Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gödi hangfelvétel: a DK-s Rónai szerint a lényeg nem az, hogy melyik változat a valódi, hanem a „tartalom”

Ez a cikk több mint 3 éves.

Frissítés, 08.05., 21:05:

A hvg rövid, telefonos interjút készített a felvételt elsőként közzétevő Rónai Sándor DK-s EP-képviselővel. Rónai ebben azt állítja, hogy a DK is „ismeretlen forrásból” jutott hozzá a hangfelvételhez. Rónai szerint „lehet, hogy elhamarkodott volt a hangfelvétel nyilvánosságra hozatala, de a tartalmát lehetetlen félremagyarázni”, a lényeg – akár a Momentum által közreadott két és fél perces, akár a DK-féle megvágott felvételről van szó – az, hogy Balogh Csaba részéről felmerül benne, hogy fideszes legyen az alpolgármester Gödön. Bár a megszólalás közvetlen kontextusa éppen azt fejezi ki, hogy Balogh sem bízik a fideszes Pintér Györgyben, Rónai szerint „a két felvétel között nincs nagy különbség”.

Az ügyre Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője is reagált Facebookon. Mint írja, a hangfelvételek közreadása „fideszes módszer, ezt tőlük szoktuk meg. Óriási gondnak tartom, ha immár az ellenzék körein belül is ez lesz a gyakorlat. Nem látom azt az együttműködést, ahol az elméletileg a kormányváltás érdekében együtt dolgozó ellenzéki pártok egyike manipulált hangfelvétellel zsarolja szövetségeseit. Így nem lehet.

Korábban írtuk:

Újabb fordulatot vett az egyre súlyosbodó gödi ellenzéki konfliktus, miután a DK kedd este nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere hallható, amint arról beszél, le akarja váltani Fülöp Zoltán LMP-s, illetve Lőrincz László DK-s alpolgármestert, helyettük pedig egy fideszes (Pintér György), egy momentumos (Andrejka Zombor), vagy egy független (Hlavács Judit) képviselő alpolgármesteri kinevezését támogatná, mert bennük tudna kellőképp megbízni.

A párt szerint

„az általa kívánatosnak tartott alpolgármesterek között első helyen a Fidesz képviselőjét javasolta. Vagyis Balogh a Momentum-LPM-DK-Jobbik városvezető koalíció helyett a Momentum-Fidesz koalícióra tett javaslatot. A személycserékre tett javaslatát Balogh – a hangfelvétel tanúsága szerint – megbeszélte a Momentum országos vezetésével is.”

A történtekre ma reagált a Momentum, közleményükben azt írják, a párt elnöksége

„a helyi konfliktusok ellenére országszerte elkötelezett a közös önkormányzati városvezetés mellett, nem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy bármelyik koalíciós partnerünk a Fidesz módszereivel támadjon minket.”

Ez alatt azt értik, hogy szerintük a DK manipulált hangfelvételt hozott nyilvánosságra, abból ugyanis hiányzik két mondat.

A Momentum szintén közzétette a hangfelvételt, melyből szerintük épp a DK állításának ellenkezője derül ki. Ezen Balogh Csaba – miután felsorolja a már említett három lehetséges új alpolgármester nevét – a fideszes képviselővel, Pintér Györggyel kapcsolatban hozzáteszi:

„Ki az, akiben a legjobban megbíztok? És remélem nem a Pintér Gyurit mondjátok.”

A Momentum azt írja,

„manipulált hangfelvételekkel a fideszes közmédia dolgozik, nem az ellenzék. Éppen ezért őszintén reméljük, hogy a DK honlapján közzétett manipulált hangfelvétel egyéni magánakció, és nem a párt hivatalos álláspontját és stratégiáját tükrözi.„

Ennek tisztázása, valamint a gödi helyzet békés rendezése érdekében a Momentum elnöksége felszólítja koalíciós partnereit, hogy:

  1. szakítsák meg az együttműködést a Fidesszel Gödön, ne árulják el a választók akaratát,
  2. szólítsák fel képviselőiket az ellenzéki pártokkal közös városvezetéshez való visszatérésre, a helyi lakosok szolgálatára,
  3. határolódjanak el a hírhamisítástól és a manipulatív eszközöktől, ne éljenek vissza a választók bizalmával.

