Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Navalnij állapota javul, leveszik a lélegeztetőgépről

Ez a cikk több mint 3 éves.

Közleményben tudatta a berlini Charité kórház, hogy felébresztették a mesterséges kómából, és fokozatosan leveszik a lélegeztetőgépről Alekszej Navalnijt.

Az ellenzéki politikus állapota javult, reagál a szóbeli ingerekre, azt azonban a kórház tájékoztatása szerint korai lenne megjósolni, okozott-e maradandó károsodást a mérgezés a szervezetében.

Az intézmény tudatta azt is, hogy szoros kapcsolatban állnak Navalnij feleségével is, aki egyeztetésüket követően engedélyezte, hogy a politikus állapotát nyilvánosságra hozzák.

Hogy kicsoda Alekszej Navalnij, és miért kiemelten fontos szereplője az orosz politikai életnek, arról itt írtunk korábban.

Ahogy azt mi is megírtuk: Alekszej Navalnij augusztus 20-án lett rosszul egy Tomszkból Moszkvába tartó repülőjáraton. Ezután Omszkba szállították, ahol azonban az orvosok kevés információval szolgáltak az állapotáról, végül azt állították, hogy nem találtak méreganyagra utaló jeleket a szervezetében. Ezt megelőzően azonban Ivan Zsdanov, Navalnij munkatársa az Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványában azt nyilatkozta a rendőrség információira hivatkozva, Navalnij szervezetében olyan anyagot találtak, amely nemcsak az ő, de a környezete számára is „halálos veszélyt jelent”, ezért „mindenkinek védőruhát kell viselnie körülötte”.

Végül hosszas huzavonát követően, két nappal a mérgezés után sikerült átszállítani a berlini Charité kórházba, ahol az orvosok megállapították: Navalnijt valóban megmérgezték. Az intézmény által kiadott közlemény szerint a kolinészteráz-gátlók hatóanyag-csoportjából mutattak ki egy anyagot a szervezetében, bár a konkrét méreganyagot még nem sikerült megállapítani.

Nem ez volt az első gyanús eset az ellenzéki politikus körül: tavaly nyáron „allergiás reakciók” miatt szállították a börtönből a kórházba Navalnijt, miután 22 ezres tüntetést szervezett Moszkvában a helyi választások ellenzéki jelöltjeinek ellehetetlenítése miatt. Akkor a mérgezés a harminc napos elzárása közben történt, amit „illegális tüntetés-szervezés” miatt kapott.

Mindeközben Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője tudatta: Oroszország arra számít, hogy a közeli napokban felvilágosítást kap Németországtól a Berlin szerint megmérgezett Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ügyében – írja az MTI.

Az orosz főügyészség még augusztus 27-én igényelt felvilágosítást Navalnij ügyében, , miután a német hadsereg laboratóriumában megállapították, hogy a politikust a Novicsok típusú harci idegmérgek egyik fajtájával mérgezték meg. Peszkov szerint a Berlintől várt információ segít majd annak a megállapításában, hogy milyen okok vezettek „a berlini páciens megbetegedéséhez”.

A szóvivő elmondása szerint a Kreml jelenleg nem tartja reálisnak azt a veszélyt, hogy a Navalnij-ügy miatt Berlin leállíttathatja az Oroszországból Németországba vezető Északi Áramlat-2 gázvezeték építését. „Abszurdnak” minősítette azt a felvetést, hogy a Magnyitszkij-lista mintájára az Egyesült Államok állítson össze egy Navalnij-listát is, amely szankciókkal sújtaná azokat az orosz hivatalos személyeket, akiknek közük van az ügyhöz.

„Elfogadhatatlanok számunkra azok a kísérletek, amelyek bármilyen módon összefüggésbe kívánják hozni a történtekkel Oroszországot vagy az orosz vezetést” – mondta a szóvivő.

Peszkovval ellentétben Angela Merkel egyáltalán nem olyan biztos abban, hogy tovább folytatódhat az Északi-Áramlat 2 építése. A német kancellár szóvivőjén keresztül tudatta, hogy nagyon is elképzelhetőnek tartja, hogy leállíttatják a földgázvezeték építését, válaszul Navalnij megmérgezésére.

A kormányfő szerint helytelen lenne bármit is kizárni a Novicsok nevű, szovjet fejlesztésű harci idegméreggel elkövetett támadásra válaszképpen tehető lépésekről szóló vitából, azonban egyelőre nem a nemzetközi közösség egységes reakciója a legfőbb kérdés.

Álláspontja szerint most Moszkván a sor, az orosz vezetésnek választ kell adnia a Navalnij-ügy körüli súlyos kérdésekre.

Itt megtalálható az összes cikkünk, ami a Navalnij-üggyel foglalkozik.