Még szinte fel sem száradt a vér a Deák téri aszfaltról, de máris fennhangon szól a szélsőjobboldal hullarablóinak  rikácsolása: „Cigány! Cigány!”A kijárási korlátozások feloldása miatt talán felszabadultnak induló, de végül értelmetlen és megmagyarázhatatlan tragédiába torkolló belvárosi éjszaka eseményei sokkolták a magyar közvéleményt. Két csoport fiatal között eddig tisztázatlan körülmények között konfliktus tört ki, melynek halálos késelés lett a vége.

Szurkolói csoportok közzétették, hogy megemlékezést szerveznek, ami ugyan a továbbra is fennálló járványveszély miatt kockázatos lehet, de teljesen normális és érthető reakció, elvégre a két áldozat az ő szubkultúrájuk tagja volt. E gesztus megítélésében most az egyszer nagyvonalúan tekintsünk el attól a sajnálatos körülménytől, hogy a  szurkolói kultúra jelentős része nem mentes a rasszista, homofób és soviniszta politikai üzenetektől, sőt, egyes szektorokban az erőszak sem ritka.

Az, hogy pontosan mi, miért és hogyan történt azon az éjszakán, egyelőre nem köztudomású, és a történtek teljes háttere bizonyára nem is tisztázható. Ebben a helyzetben csábító, de nem bölcs dolog az elhamarkodott magyarázatkeresés és narratívaépítés.

Az eseményekre sokféle reakció érkezett, és ahogy várható volt, hamar beindult az online szélsőjobb felületein és fórumain a késelők vélt roma származása miatti rasszista uszítás. Szerintük azért történt a tragédia, mert a „mocskos cigányok ilyenek”. Ez egy magyarázat.

A rendőrség közölte, hogy „mindkét társaságnak volt már ügye a rendőrséggel”, és bejárta a sajtót, hogy a fiatalok egy része intézetis. Ebből akaratlanul is kirajzolódik egy másik magyarázat. Kissé úgy is hangzik, mintha csak az aggódó középosztálybeli szülők megnyugtatása lenne a célja. Az ő tisztességgel felnevelt gyerekei bizonyára „nem keveredhetnek ilyen zűrös ügyekbe”.

Sajnos a baloldali internet sem volt mentes a rossz reakcióktól. Egyes kommentelők, az empátia teljes hiányáról tanúbizonyságot téve, azt mondták egy 16 éves srác értelmetlen haláláról, hogy „nem kár egy neonáciért”.  Mások azt sugallták, hogy mivel legalább az egyik áldozat feltehetően valóban neonáci (a médiában róla megjelent fotó alapján,  egy olyan kelta keresztet hordott bomberdzsekijére varrva, amit a neonácik azért viselnek, mert a horogkereszt tiltott), ezért biztosan ők kötöttek a végül késhez nyúló tettesekbe. Ezt persze nem tudhatjuk. Ez is egy magyarázat.

Mindenesetre baloldali köreinkben nem tűrhetjük meg az ehhez hasonló érzéketlen megnyilvánulásokat. Egy rasszista beszólásra talán érthető reakció egy jól megérdemelt tasli kiosztása (persze a bölcsebb épp az ellenkezője: a dezeszkaláció), de semmiképp nem relativizálható egy fiatal élet elvétele.

Ezzel kapcsolatban szeretnék megosztani egy olyan emléket, amelynek felidézése évek óta indokolt, és mély szégyenérzettel tölt el.

Talán tizenhat éves lehettem, amikor kallódó szélsőjobboldali tinédzserként „bátor” tettre szántam el magam. Másodmagammal belekötöttem egy általunk melegnek vélt srácba. Ő persze valószínűbb, hogy nem volt homoszexuális, mint hogy az lett volna, én viszont minden kétséget kizárólag homoszexuális voltam. Egy-két balszerencsés körülmény együttállása kellett volna csupán hozzá, és kész a Mortimer-ügy szivárványos kiadásban. Akkoriban a Jobbik-közeli, irredenta Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kötelékében radikalizálódtam (melynek rengeteg személyi összefonódása van, nem csak a Mi Hazánkkal, de az Auróránál gyújtogató, nyíltan neonáci  Légió Hungáriával is).

Némi túlzással úgy is fogalmazhatnék, hogy Toroczkai László gyerekkatonája voltam (ha nem is gyerek, fiatalkorú mindenképp). Ebben a felállásban én, és még sok más fiatal arra voltunk predesztinálva, hogy „rázós ügyekbe keveredve” súlyos személyes árat fizessünk azért, hogy Toroczkai, Vona, Zagyva és a többi sarlatán jól fizetett és kényelmesen kipárnázott bársonyszékekbe huppanhassanak.

Voltak személyes körülmények, amelyek akkori tettemet érthetőbbé teszik, de azt persze ezúttal sem relativizálják vagy mentegetik. Fojtogatott a szexuális orientációm miatti öngyűlölet, nem épp csúcsértelmiségi szülők gyermekeként idegennek éreztem magam egy liberális elitgimnáziumban, és gyakoriak voltak akkoriban otthon a durva veszekedések. Igyekeztem a családon és az iskolán kívül közösséget találni. Ezzel együtt is, neveltetésem körülményei még mindig kifejezetten privilegizáltnak mondhatóak családom osztályhelyzete miatt.

