Élcelődhetnénk a kormányzat és az annak nyúlványaként üzemelő Mi Hazánk váratlan érdeklődésén a mesekönyvek iránt, követelhetnénk röhögve gépesített lövészeket minden óvodába, akik két alaki gyakorlat közt végtelenítve játszák a Nélküledet az óvodások békés lelki fejlődése érdekében, de a helyzet az, hogy ami elsőre Dúró Dóra szokványos idiotizmusának látszik, amögött valami ennél sokkal komolyabb, és aggasztóbb dolog húzódik meg.
Mint tudjuk, a Fidesz hecckampányai soha nem véletlenszerűek. A közhiedelemmel ellentétben a kormányzati tevékenység vajmi kevéssé Orbán Viktor zseniális politikai intuícióinak folyománya. A valóságban kevés saját innováció van bennük, általában máshol már alkalmazott, kipróbált és bevált témákat és eszközöket vetnek be, legfeljebb annyiban jelentenek újdonságot, hogy olyan körből merítik őket, amelyek az átlagos politikai szerveződések látókörén kívül esnek, illetve olyan vonalakat lépnek át velük, amelyeket a mainstream politikai erők áthághatatlannak tartanak. A kampányok középpontjába állított ügyeket sem valamiféle zseniális megérzés révén választják ki.
Általában számos téma párhuzamos tesztelése folyik, és napi szintű, gondos közvéleménykutatások eredményeképpen szelektálódnak ki azok a témák, amelyekre aztán az egész kormányzati kommunikáció és tevékenység ráfordul.
Ez zajlott a 2014 végi internetadós tüntetések nyomán kialakult válság idején is, amikor 2015 elején tesztfázisban jónéhány ügyet megfuttattak, a halálbüntetés bedobásától az akác mint hungarikum uniós „üldözésén” át az Altusozásig, míg végül a menekültek elleni uszítás és a Soros György elleni gyűlöletkampány maradt fenn a rostán. A többi politikai terméket, amelyeket hónapokon át naponta tucatnyi cikkben elemzett a kormányzati sajtó, egyik pillanatról a másikra maradéktalanul kukázták.
A mesekönyv-ügy ugyanígy nem a véletlen műve. A melegek elleni uszítás a számos téma egyike, amelyet a Fidesz évek óta a lehetőségek között talonban tart. Ha kifulladt a menekülttéma, a sorozással már a legelvakultabb Fidesz-hívőnek is tele a hócipője, akkor kell valami új.
A próbálgatások tavaly óta zajlanak. Letesztelték a börtönügyet, játszottak egy kicsit a cigányellenességgel, bekóstolták a bíróságokat. A jelek arra utalnak, hogy mindent összevéve az LMBTQ (leszbikus, meleg, transznemű és queer)-közösség elleni izgatás bizonyult a legsikeresebb produktumnak.
Nyilván erőteljes kampányt lehetne építeni a romák elleni gyűlöletre is, elég nagy a veszélye azonban, hogy ott könnyen kicsúszna az irányítás a Fidesz keze közül. A Fidesz tesztlaboratóriumaként működő Mi Hazánk ezért fordult a melegek elleni heccelés irányába, amire aztán a kormány ügyesen rácsatlakozhat.
Az sem véletlenszerű, hogy a kampány beindítására épp a mesekönyv-ügyet választották. A kormányzati propagandagépezet feladata ebben a témában valójában nem a társadalom LMBTQ-ellenes érzelmeinek felkorbácsolása. Az épp elegendő mértékben megvan a kampány nélkül is, a cél nem annak az elérése, hogy az emberek még jobban utálják a melegeket – ettől önmagában még a Fidesznek sem lesz jobb.
A menekültügyben sem az idegenellenes érzelmek felszítása volt a nehéz feladat – tudjuk, hogy a magyar társadalom jelentős része korábban sem volt kifejezetten idegenbarát. Nem egyszerűen azt kellett elérni, hogy az emberek még jobban utálják az idegeneket. A feladat annak a beégetése volt az emberek fejébe, hogy a menekültek, akiket a többségi társadalom nem különösebben szeretett korábban sem, de nem is gondolták, hogy első számú veszélyt jelentenének rájuk nézve, a nemzethalált hozzák el a magyaroknak, és konkrét, kézzel fogható veszélyt jelentenek a mindennapjaikban. Erről szóltak az óriásplakátok, a propagandamédia, a kormányzati kommunikáció, hogy a migránsok veszélyesek, mert ez az érzés hiányzott korábban a magyar társadalomból, ezt a szorongást kellett a kampányban létrehozni. És noha voltak is a menekültekkel egészen felemelően szolidáris akciók, szervezetek, emberek, a mindent elsöprő propaganda gyorsan stigmatizálta ezeket, és az emberséggel, az együttérzéssel, a segíteni akarással szemben a félelmet és a gyűlölködést tette elfogadható normává, amivel szemben minden szolidaritási akciót abnormálisnak és veszélyesnek bélyegeztek.
