogy a megfélemlítés, megalázás, vagyis a verbális erőszak is. A káros gyakorlatok kapcsán abban tudományos egyetértés van, hogy a szülés túlzott medikalizációja egy ponton túl nem szolgálja a nők és kisbabáik egészségét.

Az életmentésre kitalált  császármetszés 10-15 százalék felett alkalmazva már nem járul hozzá az anyai halálozás csökkenéséhez, inkább a komplikációk növekedéséhez vezet, és a várakozásokkal ellentétben nem csökkenti az oxigénhiánnyal született babák arányát sem. Egy jelentés, amely az Európa Tanács  Közgyűlése számára készült, a következő káros gyakorlatokat sorolja fel: a helytelenül végzett vagy nem megállapodáson alapuló tevékenységek, mint a beleegyezés nélküli gátmetszés vagy hüvelyi vizsgálat, a méh fundusának nyomása (Kristeller műfogás) vagy az érzéstelenítés nélkül végzett fájdalmas beavatkozások.

2019-ben az Egyesült Nemzetek Szervezetének jelentése nyilvánvalóvá tette, hogy: „az erőszaknak ez a formája széles körben elterjedt és rendszerszintű, és az adatok hiánya nehezíti a probléma kezelését„.

Koronavírus és a káros gyakorlatok

A járvány fokozta a rendszer kiszámíthatatlanságát, ezzel együtt a nők és az ellátásban dolgozók félelmeit, terheit, kiszolgáltatottságát is. Minden rendszerhiba erőteljesebb most.  Hiába születnek egyértelmű állásfoglalások, rendeletek, melyek azt szolgálnák, hogy csak a valóban szükséges mértékben korlátozzák a védekezés érdekében a páciensek jogait, ezeket a jogokat és eljárásrendeket nehéz érvényesíttetni, fokozottan vannak jelen a jogsértések, önkényes eljárások.

Tavasz óta számos állásfoglalást kértünk és kaptunk a tisztifőorvos hivatalától, a minisztériumtól és a szakmai döntéshozóktól, tisztáztuk, hogy vetélés és a császármetszés bizonyos szakaszain is jelen lehet a kísérő, nem kell negatív PCR teszttel érkeznie, nem büntetik meg az apát, ha éjjel megy a szüléshez, stb. Az ártalmas gyakorlatok miatt többször jelzést tettünk. Az átláthatatlanságot enyhítendő legfontosabb kérdéseket egy covid kisokosban foglaltuk össze a TASZ közreműködésével. A leggyakoribb jogsértések a kapcsolattartáshoz és az önrendelkezéshez, tájékoztatáshoz kapcsolódnak.

Holott az országos látogatási tilalom alól kivétel a szülő nő kísérője, és a gyermek mellett jelen levő szülő, mégis mindkét esetben gyakori a korlátozás, a nők legtöbbször emiatt fordulnak hozzánk. A koronavírus alatti szülészeti erőszak legdurvább esetei a koronavírus pozitív anyák rutinszerű császármetszése és a baba anyától való elválasztása. Hasonlóan ártalmas az esetleg fertőzött újszülöttet megfosztani az anyai jelenlététől, hiszen az anya közelsége összetett módon, jótékony anyai baktériumokkal, antitestekkel és sejtszinten védő anyatejjel, légzést, szívverést stabilizáló bőrkontaktussal óvja a kisbabát.

A hazai eljárásrend még legérzékenyebb koraszülöttek esetében is előírja, hogy ha az anya és baba állapota megengedi, akkor biztosítani kell, hogy az anya gondozhassa, szoptathassa a kisbabát. Ettől függetlenül előfordult nem egy olyan eset, amikor a koraszülő anya hetekig nem láthatta, érinthette meg a babáját a koronavírusra hivatkozva. Ennek következményei ma még megjósolhatatlanok. Ezért is fontos a Melletted a helyem Egyesület zéró szeparáció kampánya.

Mi kell a változtatáshoz?

Bár világszerte egyre több bizonyíték teszi nyilvánvalóvá, hogy várandós nők különböző mértékű méltatlan bánásmódnak vannak kitéve, a szülészeti erőszak felszámolása, már ha egyáltalán felmerül, sehol sem elsődleges prioritás. Közrejátszhat ebben az, hogy a társadalmi problémák közül ez közvetlenül csak nőket érinti, közülük sem mindenkit, ráadásul a nőjogi témák között is késve artikulálódott. 

Annyi bizonyos, hogy legyen szó akár szülésről, akár vetélésről, az ellátás minősége nem múlhat pusztán azon, hogy a nők ismerik-e, és ki tudják-e vívni maguknak a jó gyakorlatokat.  A nő és a gyermek egészségét támogató, korszerű szülészeti ellátás biztosítása állami felelősség.

Az ellátást ráadásul úgy kellene biztosítani, hogy a nő szabadon dönthessen a szülése körülményeiről. Mindennek ellenére az állam Magyarországon is olyan intézményrendszert működtet, melyben szemet hunynak a rendszerszintű szülészeti erőszak fölött. Pedig a szembenézés és cselekvés vezethet el oda, hogy a szülés minden nő számára megerősítő életesemény lehessen, hogy a bánásmód ne legyen jóval fájdalmasabb, mint maga a szülés.

Nők és csecsemőik, egész családok életében hozhatna jelentős változást, ha Magyarország is nekiveselkedne, hogy megvalósítsa, amire az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése felszólította a tagállamokat. Jól jellemzi a mai hazai állapotokat, hogy e szöveg fordítását aktivisták tették közzé, ahogy a legkorszerűbbnek számító egységes globális szülészeti kezdeményezést is, mely kimondja, hogy mára csak az az ellátás lehet biztonságos és hatékony, ami tiszteletteljes és tekintettel van az emberi jogokra.