Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A leendő kurátor szerint „rendbe kell hozni” a rendezőképzést, az SZFE ismét közleményben cáfol

Ez a cikk több mint 3 éves.

Az utóbbi napokban, hetekben nem először kénytelen közleményben cáfolni az intézménnyel kapcsolatban megjelent állításokat az Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE).

Ezúttal a Magyar Nemzetben augusztus 6-án megjelent, Lajos Tamás operatőr-producerrel készült interjúra reagáltak, amelyben az SZFE-et a jövőben fenntartó alapítvány kuratóriumának tagja a következőket mondta:

„Gyakorló producerként azt kell mondjam, nagyon kevés mostanában az a komoly produktumokat előállító rendező, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, illetve annak rendező szakán végzett. A másik fájó hiány a forgatókönyvíró-képzés. Ameddig ezeket nem hozzuk rendbe, addig a magyar mozgóképgyártás a saját árnyéka után kullog.”

Az SZFE Film- és Médiaintézete kedden közleményt osztott meg, hogy cáfolja Lajos Tamás állításait.

Ebben kiemelik, hogy a cikkben idézettekkel szemben nem szűkölködtek nemzetközi elismeréskben a rendezői diplomát kapó egykori hallgatók: hangsúlyozzák, hogy egyrészt az utóbbi években az SZFE filmrendezői képzésén tanulók egymást követő három évben (2016, 2017, 2018) jelöltettek diák-oscar díjra, és a harmadik alkalommal a jelölést díjra is váltották. Hozzáteszik: ezen kívül számos rangos hazai és nemzetközi filmfesztiválon szerepltek az SZFE vizsgafilmjei, ahonnan több tucat díjat hoztak haza az utóbbi években, évtizedben.

Az intézet szerint a forgatókönyvíró-képzés „fájó hiányával” kapcsolatban is téved Lajos Tamás . A közleményben felidézik, hogy az SZFE-n 2001 óta folyik filmdramaturgok és forgatókönyvírók képzése:  kezdetben osztatlan, mostanra osztott BA+MA rendszerben (a mesterképzés jelenleg akkreditáció alatt áll).

„Egyetemünkről számos hazai tévésorozat és mozifilm forgatókönyvírója, dramaturgja került ki, a forgatókönyvírói képzésen pedig a hazai forgatókönyvírói szakma legkiemelkedőbb gyakorlói mind tanítottak vagy órát adtak. A hallgatók számos nemzetközi forgatókönyv fejlesztő workshopon megfordultak, de akadnak köztük olyanok is, akik a Nemzeti Filmalap forgatókönyv fejlesztő bizottságának is tagjai voltak, vagy előolvasóként (readerként) dolgoztak”

– írják a képzésről.

A Film és Médiaintézet azzal zárja közleményét, hogy szerintük „ahogyan játékfilmrendezést, úgy forgatókönyvírást és filmdramaturgiát is hazánkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen oktatnak a legmagasabb művészi és szakmai színvonalon”.

Augusztus elején derült ki, hogy Vidnyánszky Attilát választották a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének, emellett a kuratórium tagja lesz Bacsa György, a MOL stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező, és Világi Oszkár, a SLOVNAFT Igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója. A kuratórium tagjainak listájáról mind az SZFE oktatói, mind hallgatói önkormányzata kizárólag a sajtóból értesült, így közleményben tudatták, hogy sérelmezik: az intézmény egyetlen dolgozója sem kapott helyet a kurátorok között.

Mint arról korábban beszámoltunk, amióta kiderült, hogy Vidnyánszky Attila kerül a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kuratóriumának élére, folyamatosan zajlik az intézmény eddigi működésének lejáratása.

Nemrég Rátóti Zoltán, a kuratórium egyik tagja adott interjút a Mandinernek, amiben kifejtette, hogy szerinte üdvös lenne, ha azt az energiát, „amit a Hallgatói Önkormányzat az ellenállásba fektet, át tudná konvertálni afelé, hogy mi az, amit közösen meg lehet csinálni”. Az M5 kulturális csatorna híradójában az egyetem leendő elnökét, Vidnyánszky Attilát a „balliberális oldal” újabb támadásáról kérdezték, a PestiSrácokban pedig egyenesen olyan írás jelent meg, ami „liberális hüllőkeltetőnek” titulálja az egyetemet.

Az SZFE hallgatói tegnap videót tettek közzé, amelyben tényekkel és adatokkal mutatják be, milyen munka folyt az elmúlt években az intézményben, amelyet most kormányzati akarattal zilálnak éppen szét, anélkül, hogy erről akár az oktatókat, akár a hallgatókat megkérdezték volna.

Az SZFE körüli botrányról írt cikkeink itt olvashatóak.

(via 24.hu)