Amikor Dúró Dóra nekiáll könyvet darálni, amire aztán sürgősen szekundálni kezd a miniszterelnöktől kezdve a kormánytagokon át a csepeli polgármesterig a teljes Fidesz, akkor nagy valószínűséggel annak vagyunk szemtanúi, hogy megvan a következő időszak migránskampánya. Nem a lenyűgözően egyszerű képviselőasszony egyedi idiotizmusa ez, és nem is a konkrét mesekönyv áll a célkeresztben. De amikor a kormány ráfordul a melegellenes kampányra, akkor nem véletlenül egy mesekönyvvel kezdik. Rendben, nem veri az eget a társadalom melegek iránti szimpátiája, de az átlag magyar biztosan nem táplál aktív ellenszenvet a szexuális kisebbségek iránt.
Ezúttal sem az LMBT-közösség iránti negatív érzések megépítése vagy megerősítése az igazi cél, hanem annak a sulykolása, hogy az eltérő szexuális irányultságú emberek közössége veszélyes a magyarságra, veszélyes az országra.
És hol lehetne jobban megragadni az emberek félelmeit, mint a gyerekeiknél? A gyerekeitek egészséges fejlődését fenyegetik a melegek! Kisdedeink körül ólálkodnak a pedofil homoszexuálisok! A kísérlet most arról szól, hogy lehetséges-e a társadalom összeomlásának veszélyét hozzákapcsolni az LMBTQ közösséghez.
Ez pedig súlyos veszélyeket hordoz. Ha pusztán az lenne a cél, hogy jobban utálja a Fidesz-mag a melegeket, az mindenképpen rontana az ország morális állapotán, és a mindennapokban sokkal rosszabb hellyé tenné Magyarországot bármiféle szexuális kisebbséghez tartozó polgártársunk, és valamennyi jóérzésű magyar számára. A gyermekek megrontásának, a társadalom aláásásának összekapcsolása velük azonban ezen túl cselekvési kényszerbe is hozza a kormányt. Nem elég heccelni a melegek ellen, cselekedni is kell a kommunikált veszély visszaszorítása érdekében. A politikai tőkét a felvázolt veszéllyel szembeni határozott kormányzati fellépéssel lehet felhalmozni.
A gyűlöletnek csak akkor van haszna, ha a gyümölcseit le is szedik. Ha a kampány sikeres, nem lesz elég néhány könyv ledarálása a felszított félelem kezeléséhez. A menekültek elleni izgatás is a magyar menekültügy teljes elembertelenedését, a déli határkerítést, a nemzetközi és az EU-s jog ismételt megsértését hozta magával. Ha a mostani kampány sikeresnek és eredményesnek bizonyul, nem ússzuk meg az LMBTQ-közösség tényleges jogfosztása nélkül. A bejegyzett élettársi kapcsolat lehetőségének felszámolása a minimum, amire számíthatunk. De a Fidesz gyűlölet-doktorai ennél messzebb látnak. És van honnan meríteni. Ismétlem, a Fidesz nagyon ritkán talál fel valami tényleg újat.
Az LMBTQ-ellenes kampány elsődleges forrása Lengyelország. Nézzünk rá arra a háborúra a melegekkel szemben, ami ott folyik. Lesznek még Magyarországon LMBT-mentes övezetek, melegjogi aktivisták letartóztatása, a büntető törvénykönyv módosítása lengyel mintára, a mások vallásos érzéseit sértő magatartás börtönnel való büntetése érdekében (amit aztán a melegjogi aktivisták ellen lehet fordítani), és még sok minden más is. És van mit tanulni az orosz államtól is. A homoszexuális propaganda elleni törvény alkalmazása odáig ment, hogy 2014-ben Ljudmilla Ulickaja írónőt vették vizsgálat alá, mert egy általa összeállított gyerekkönyvsorozat egyik darabjában az az egyszerű tényközlés szerepel, hogy „a homoszexualitás elterjedt jelenség” és egyes országokban engedélyezik az azonos neműek házasságát. De nem akarok ötleteket adni Gulyás Gergelynek. Nem mintha nem lenne nekik elég.
Vannak, akik azt mondják, ez csak feltűnési viszketegség Dúró Dóra részéről, provokáció a figyelem megszerzése érdekében, és ne üljünk fel ennek a provokációnak, ne reagáljunk rá. Ne etesd a trollodat. Én attól tartok, hogy egy sokkal jobban megkomponált gyűlöletkampány nyitányával állunk szemben. És ebben a helyzetben nagyon fontos lenne, hogy ne engedjünk a várhatóan gyorsan eldurvuló kampány nyomásának.
Elengedhetetlen, hogy a társadalom minél nagyobb része kifejezze szolidaritását az LMBTQ-közösség mellett, hogy ne hagyjuk őket magukra. Ne engedjük megfélemlíteni magunkat, és aktívan álljunk ki mellettük minél többen.
Ne törődjünk bele, hogy a normaképzés a kormányzati és nem-kormányzati szélsőjobboldal privilégiuma legyen. Nem a Meseország mindenkié mesekönyv abnormális, hanem az, akinek erről a könyvről az jut eszébe, hogy ledarálja, intézményeiben betiltsa. Az emberség, a szolidaritás, a tőlünk különböző elfogadásának a képessége a normalitás, a gyűlölködés, és a félelem cinikus felszítása politikai célokból a deviancia. A szolidaritásra nem csak a magyar LMBTQ-közösségnek van szüksége – bár számukra ez nyilvánvalóan létkérdés. Az forog kockán, hogy magunkra hagyjuk-e egymást, kiszolgáltatjuk magunkat egyenként, kisebb-nagyobb közösségeinkként a gyűlöletpropagandának. Ha igen, mind veszteni fogunk.
