Kínzás vagy kiút? – Reparatív terápiák Magyarországon
A reparatív terápiákat a legtöbb országban már betiltották – Magyarországon még nem, pedig mérhetően veszélyesek és károsak.
A reparatív terápiákat a legtöbb országban már betiltották – Magyarországon még nem, pedig mérhetően veszélyesek és károsak.
Pedig az iskolába csak azok mehetnek be, akiknek a minisztérium megengedi, ezt viszont a diákok sínylik meg.
A színpadon elhangzó beszédek az összes elnyomott kisebbségért szólaltak fel, elsősorban a roma kisebbséggel szolidarítottak az LMBTQ-jogokért tüntetők.
Ifjúsági csereprogramot szerveztek volna egy Pécs közeli kastélyszállóra, ám a szállodatulajdonos végül megtagadta tőlük a szolgáltatást.
„A Bizottság nem viccel”, állítja egy ex-kormánypárti képviselő az uniós pénzek LMBT-ellenes határozat miatti megvonásáról.
A homofób törvény részleteit érintő végrehajtási rendeletből csak a leglényegesebb elemeket nem tudtuk meg.
A kezdeményezés pusztán kampányfogás, amivel egy újabb demokratikus intézményt gyarmatosítanak saját politikai céljaik által.
Videoriport a 2021-es Budapest Pride-ról.
A Pride amellett, hogy „varázslatos” közösségi élmény, fontos társadalomformáló esemény – mini-interjúk a Pride résztvevőivel.
A főpolgármester a 26. Budapest Pride-on mondott beszédet.