Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az Utcajogász pert indított egy férfi segélyének megvonása miatt, de a kormányhivatal meg sem jelent a tárgyaláson

Ez a cikk több mint 3 éves.

Jogosulatlanul vonta meg a Fővárosi Kormányhivatal a havi 27 ezer forintos támogatást egy férfitől, ezért az Utcajogász pert indított. A kormányhivatal azonban meg sem jelent a tárgyaláson, így hiába várt ügyfelük, Mihály és a szervezet két tagja a Fővárosi Törvényszéken – derült ki az Utcajogász Facebook bejegyzéséből.

Hiába vártunk a kormányhivatalra…

A Blaha Lujza téri ügyfélszolgálatunkon keresett meg minket Mihály, akitől az állam…

Közzétette: Utcajogász – 2020. június 30., kedd

Szatmári Andrea önkéntes jogász a Mércének elmondta, Mihálytól azért vonták meg a segélyt, mert amikor felülvizsgálták a jogosultságát, a hivatal észrevette, hogy a férfi bankszámlájára időnként pénz érkezik magánszemélyektől. Ezek valójában kis összegű adományok voltak barátoktól, hogy tudja fizetni a hajléktalanszállót, de a kormányhivatal megállapította, hogy ezekkel az összegekkel Mihály bevétele eléri a 25.650 forintos jövedelemhatárt, így már nem jogosult támogatásra.

A problémát tetézi ráadásul, hogy a hivatal helytelenül értelmezte a szociális törvény jövedelemszámításra vonatkozó rendelkezését, így eleve tévesen állapították meg, hogy Mihály pénze túllépi a jövedelemhatárt, valójában 25 ezernél kevesebb bevétele volt, tehát mindenképpen jogosult volt a támogatásra.

A támogatást végül csak 2 hónapra vonták csak meg Mihálytól, de az Utcajogász így is pert indított, amelynek tárgyalása június 30-án volt, ám a kormányhivataltól senki sem ment el. A szervezet önkéntese úgy fogalmazott, nem tudják, miért nem jelentek meg a hivatal munkatársai a törvényszéken, de már a keresetre adott válaszuk is nagyon formális volt, nem is igyekeztek érvelni a döntésük mellett – látszott, hogy „nem volt benne sok munka”, tette hozzá Szatmári.

A tárgyalás következő időpontját így most szeptemberre tűzte ki a bíróság, mivel a számítási hibát időközben a kormányhivatal javította, de a kijavított határozatot aztán valamiért nem kézbesítették Mihálynak, így emiatt a bíróság most nem is tudott ítéletet hozni.

Habár a történet eddig elég lesújtó, a Mihálynak segítő Mekler Kinga és Szatmári Andrea bizakodó, ugyanis úgy gondolják, sikerülhet meggyőzni a bíróságot.

A másik jó hír pedig az, hogy Mihály élete az ügy kezdete óta rendkívül szerencsésen alakult: időközben meglett annyi munkanapja, hogy jogosult legyen rehabilitációs járadékra, mellette pedig sikerült is elhelyezkednie félállásban egy munkahelyen. Az Utcajogász reméli, a szeptemberi tárgyalás is pozitív befejezést kap, hiszen mindennek ellenére Mihályt igenis megilleti az a 2 havi támogatás, ami pár hónapja kimaradt neki.

Szatmári Andrea arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyon megszaporodtak a hasonló ügyek mostanában, egyre több olyan ügyfelük van, aki azért fordul hozzájuk jogi segítségért, mert mondvacsinált, nehezen értelmezhető dolgok miatt vonnak meg tőlük pénzeket.

A jogosultságok megítélésekor például nemcsak a jövedelemhatárt veszi figyelembe a kormányhivatal, hanem akkor sem jár a támogatás, ha valakinek 855 ezer forintot meghaladó vagyona van.

Csakhogy ez sok rászoruló helyzetét megnehezíti, ugyanis előfordul, hogy valakinek tulajdonrésze van ingatlanban, de abban ő nem tud lakni, mert mások élnek ott vagy éppen használhatatlan állapotú. Viszont ha meghaladja az értéke a 855 ezer forintot, akkor így is, úgy is elesik az ellátástól, hiába nem tud élni a vagyona adta lehetőségekkel.

Az Utcajogász hosszabb távon azt is szeretné elérni, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja meg a tizenkét éve változatlan összegű (28 500 forint) öregségi nyugdíjminimum összegének alkalmazását a szociális ellátások jövedelmi feltételei és összege megállapításánál. Ezért például ebben az ügyben is kezdeményezték, hogy a bíróság függessze fel az eljárást és kérjen normakontrollt, hiszen ekkora összegből aligha futja az alapvető szükségletekre.

Kerestük a kormányhivatalt is azzal kapcsolatban, hogy miért nem jelentek meg a tárgyaláson, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.