Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az SZFE újabb épületét foglalták el a hallgatók, az oktatók mától sztrájkba lépnek

Ez a cikk több mint 3 éves.

„A diákok a leköszönő vezetőség lemondási idejének utolsó óráiban, szerda este a sajtóból értesültek arról, hogy az általuk el nem ismert kuratórium pályáztatás nélkül nevezett ki az intézmény élére két új rektorhelyettest. Vezetőségük búcsúztatása után éjszakába nyúló hallgatói fórumot tartottak, mely során szavazással döntöttek arról, hogy az éppen egy hónappal ezelőtt elfoglalt Vas utcai épület után blokád alá veszik az SZFE Film- és Médiaintézetének Szentkirályi utcai épületét is. Őrséget állítottak, a kapun csak az Egyetem polgárai léphetnek be”

– írják csütörtök hajnali közleményükben a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói.

Ahogy arról tegnap elsőként beszámoltunk, az egyetemfoglalók szerda este búcsúztatták az augusztus végén lemondott intézményvezetést, akik helyére Vidnyánszky Attila, az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke a közmédia egyik műsorában két új rektorhelyettest nevezett meg.

A diákok a közlemény szerint ezután határozták el, hogy az egyetem Szentkirályi utcai épületét és elfoglalják. Az egyetemfoglalók továbbra is illegitimnek tartják a kuratóriumot és annak kinevezéseit, így Novák Emil filmrendező általános rektorhelyettesi, valamint Zalán János színész, producer oktatási rektorhelyettesi kinevezését sem fogadják el.

Kedden derült ki, hogy Vidnyánszky Szarka Gábor személyében egy katonatisztet is kinevezett az egyetem kancellári székébe, a hallgatók őt sem tartják legitimnek, kedd este meg is akadályozták, hogy Szarka bejusson a szeptember 1-én elfoglalt Vas utcai épületbe. A 444 információi szerint egyébként Szarka Gábor frissen kinevezett kancellár szerdán gyakorlatilag megfenyegette az egyetemi dolgozókat, hogy amennyiben nem tud bejutni az épületbe, akkor fizetések se lesznek.

Az egyetemfoglalók csak a kormányt, azon belül is az Innovációs és Technológiai Minisztériumot tartják legitim tárgyalópartnernek, ám utóbbi elzárkózott az egyeztetésektől.

Október elsejével az SZFE oktatói is magasabb fokozatra csavarják a tiltakozásukat, reggel 8 órától ugyanis meghatározatlan időre sztrájkba lépnek.

Az oktatók követelései a következők:

  1. A fenntartó állítsa vissza az SZFE Szenátusának 2020. augusztus 1-jén fennálló jogköreit – különös tekintettel a munkáltató munkaszervezetének kialakítására és az Mt. 20. § (1) bek. szerinti munkáltatói jogkör gyakorlás rendjének meghatározására – valamint garantálja jogköreinek sérthetetlenségét határozatlan időre.
  2. A fenntartó garantálja, hogy az oktatásban és a művészi alkotómunkában szereplő kérdéseket, továbbá az oktatásban és művészi alkotómunkában alkalmazott módszereket az SZFE Szenátusa (illetve az SZFE annak adott szakmai egysége, illetve az oktató) határozhassa meg.
  3. A fenntartó garantálja, hogy belső szervezeti és működési rendjét az SZFE Szenátusa saját maga alakíthassa ki (pl. oktatási vagy alkotó egységek létrehozása – átalakítása, megszüntetése – és SZMSZ megalkotása).
  4. A fenntartó garantálja, hogy az intézetvezetőket, osztályvezetőket az SZFE Szenátusa saját maga választhassa meg, illetve a rektor kinevezését megelőzően a pályázati kiírást meghatározhassa, valamint a beérkezett pályázatokat megismerhesse és jelöltet állíthasson, mindezt átlátható és demokratikus eljárásban, pályázatban előre meghatározott szempontok alapján.
  5. A fenntartó garantálja, hogy a 2021-es költségvetési évre legalább olyan mértékű pénzbeli forrásokat biztosít az SZFE számára, mint amelyek a 2020-as költségvetési évben rendelkezésre álltak.
  6. A fenntartó garantálja, hogy az SZFE Szenátusa önállóan állíthassa össze és nyújthassa be a fenntartónak az SZFE éves költségvetési tervét.
  7. Tekintettel arra, hogy az SZFE dolgozóinak foglalkoztatási státusza 2020. szeptember 1-jével megváltozott (a dolgozók közalkalmazotti státusza megszűnt), a munkáltató a státusz megváltoztatásának időpontjától kezdődően biztosítson 10%-os bérfejlesztést a munkavállalók számára.
  8. Tekintettel arra, hogy az SZFE állami fenntartású felsőoktatási intézményből nem állami fenntartású intézménnyé vált, az új fenntartó a szervezeti és működési szabályzatban garantálja, hogy az állami fenntartás idején hatályos munkarend a munkavállalók számára továbbiakban is megmaradjon.

Az egyetem hallgatói szeptember 1-jén vették blokád alá az intézményt, hogy ezzel fejezzék ki tiltakozásukat az új kuratórium ellen. Az SZFE polgárai leginkább azt sérelmezik, hogy az alapítványi tulajdonba kihelyezett egyetem új kuratóriumi tagjainak kiválasztása, illetve az új egyetemi alapszabály elfogadása konzultáció nélkül, önkényesen történt a kormány részéről. Ennek következtében a korábbi tanári kar nagy százaléka is felmondott, illetve a jelenlegi oktatói gárda csütörtöktől sztrájkba lép.

Az SZFE körüli ügyekről a Mérce rendszeresen beszámol, vonatkozó cikkeinket ezen a linken éritek el.

Frissítés 8:10 – A sztrájkoló SZFE-s oktatók egész nap a Facebookon élő közvetítésben jelentkeznek, beszélnek követeléseikről és az egyetemen zajló munkáról is.