Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter az elmúlt időszakban feltűnően lelkesen turnézik Dél-Koreában a magyarországi beruházási feltételeket reklámozva, Magyarországon pedig azzal, milyen csodás eredményeket ér el a pragmatikus magyar diplomácia.

Ami egyébként nagyjából a magyar munkások kárára végrehajtott nemzetközi sáfárkodássá silányult az elmúlt években, de hát emlékezhetünk, a magyar külpolitika „pragmatikus”, és hát ne essünk komoly tévedésekbe afelől, mit is jelent az a bizonyos pragmatizmus.

Jelen esetben azt, hogy Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter (külgazdaság, mi?) újabb gazdákat talált Magyarország munkásainak, ezúttal a keleti nyitás politikájának az évek során beérett gyümölcseként Dél-Koreában, és még büszkén újságolja is.

Facebookos aktivitása alapján a miniszter maga az üzleti Rambo, aki honvédségi géppel érkezik Szöulból a kecskeméti repülőbázisra, ahonnan rendőrségi helikopterrel száguld tovább, hogy mielőtt elbüszkélkedik Pesten egy koreai beruházással, azért még Bajára is be tudjon ugrani egy malomprojekt bejelentésére.

De az is beszédes, hogy Szöulban a miniszter (kommunikációs csapata) fontosnak tartotta bemutatni, hogy politikusok mellett lekezelt az ország leggazdagabb rabszolgatartó vállalatainak vezetőivel – melyek munkásságáról a csebolokat, a koreai nagyvállalatokat bemutató anyagunkban részletesen foglalkoztunk – majd kórusban dicsérték a magyar adózási, munkajogi és támogatási környezetet, nem is beszélve a stabil politikai helyzetről. (Mellesleg kiemelném a videó egzotikus hangulatú zenei aláfestését.)

A magyar adózási, munkajogi és támogatási, politikai helyzetet egyébként nem a véletlenül dicsérik a koreai cégek vezetői, az Unióban párját ritkítja hogy a kormány milyen éktelenül szervilisen szolgálja ki kritikátlanul tetszőleges multinacionális vállalat érdekeit. Ha már Korea, elég itt a Hankook gyár sztrájkoló munkásaira gondolni, akik mellett előbb állt ki a koreai, mint a magyar kormány.

De ha ez nem lett volna elég, Szijjártó oly fontosnak tartotta megosztani a világgal, hogy Szöulban járt, hogy még búcsúzásképp a reptérről is feltöltött egy videót, hogy jó éjszakát kívánjon követőinek.

A további fotókért, videókért és bejegyzésekért pedig irány a miniszteri Facebook oldal – ahol azért ne legyünk igazságtalanok, koreai útjának dokumentációja és koreai vállalatvezetőkkel folytatott találkozói mellett más tartalmakat is megoszt, például a már említett malomberuházásról, de azért egy kis migránsozás meg foci is belefér. Persze javarészt üzletről van szó, végül is mi lenne a külügy feladata.

Ha pedig kicsit lejjebb görgetünk, találunk beszámolókat korábbi koreai utakról, de az MTI fotóarchívumában sem kell könyékig túrni, ha a minisztert dél-koreai üzletemberek körében szeretnénk megcsodálni.

De hogy mire ez a nagy Korea-orientáció?

Ahogy azt Szijjártó kedden, a Samyang Biopharm beruházásának budapesti bejelentésén is elmondta, a tavalyi évben először fordult elő, hogy a koreai cégek nagyobb összeget fektettek be Magyarországon, mint a németek.

Az MTI beszámolója szerint

„A külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy 2014 óta minden évben megdől a Magyarországra irányuló beruházások rekordja, valamint a magyar export rekordja.

A beruházási és befektetési környezetnek, a magas színvonalon teljesítő magyar munkaerőnek, a folyamatosan csökkenő adóterhelésnek, a széleskörű beruházás-ösztönzési támogatási rendszernek és a politikai stabilitásnak köszönhetően minden idők legtöbb beruházása érkezett tavaly az országba. Ugyanakkor 2019 volt az első olyan év, amikor nem a német befektetők hozták a legtöbb beruházást, a koreai vállalatok átvették a vezetést – tette hozzá.

Tavaly több mint 2,5 milliárd eurónyi beruházásról hoztak döntést koreai vállalatok, amely az összes tavalyi magyarországi beruházás 48 százaléka, és ezeknek a koreai befektetéseknek eredményeképpen létrejött munkahelyek száma meghaladta a 4500-at – ismertette a miniszter.”

