A Politico szúrta ki, hogy egy keményvonalas iráni újság, a Kayhan egy vasárnapi véleménycikkében az észak-izraeli Haifa kikötőváros elleni támadást javasolt abban az esetben, ha bebizonyosodik, hogy Izrael áll a Mohsen Fakhrizadeh elleni merénylet mögött.
Irán atomprogramjának vezetőjét pénteken ölték meg egy katonai szervezettségű rajtaütés során testőrével együtt, miután fegyveresek tüzet nyitottak rá egy Teherán külvárosában található útkereszteződésnél.
A katonai válaszcsapásokat gyakran sürgető Kayhan most azt írja, hogy „bármilyen támadás” megfelelő lehet Haifa ellen, amelyeknek célja az infrastuktúra megsemmisítése, és ami „súlyos emberáldozatokat követel”.
A térséghez képest is kifejezetten kiélezett helyzet pénteki eszkalálódásának előzménye lehet, hogy bár Joe Biden megválasztott amerikai elnök még el sem foglalta hivatalát, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök burkolt, de érthető üzenetet fogalmazott meg számára múlt héten az iráni atomalkuhoz való visszatérési tervek kapcsán:
„Nem lehet visszaút az előző atomalkuhoz. Ragaszkodnunk kell a kompromisszummentes politikához, hogy biztosítsuk, hogy Irán nem fejleszthet atomfegyvereket.”
Biden ugyanis nemrég kijelentette, hogy a 2015-ös atomalkuhoz újra csatlakozhat az Egyesült Államok, de ahhoz Iránnak előbb szigorúan be kell tartania a rá eső részt, és együtt fog működni a szövetségeseivel, hogy „megerősítsék, és kibővíthessék a megállapodást, és közben még hatékonyabban fognak fellépni Irán egyéb destabilizáló erőfeszítéseivel szemben.”
Az Obama elnök által tető alá hozott megállapodást Irán minden vizsgálat szerint egészen 2018 májusáig betartotta, amikor Donald Trump amerikai elnök bejelentette: felrúgja az egyezményt és visszaállítja a Teheránt sújtó gazdasági szankciókat. Trump szankciói nem csupán az amerikai cégek, de az európaiak számára is lehetetlenné tették az Iránnal való kereskedést.
Trump leköszönő elnök 2018 óta a „maximális nyomásgyakorlás” politikáját folytatta, ami több európai diplomata szemében elhibázott stratégia volt. Eszerint a leköszönő amerikai elnök „tárgyalóasztalhoz kényszerítette” volna Iránt a szankciók erejével, de ez mindezidáig nem következett be, és magában rejtette a helyzet totális eszkalációjának veszélyét is, ami például az év elején, Kászim Szulejmáni, az egyik legbefolyásosabb iráni vezető meggyilkolásakor igencsak közelre került.
Bár Irán mindig is következetesen tagadta, hogy atomprogramjának köze lenne harcászati eszközök fejlesztéséhez, a világ hatalmai közül sokan bizalmatlanul figyelték a nukleáris létesítmények építését és üzemeltetését a Közel-Kelet egyik befolyásos iszlám állama területén. A 2018-as amerikai kilépés után az Európai Unió Oroszországgal és Kínával együtt próbálta egyben tartani az alkut, amennyire lehetett, de előbbi 2020 elején már közel került ahhoz, hogy borítsa a maga részéről a további tárgyalásokat.
Akkor azt jelentették be az európai tárgyaló felek, hogy beindítják az iráni atomalku vitarendezési mechanizmusát, miután január 5-én Teherán jelezte, ezentúl nem tartja be annak egyik legfontosabb előírását, az urándúsító centrifugák számának korlátozását.
Közleményében három európai külügyminiszter (a brit, a francia és a német) úgy fogalmazott: Irán január 5-i bejelentése után „nem maradt más választásuk”, mint beindítani a vitarendezési mechanizmust. Mint hangsúlyozták, továbbra is elkötelezettek a 2015-ös, hét állam (Irán, USA, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország) által aláírt megállapodás életben tartása mellett, és épp ezért