A Momentum elnöksége a mai nap folyamán minden érintett párt elnökségéhez levélben fordul a gödi helyzet országos rendezése érdekében, szerintük ugyanis „senki nem engedheti meg magának, hogy az ellenzéki együttműködést megcsúfolja, végképp nem ilyen eszközökkel.”

Balogh az üggyel kapcsolatban azt írja Facebook-oldalán:

„Ahogy a Momentum Mozgalom által publikált valós hangfelvételen hallatszik, kategorikusan elzárkózom a Fidesz-KDNP képviselőjének alpolgármesteri kinevezésétől. Én a gödi lakosok szolgálatára tettem esküt, és azóta is ezt konzekvensen képviselem. Szakmai alapú, átlátható városvezetést igyekszem megvalósítani.”

Ahogy arról a Mércén beszámoltunk, Balogh július elején mindkét alpolgármestere megbizatását indítványozta, miután nyílt konfliktus robbant ki a város és a Samsung-gyár közötti tárgyalások nyomán.

Fülöp Zoltán és Lőrincz László alpolgármesterek korábban azt tették szóvá a polgármesterrel szemben: szerintük Balogh „autoriter módszerekkel” próbált kormányozni a járvány miatt kialakult speciális helyzetben, és a frakcióját csak arra akarta használni, hogy az általa kitalált ötleteket átnyomja a közgyűlésen. Fülöp a Jövő TV-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a karanténidőszak alatt tartott online vezetői értekezletekre egyik alpolgármesterét sem hívta meg egyik alkalommal sem.

A DK, az LMP és a Jobbik helyi frakciói közös közleményt is kiadtak, amelyben jelezték, akcióival Balogh Csaba és a helyi Momentum „felrúgta az ellenzéki megállapodást, becsapta a gödi embereket és országosan is veszélyezteti az ellenzék 2022-es esélyeit.”

Balogh álláspontja az ügyben az volt, hogy szerinte az ellenzéki konfliktus hátráltatná a város és a Samsung tárgyalásait, miután a cég gyárát különleges gazdasági övezetben vonták ki a város hatásköréből, valamint nézeteltérés támadt a vagyonkezelő cég vezetőjének személye, és a közbeszerzési tanácsadó személye körül is.

Az alpolgármesterek és a polgármester közt kibontakozott konfliktus miatt végül június végén két ellenzéki és egy fideszes frakcióra szakadt a gödi képviselő-testület, így jelenleg egyik oldalnak sincs többsége a közgyűlésben. A testületi ülések ezt követően egyre feszültebbé váltak, az ellenzéken belüli törésvonal azóta szinte ellehetetleníti az érdemi munkát.

Az ellenzékből kiváló DK-LMP-Jobbik frakció végül a Fidesz képviselőivel együtt szavazta meg július végén a momentumos polgármester ellen indított fegyelmi eljárást, illetve felfüggesztését ezidőre.

Fülöp Zoltán akkor a Mérce kérdéseire válaszolva elmondta, nem céljuk tovább mélyíteni az árkokat, szeretnék megtalálni a közös hangot és a város érdekében együttműködni, és azt remélik az eljárás arra sarkallja majd a polgármestert, hogy „tartsa be a szabályokat”.

Fülöp elmondta azt is, két fontos hozzáfűzni valója van még a kialakult helyzethez: szerinte nem kellene behozni az országos politikát egy helyi önkormányzat életébe, emellett nem tartja helyénvalónak az arra való hivatkozást, hogy nem szabad együtt szavazni a „csúnya Fidesszel”, és szemet kéne hunynia az őt ért támadások felett.

Frissítés 12:02

A Momentum közzétette a hangfelvétel hosszabb, két és fél perces változatát is, ami a lényegen nem változtat, viszont segít a kontextus jobb érthetőségében.