A koronavírus-válság és a közösségi távolságtartás miatti leállás a vendéglátás mellett a kulturális iparági szereplőket érintette a legrosszabbul – vannak olyanok a szektorban (például a zenészek, fesztiválszervezők) akik még mindig nem tudják, hogyan élik túl az évet. A mozik – azon belül is a művészmozik – szerencsére jól vették az akadályt, ami egyszerre köszönhető a filmes támogatásoknak és a mozisok leleményességének. A karantén-időszakról és az artmozik jövőjéről Liszka Tamás, a Budapest Film vezérigazgatója beszélt a Mércének.

Veszteséges időszak

A március 12-vel kezdődő bezárás időszaka a mozik számára három teljes hónapig tartott – hiszen amíg a vendéglátóhelyiségek teraszok létesítésével hamarabb elkezdhettek vendégeket fogadni, a moziknak ilyesmire nem volt lehetősége.

„Amióta a Lumière testvérek először Budapestre látogattak bemutatni a találmányukat, azóta nem volt olyan, hogy három hónapon keresztül ne lett volna mozi: talán a második világháború idején, az ostrom alatt is rövidebb volt a mozizárlat.” 

Ez az időszak mind pénzügyileg, mind lelkileg megviselte az artmozi besorolású filmvetítőket, amelyek legnagyobb összefüggő hálózata a Budapest Film alá tartozik, és a Toldi, a Puskin, a Tabán, a Művész és Kino mozikat foglalja magába. A Budapest Film száz százalékos tulajdonosa a főváros. A felsoroltakon kívül természetesen még léteznek más, artmozi besorolású vetítők, ilyen például a budapesti Cirko, amely egy magánvállalkozás, vagy a szolnoki Tisza mozi, ám ebben a cikkben a feljebb említett öt helyiségről lesz szó.

Liszka a veszteségeiket mintegy 60 és 100 millió forint közé saccolja, a kisebb-nagyobb piaci szereplőknek ehhez mérve százalékosan hasonló lehet a veszteségük. Szerencsére a Budapest Film rendelkezett némi tartalékkal – ezt a következő évek fejlesztéseire szánták volna, ám a fennmaradásért muszáj volt felhasználniuk. Ahogyan Liszka fogalmazott: „Közvetlen életveszélybe nem kerültek, az eddig meglévő védőhálót viszont felélték, így legközelebb a tulajdonosnak bele kell majd avatkoznia a működésbe”.

Néhány kisebb mentőcsomag is érkezett a mozikhoz: a Nemzeti Filmintézet támogatásával most a magyar film hónapját tartják, amelynek keretében vállalták, hogy a műsoridő egy részében hazai filmeket sugároznak, anyagi támogatásért cserébe. Emellett a Nemzeti Kulturális Alap Filmkollégiuma is tudott némi pénzt mozgósítani: de mindez sajnos nem fedezi teljesen a veszteségeket, „ám jó érzés, hogy van valamiféle összetartás az országban a mozik ügyében”.

Liszka szerint ráadásul a mozis alkalmazottak tömeges leépítése azért nem működött volna, mert a speciálisan kiképzett mozigépészek például pótolhatatlanok. Ilyen tanfolyam ugyanis nem működik már az országban, az idősebb gépész kollégák házon belül képezik ki a lelkesebb pénztáros, büfés vagy jegyszedő munkatársakat.

Az artmozik alkalmazottai Liszka szavaival „multifunkciós filmes emberek”, akiket a mozizás és a filmek iránti rajongás vonzott a szakma felé: például egy pénztáros, ha megkérjük, biztosan tud a hangulatunknak megfelelő filmet ajánlani – és az ilyen élmények nélkül különösen nehéz volt lelkileg is számukra a karantén három hónapja.

A karantén legfontosabb innovációja: a távmozi

Hogy valamennyire pótolják a kieső bevételeket, illetve visszaadják a mozizás örömét, és némi közösségi élményt csempésszenek az otthon gubbasztó lakosság életébe, az artmozisok létrehozták a távmozi intézményét.

A távmozi lényegében egy szimulációs folyamat, amelybe a nézőket bevonva a dolgozók eljátszhatták a filmvetítés élményét: miután kitalálták és meghirdették a „műsort” (napi tíz vetítéssel),  az említett hálózat mozijai közül mindegyik kapott egy virtuális másolatot.

A vetítések valós időben zajlottak: miután a néző megvásárolta jegyét, az emailben kapott linkre kattintva először egy virtuális társalgóba került, ahol automatikusan generált filmes álnevet használva chatelhetett a többi nézővel.

Liszka tapasztalatai alapján már az ismeretlen emberek beszélgetésein is lehetett érezni, hogy mennyire örülnek az egész távmozis atmoszférának: ”És az, amit a távmozi  bármelyik video on demand szolgáltatással (ilyen a Netflix vagy az HBO Go) szemben nyújtani tud, az a közösségi élmény, hogy érezhetően együtt sírunk, nevetünk, vagy egyszerre fojtja vissza száz ember a lélegzetét”

A mozik dolgozói pedig kis túlzással szólva ugyanazt a munkát végezték a virtuális térben is, mint egyébként: a jegyszedő moderált, és a becsengetés után „átterelte” a nézőközönséget a moziba (egy videólejátszó oldalra), a mozigépész pedig valós időben indította el a filmet.

Liszka szerint a távmozival egy teljesen új közönséget is találtak maguknak: azok a vidéken és agglomerációban élők is élvezhették így a művészfilmeket, akik számára eddig a fizikai távolság jelentett gátat; illetve több, mozgásában korlátozott nézőjük is örült az újításnak, hiszen számukra a mozilátogatás sokszor nehézkes.

Az újonnan felfedezett közönség miatt a Kino távmozija továbbra is elérhető, ám egy újabb kijárási korlátozás bevezetésével az összes távmozijukat bármikor vissza tudják kapcsolni.

A távmozi mellett a Budapest Film a kertmozizás népszerűsítésével is próbálkozik: ugyanis sokan kerülik még a zárt tereket, számukra a szabadban élvezni a filmeket egyet jelent a biztonságérzettel.

A folytatás

A távmozik sikerén felbuzdulva a Madách Színház igazgatója megkereste a Budapest Filmet, hogy az ő gyakorlatukra alapozva segítsenek létrehozni egy távszínházat.

A megvalósult távszínházi előadások során teljesen élőben történt minden: a társalgóba becsatlakozó köszöntő is élőben jelentkezett be, a darabokat pedig a színészek saját lakásukban játszották el. A karantén alatt két premierje is volt a Madách távszínházának, az egyik egy Csehov és feleségének levelezéséből született darab volt, amely előtt Nyáry Krisztián irodalomtörténésszel beszélgethettek a nézők.

Liszka emellett elárulta, hogy jelenleg egy európai szintű pályázat előkészítésén dolgoznak, krakkói és kolozsvári mozis kollégákkal összefogva, akik szintén szeretnének maguknak távmozit. A rendszert ehhez persze tovább kellene fejleszteni, illetve személyre szabni – és ha ez sikerül, további járványhullámok alatt sem kell lemondaniuk a nézőknek a mozizás közösségi élményéről, illetve az intézmények is pótolni tudják kiesett bevételük egy részét.

Az, hogy a a budapesti artmozi hálózat köztulajdonban van, feltehetően csökkentette a rendkívüli három hónap okozta kiesés nyomását, a magánkézben lévő vagy a nagyrészt piaci viszonyokra utalt szereplőknek nehezebb lehet megküzdeni a járványhelyzet okozta visszaesésből, a megváltozott fogyasztói szokásokból adódó nehézségekkel. Kérdés, hogy a későbbiekben, egy esetleges kijárási korlátozás idején ehhez milyen segítséget kapnak majd az állami vagy önkormányzati intézményektől.