Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Csaknem félezer iskolában kezdhetnek már szeptemberben az iskolaőrök

Ez a cikk több mint 3 éves.

Szeptemberben 491 állami fenntartású köznevelési és szakképzési intézményben kezdhetik meg munkájukat az iskolaőrök – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A tárca tájékoztatása szerint az intézményvezetők kérése alapján 288 köznevelési és 203 szakképzési intézményben indul iskolaőrség.

Nagy összhangban van ez a szám azzal, amit még Gulyás Gergely lengetett be május végén a Kormányinfón, amikor először szóba került az iskolaőrség felállításának terve. Akkor Gulyás szerint a kormány úgy vélte, „mintegy 500 olyan iskola van ma Magyarországon, ahol a tanárok védelme érdekében, súlyos fegyelmi problémák miatt ilyenre szükség van.”

Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár kicsit alaposabban is körvonalazva a helyzetet jelezte, hogy az iskolai erőszak főleg az ország északkeleti területein jelentkezik, és a tekintetben is megnyugtatott mindenkit, hogy az egyházi és magániskolákba egyelőre biztosan nem vezényelnek iskolaőröket.

Az Emmi egyébként most azt is előrevetítette, hogy a későbbiekben ez a szám változhat, mert mint írják:

„előfordulhat, hogy egy intézményben egy idő után okafogyottá válik az iskolaőr jelenléte, míg más iskola – amennyiben kéri – bekerülhet az iskolaőrség által érintett intézményi körbe.”

Ahogy azt mi is megírtuk korábban, az Országgyűlés július 3-án fogadta el az iskolaőrség intézményének létrehozását javasoló kormánypárti törvényjavaslatot, méghozzá 155 támogató, 17 ellenszavazat és 21 tartózkodás mellett.

A kormánypártok szerint az elmúlt időszakban bekövetkezett, tanárokat érő atrocitások rávilágítottak a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben dolgozók fokozottabb védelmének szükségességére – a javaslat feltűnően nem foglalkozik egyébként az iskolai erőszak más formáival (jelesül a diákokat érő inzultusokkal).

Iskolaőrnek egyébként főként egykori – többnyire nyugdíjba vonult – rendőröket várnak (akik az állás mellett megtarthatnák nyugdíjaikat, béreik pedig elmaradnának a pedagógusok bérétől), de középfokú végzettséggel, néhány hetes tanfolyam után lényegében bárki iskolaőrnek állhat.

Fegyvert nem, de más „kényszerítő eszközt” tarthatnak majd maguknál.

Civil szervezetek és oktatási szakértők szerint az iskolaőrség intézménye csupán tünteti kezelést ad, valójában az iskolai erőszak megelőzéséhez hozzáértő szakemberekre lenne szükség. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is jelezte: nem értenek egyet az intézményi erőszakra adott válasz ennyire leegyszerűsítő módjával, az iskolai erőszak sokkal összetettebb kérdés annál, hogysem kizárólag a rendfenntartás eszközével és a büntethetőség kiterjesztésével adjon rá választ egy felelős oktatásirányítás.

Hogy miért óriási probléma, ha potenciális bűnözőkként tekintenek az oktatásban a gyerekekre, és miért nem állja meg a helyét a kormányzati érvelés az iskolaőrség felállításával kapcsolatban, arról itt írtunk korábban.

Címlapkép: Kép: Pixabay