Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gulyás: az eddigi költségvetése kétszeresét adja a kormány az SZFE-nek

Ez a cikk több mint 3 éves.

A szeptember elején bekövetkező ugrásszerű fertőzésnövekedés megállt – mondta el Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. A miniszter szerint a napi fertőzések száma 600 és 1000 között stagnál, ezzel Magyarország az európai középmezőnybe tartózik. A halálozási ráta tekintetében a jó védekezők közé tartozunk – tette hozzá.

Gulyás azt is bejelentette: továbbra is a már meghozott szabályokat kell betartani. Ezért a kormány október 1-től egy hónapra meghosszabbítja a határzárat, marad a látogatási tilalom a kórházakban, idősotthonokban, és az iskolai lázmérés is  megkezdődött.

A kormány célja továbbra is az, hogy az ország működőképes maradjon. Gulyás szerint a gazdasági adatokból is az látszik, hogy a védekezési intézkedéseket be kell tartani, de ezzel együtt az ország működését is biztosítani kell.

A foglalkoztatási számok jók – értékelte a miniszter -, de a munkahelyeket továbbra is védeni kell. A kormány egyelőre be tudja tartani az ígéretét, hogy ahány munkahely megszűnik, annyi újat teremt – mondta.

Ma EU-s csúcstalálkozó lesz, a belarusz helyzettől a költségvetés és koronaalap működéséig sok téma lesz napirenden. Az a megállapodás, ami júliusban létrejött, a tagállamok érdekeit szolgálja, a déli államok iránti szolidaritásból a közös hitelfelvételt is támogattuk – értékelte a miniszter.

Azt is elmondta, kifejezetten felelőtlennek tartják, hogy a Következő Nemzedék Alapnak a folyósítását veszélyezteti a jogállamisági vita. Szerinte a tegnap közzétett jogállamisági jelentés bizonyítja, hogy nem jogállamiságról hanem zsarolásról van szó. Jourová biztossal nem hajlandó tárgyalni a kormány, még akkor sem, ha a Bizottság vezetője nem mondatja le – tette hozzá.

Gulyás szerint a lisszaboni szerződésben van jogállamisági eljárás, ez a hetes cikkely szerinti eljárás. Lopakodó alapszerződés-módosítást nem támogat Budapest, márpedig a mostani vita szerinte ezt szeretné elérni.

Gulyás utalt Orbán Viktor MTI-ben ma megjelent nyilatkozatára, miszerint ha a jogállamisági viták akadályozzák a pénzügyi alap működését, van lehetőség kormányközi megoldásra. Ha a viták megakadályoznák, hogy a mostani keretekben megindulhasson a Következő Nemzedék nevű alap működése, akkor még mindig ott van az a lehetőség az európai államok előtt, hogy ezt a pénzügyi alapot kormányközi alapon hozzák létre, tehát az EU intézményein kívül, kormányközi megállapodással. Így tehermentesíthető az unión belül folyó vitáktól, és gyorsan el lehet juttatni az összeget a rászoruló országoknak – magyarázta a miniszterelnök

Gulyás annyit tett hozzá, nem ezt szeretnék, nem ez az elsődleges céluk, de nyitottak arra, hogy az uniós intézményeket megkerüljék a tagállamok ebben a kérdésben.

A kormány döntött a Színház- és Filmművészeti Egyetem 3 milliárd forintos költségvetési támogatásáról. Gulyás szerint ez volt a kuratórium kérése, az összeg az intézmény eddigi költségvetésének kétszerese. A képzésre 1,5 milliárd, bérfejlesztésre 200 millió, fejlesztésékre 500 millió jutna.

Az egyetemfoglalással kapcsolatban Gulyás annyit mondott, a véleménynyilvánítás szabadsága fontos („aki akar tüntetni, tüntethet”), de a kormány szeretné, ha a tanulni vágyók jogai is érvényesülnének az intézményben. Egyébként az ügy szerinte a kuratórium hatáskörébe tartozik, a kormány csak a költségvetési támogatást biztosítja. (Az egyetemfoglalók ehhez képest nem ismerik el a megkérdezésük nélkül kinevezett kuratóriumot, csak a kormányt tekintik tárgyalópartnernek.)

A Szentkirályi utcai SZFE-épület ma indult blokádjával kapcsolatban Gulyás csak annyit mondott: tudomásul veszik, de remélik, a diákok és a kuratórium megegyezésre jutnak. A kedden kinevezett új kancellár megfenyegette az SZFE munkavállalóit, hogy nem fizeti ki a béreiket, ha nem biztosítják bejutását az egyetem épületébe. Sajtókérdésre Gulyás nem kommentálta ezt, annyit mondott, a kancellár feladata, hogy lépései jogszerűségére figyeljen.

Kormányinfó (2020. október 1.)

Posted by Magyarország Kormánya on Thursday, October 1, 2020

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt