Májusban írtam egy véleménycikkben, hogy a Fidesz és a kormány Soros Györggyel kapcsolatos kommunikációjában a jó adag cinizmuson felül mindig van valami érzelmi töltet, amelyet nehéz másképp jellemezni, mint projekció, vagyis az a folyamat, amikor saját el vagy fel nem ismert érzéseinket, tulajdonságainkat másokban látjuk meg, és általa önmagunkban elrejtjük, de mégis kifejezésre juttatjuk.

Ez a gondolat most két egymástól látszólag teljesen elkülönülő hír kapcsán jutott eszembe.

Az egyik hír hétfő reggel robbant, és arról szól, hogy a Külügyminisztérium információkat gyűjt a független magyar újságírók külföldi szakmai utazásaival, képzéseivel kapcsolatban. A tárca úgy érvelt, „mindent megtesz a magyar belügyekbe történő külföldi beavatkozások ellen, az ilyen támadások mögött a tapasztalatok szerint általában Soros-szervezetek állnak.”

Erre erősített rá hétfő esti ATV-s szereplésében Menczer Tamás külügyi államtitkár is, aki úgy fogalmazott:

„Mi nem listázunk újságírókat. Se ilyen szándékunk, se ilyen tudásunk nincsen hozzá. Azt láttuk nyilvános adatokból, bárki mgenézhet különböző honlapokat, hogy egyes Soros-szervezetek, például a Transparency International nevű szervezet szervez ilyen érzékenyítő kurzusokat. Szakmai utak! Hogy oda ne rohanjak. És itt együttműködő partnerként vannak feltüntetve különböző budapesti nagykövetségek is. És akkor mi megnéztük, hogy.. már csak úgy kíváncsi lettem, mert nekem a feladatom a Külügyminisztériumban például az, hogy politikai ügyekkel foglalkozzak, és azt egy politikai ügynek tekintem, hogy ha Soros György finanszíroz médiakurzusokat baloldali újságíróknak.”

Szóval, ha jól értjük a Külügy álláspontját, akkor az történik, hogy az ördögi „Soros-hálózat” kicsit utaztatja az újságírókat, akik ettől a szívességtől ezek az újságírók annyira becsicskulnak, hogy utána egyébre sem lesznek képesek, mint Soros szólamait fújva beavatkozni a magyar politikába.

Ugyanez a logika mondatta korábban a fideszes beszélő fejekkel, hogy aki a CEU-n végzett, az nem lehet más, mint egy agymosott Soros-droid. Kivéve persze Kovács Zoltánt, ő szerencsére képes volt másfajta… szóval, hogy képes volt ellenállnia ennek az agymosásnak.

És akkor nézzük a másik hírt, ezúttal keddit. 91 milliárdos állami megbízást kapott Szíjj László üzletember cége. Ugyanarról az üzletemberről van szó, akinek a jachtján pár hete a belarusz helyzetért erősen aggódó Szijjártó Péter külügyminiszter kipihenhette a munka fáradalmait.

Szijjártó szerint MAGÁNÜGY, hogy ő épp egy közbeszerzéseket gyakran megnyerő üzletember jachtján nyaral, és amúgy sem történt semmi jogszerűtlen. Azt persze azóta sem tisztázta, hogy a jachtozást ajándékba kapta-e, vagy pedig fizetett érte.

A lényeg, hogy magánügy.

Magánügy! Hogy oda ne rohanjak! – parafrazeálhatná az ember Menczer államtitkár urat.

Mert anélkül, hogy bármit is inszinuálnánk, azért tegyük fel a kérdést, hogy csak úgy hipotetikusan, melyiknek van nagyobb korrumpálóbb ereje: egy fapados repülőútnak és két éjszakának Brüsszelben egy három csillagos szállodában vagy egy Adriai privát jachtutazásnak?

És vajon potenciálisan melyik torzítja jobban a belpolitikát: ha esetleg egy üzletembernek egy miniszter döntéseire van befolyással vagy egy mezei újságíróéra?

A választ persze mindenki döntse el maga.

Az viszont egy tarthatatlan álláspont, hogy az egyikre korrumpáló tényezőként, a másikra pedig mint sima magánügyként tekintünk. Ez lenne a kormánypropaganda által oly sokat ostorozott „kettős mérce”.

Szóval a külügynek azt kellene eldöntenie, hogy akkor most oké-e, ha egy politikus egy üzletember jachtján múlatja az időt, mert ha igen, akkor az is oké, ha esetleg egy másik üzletemberhez állítólag köthető (ugye itt azért olyan kézzelfogható bizonyítékokat nem láttunk, mint amit az Átlátszó tett közzé a jachtozásról) civil szervezetek szakmai utakat finanszíroznak újságíróknak.

Ha meg az egyik nem oké, akkor a másik sem. És ott már érdemes mérlegelni, hogy melyik is a súlyosabb…