Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Célt ért a dolgozók kérése, a kormány módosított a maszkviselés szabályain

Ez a cikk több mint 3 éves.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) szeptemberben indított kampányt annak érdekében, hogy a kereskedelemben dolgozó munkások a számukra is bevezetett kötelező maszkviselés miatt kétóránként tíz perc maszkmentes szünetet kaphassanak. A szakszervezet később arról adott ki közleményt, hogy egyes munkáltatók olyan végletes szigorral kezelik a munkavégzés közben kötelező maszkviseletet, hogy még inni sem engedik a dolgozókat.

A szakszervezet ezzel kapcsolatos közleményét követően a jogalkotók nyitottnak mutatkoztak arra, hogy rendeletbe foglalják a szájmaszk-hordás kevésbé magától értetődő részleteit, a Magyar Közlöny legfrissebb számában pedig már meg is jelent a vonatkozó kormányrendelet módosítása. A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet módosítása értelmében

„a munkáltató és a  munkavállaló megállapodhatnak abban, hogy az  üzletben történő munkavégzés során az ott dolgozók számára a munkáltató vagy az üzletvezető olyan szünetet biztosít, amely során mellőzhetik a maszk használatát.”

Ehhez a munkáltatónak vagy az üzletvezetőnek olyan helyiséget kell kijelölnie, amelyben nem tárolnak az üzletben értékesített termékeket, illetve amelyben vásárló nem tartózkodhat.

A KASZ szeptemberi kampányában azzal indokolta a tíz perc maszkmentes szünet szükségességét, hogy szakértők szerint is fontos a munkavégzés komfortossága szempontjából, hogy a dolgozók két óránként levehessék a maszkot. „Ez idő alatt lehetőség lenne az átnedvesedett maszk cseréjére is, hiszen a nedves környezet táptalajul szolgál a kórokozóknak, és növeli a fertőzés veszélyét” – állt a szakszervezet akkori közleményében.

Később a KASZ újabb közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes munkáltatók annyira aggódnak a maszkviselési szabályok megszegéséért járó büntetés miatt, hogy a dolgozóknak még egy korty víz ivását sem engedélyezik a műszak alatt. A szakszervezet szerint olyan visszajelzés is érkezett hozzájuk, miszerint

vannak olyan helyek, ahol azt sem engedélyezik a munkavállalónak, hogy az eladótérbe magával vigyen egy pohár vizet.

Karsai Zoltán, a KASZ elnöke szerint a közleményüket követően annál a láncnál, ahonnan a szakszervezetnek jelezték a problémát a dolgozók, szívószálas kulacsokat biztosítottak, így a szívószálat alulról bedugva a maszk alá megoldható az ivás – írja a 24.hu. A hír megjelenését követően pedig egyre több vállalat kezdte el vizsgálni a kérdést, emellett a KASZ a jogalkotókkal is egyeztetett. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig november 9-én jelezte Gurmai Zita MSZP-s képviselő vonatkozó kérdésére adott válaszában, hogy a kormány nyitott arra, hogy kormányrendeletbe foglalja azokat a részleteket, amik a miniszter szerint egyértelműek, például azt, hogy enni és inni nem maszkban kell, és a dolgozónak joga van inni, ha megszomjazik.

Ezek a konkrét részletek eddig nem kerültek bele a kormányrendeletbe, ahogyan a pénteken életbe lépő módosítás sem egészen arról rendelkezik, amit a KASZ kampánya követelt – azaz a kétóránként tíz perces maszkmentes szünet elrendeléséről. A módosítás azonban így is előrelépést jelent abból a szempontból, hogy legalább törvényi keretet biztosít arra, hogy a munkáltató a megtorlás félelme nélkül rendelkezhessen a maszkmentes szünetekről.

A Közlöny legfrissebb száma a maszkviselés pontosabb szabályozásán túl még egy érdekes módosítást tartalmaz, mégpedig az egészségügyi, szociális és oktatási területen dolgozók szűrését szabályozó rendelettel kapcsolatban: az 509/2020. (XI. 19.) kormányrendelet

kiegészül egy olyan félmondattal, amely lehetőséget biztosít az Operatív Törzsnek arra, hogy a korábban kijelölt szakmacsoportokon túl egyéb munkakörökben dolgozókra is kiterjessze a rendszeres kormányzati tesztelést.

A módosítás egészen pontosan így szerepel:

[A fővárosi és megyei kormányhivatal szervezésében SARS-CoV-2 koronavírus kimutatására alkalmas antigén gyorsteszttel (a  továbbiakban: gyorsteszt) az  Operatív Törzs által meghatározott rendben és ütemezéssel vizsgálatot (a továbbiakban: vizsgálat) kell végezni]

„e) egyéb, az Operatív Törzs által meghatározott hivatásrendekhez tartozó személyek, szakmacsoportokhoz tartozó személyek, intézményekben foglalkoztatottak, illetve személyi körök”

[esetében, amennyiben a  vizsgálat elvégzéséhez előzetesen hozzájárult, és nem rendelkezik az  esedékes szűrővizsgálat kiváltására alkalmas előzetesen elvégzett megfelelő szűrővizsgálati lelettel.]

Az a Közlönyből azonban nem derül ki, mely munkakörök azok, amelyek esélyesek arra, hogy az azokat teljesítő dolgozókat is rendszeresen teszteljék.

Címlapkép: MTI/Kiss Gábor