48 százalék: ízlelgessük egy kicsit. Csaknem a Magyarországon végrehajtott összes beruházás fele, a 2,5 milliárd pedig még gombócból is sok, nemhogy euróból – ezzel a koreai cégek és a magyar kormány kölcsönösen előnyös üzletet kötött, melynek következményei még hosszú ideig velünk lesznek.

Mert a cégek megkapják a magas színvonalon teljesítő – úgy tűnik, a kizsákmányolást mostanában így mondják NER-ül – munkaerőt, a folyamatosan csökkenő adóterheket és a beruházásokat ösztönző támogatásokat. Meg a jó öreg politikai stabilitás – ami mindezen feltételeket biztosítja.

„Ezek a koreai vállalatok kifejezetten elégedettek a magyarországi körülményekkel, kifejezetten nagyra becsülik a politikai stabilitást, a magyar emberek munkaszeretetét, hozzáértését és szorgalmát, és kifejezetten nagyra becsülik Európa legalacsonyabb adóit, köztük Európa legalacsonyabb társasági adóját”

– mondta Szijjártó Szöulban. Még jó, hogy nagyra becsülik, csak én meg már szinte elpirulok, ha odanézek.

Na de ízlelgessük egy kicsit ezt a stabilitás-kérdést.

Nem tartom ugyan valószínűnek, hogy ha esetleg valaha eljut ez az ország arra a pontra, hogy az Egyesült Ellenzék® – amelyből a nép elégedetlenségének azért sikerült kisajtolnia, hogy „nem tetszik a rabszolgatörvény”, de azért inkább sétáljunk ki a tévéhez – hatalomra kerülne, akkor szeretné kipróbálni milyen az, mikor a Leopard tankok német felségjelzéssel lépik át a határt, hogy a trojka úgy rendet vágjon a gazdaságban, mint anno Görögországban.

Nem valószínű, hogy egy Fideszt leváltó politikai erő fordítva ülne fel a gazdaság lovára, melyet a teljes, a tőkés világrendszert lelkesen vagy kevésbé lelkesen kiszolgáló politikai elitünk, az EU, valamint a rendszerváltás magyarországi és nemzetközi aktorai közösen nyergeltek fel.

Magyarország gazdaságpolitikáját erősen befolyásolja ugyanis a világrendszerben elfoglalt félperifériás, valamint az Unióban elfoglalt perifériás pozíciója, ha valaki ezzel szembe megy, akkor igen nagyot tud koppanni – azonban az ország gazdasági-társadalmi rendje talán fenntartható lenne anélkül is, hogy a vezetése ily mértékben kiszolgáltatná a népet a multinacionális tőkének.

Ezt jelenti tehát az a bizonyos politikai stabilitás: az ígéret, hogy amíg mi vagyunk kormányon, addig itt üzletedet bántódás nem érheti, munkásaid lázongása tornyodba fel nem hallatszik, árudnak pedig útját határ nem állja az Unió széles mezein, míg ellát a szem.

Ez az ígéret pedig a szó szoros értelmében aranyat ér; ezért win-win a szituáció, ezt kapja a kormány – a tőke támogatását, mert noha a nemzetközi tőkének másiktól sem kell nagyon tartania, de a stabilitás, a járt út és a kipróbált szövetséges még mindig jobb.

Ebben a win-winben pedig nem más a vesztes, mint a magyar társadalom. Mert hiába tenyésznek gombamódra Magyarországon az akkumulátorgyárak és egyéb dél-koreai cégek, hiába jönnek be újabb beruházások, hiába kürtöli szerte a kormány a siker propagandáját, miszerint nő a termelés, a gazdaság, hogy a külügyminiszter szerint

„Ezáltal hazánk nemcsak a hagyományos időszakban, hanem az új, elektromos autókra alapuló időszakban is elmondhatja azt, hogy az európai autóipar zászlóshajója lesz”,

még mindig ugyanott tartunk: az Európai Unió vámhatárain belül dolgozik az ország bérből élő lakosságának jelentékeny hányada azon, hogy a nemzetközi cégek minél profitábilisabbak lehessenek, miközben a kormány meg azon dolgozik, hogy ez minél tovább és minél tökéletesebben így lehessen.

Persze, valamennyi változás van. Most már nem csak a német tőke kiemelten érdekelt abban, hogy Magyarország politikai és gazdasági berendezkedése maradjon úgy ahogy van, hanem a koreai is, melynek logikája természetesen lényegét tekintve jottányit sem különbözik az előbbitől.

Azt persze érdemes megjegyezni, hogy az Unióban mégiscsak hülyébben venné ki magát, ha adott esetben koreai szakemberek jönnének rendet csinálni a németek helyett.

Még jó, hogy ezen várhatóan még egy jó darabig senkinek sem kell törnie a fejét.