Ezt a kis történetet csak azért akartam megosztani ebben a kontextusban, mert tapasztalatból tudom, hogy néha tényleg azon múlik, hogy egy kallódó kamasz életútja (legyen neonáci vagy herbálfüggő, roma vagy nem roma, büntetlen előéletű vagy bolti tolvaj, családban nevelkedett vagy intézetis) az egyetemre vagy a börtönbe vezet-e, hogy egy kritikus pillanatban rátalál-e egy őszintén törődő pedagógus, aki a kezébe nyom egy könyvet.

Az persze, hogy akad-e olyan pedagógus, akinek van ideje ilyesmivel foglalkozni, bizony pénzkérdés is, és Orbán embertelen Magyarországának gyermekellenes, faji és osztályalapon szegregált szadista oktatási rendszerében egyre inkább a gyerek családjának anyagi helyzetén múlik.

Egy 16 éves srác halála szinte felfoghatatlan tragédia. Akkor is az, ha neonáci, és akkor is, ha ő kötekedett (amit persze nem tudunk). Az interneten beindult magyarázatkeresési és narratívaépítési kísérletek érthetőek ugyan, de hibásak.

Az, hogy valaki egy ilyen súlyos ügyben elhamarkodott ítéleteinek hangot ad a közösségi médiában, hiba. Az viszont, ha valaki saját karrierjének előremozdítása érdekében tudatosan és számító módon szítja a pogromhangulatot, az bűn.

Pont az, a fideszes propagandamédia által a tenyerén hordozott „ellenzéki” párt készül saját politikai céljai érdekében felhasználni ezt a szörnyű tragédiát, amelynek holdudvarába tartozó kuruc.info „hírportálon” csak „dögevőkként” szokás hivatkozni roma vagy romának vélt honfitársainkra. Nem hiába tudvalevő Adorno és Horkheimer óta, hogy a szélsőjobb gyakran pont azon tulajdonságokat vetíti ellenfeleire, amelyek igazából őrá jellemzőek.

A rasszista botrányok szításában gyakorlott Novák Előd és a biopolitikai elképzeléseit egykor a hasán átkötött nemzetiszínű szalaggal népszerűsítő bajtársa és felesége, Dúró Dóra, rasszista toposzokkal megszórt felhívásukban felvonulást hirdettek meg a „bűnözés ellen”, melynek gyülekezője épp az Országos Cigány Önkormányzat székháza előtt lesz, és sejthető az is, hogy a Deák térre menet, útba ejtik majd a Dohány utcai neológ zsinagógát is.

Az, hogy egy kisebbségi önkormányzatnak mi köze van a Deák téren történtekhez, érthetetlen minden épeszű ember számára. Ezzel az egész cirkusszal rengeteg probléma van, sőt, úgy is fogalmazhatnék, hogy más nincs is vele, csak probléma.

Először is, ha a kijárási korlátozások feloldásra is kerültek, a járványveszély továbbra is fennáll. Amennyiben egy nagy tömeg végigvonul a Dohány utcán azt üvöltve, hogy „CIGÁNYBŰNÖZÉS SÁLÁLÁLÁ”, az nehezen kivitelezhető anélkül, hogy ne hagyják el potenciálisan fertőző mikroszkopikus cseppek a rasszista óbégatók száját. Ez pedig nem zárható le annyival, hogy „egymást fertőzik meg”, hiszen később másokat is megfertőzhetnek  a buszon vagy a boltban.

Sok jóérzésű budapestinek normális körülmények között magától értetődő lenne, hogy egy ilyen kártékony eseménnyel szemben ellentüntetéssel fejezze ki nemtetszését. De abból, hogy a posztfasiszta Fidesz kedvenc neofasisztái fittyet hánynak a járványveszélyre, nem következik, hogy ezt mások is megengedhetik maguknak. Az még bizonytalan, hogy a nemrég egy autójával dudálva biztonságosan tüntető demokráciapárti aktivistát 750 ezer forintra büntető hatóságok miképp fognak viszonyulni ehhez a normál körülmények között is megkérdőjelezhető legitimitású eseményhez.

Mintha nem lenne elég súlyos a szörnyű tragédia ténye, Novákék tudatosan gerjesztik, majd a dologban teljesen ártatlan roma honfitársaink ellen irányítják a feszültséget. Egy ilyen rasszista hecckampány áldozata végső soron minden romának vélt ember, aki Magyarországon él, ami égbekiáltó igazságtalanság és szégyen.

A heccelők megnyilatkozásaiból nem túlzás arra a következtetésre jutni, hogy semmi sem szolgálná jobban aljas politikai törekvéseik előremozdítását, mint egy régimódi pogrom. Józan ésszel belátható az is, hogy az etnikai feszültségek tudatos gerjesztése és a bosszú követelése nem hogy csökkentené, de növeli annak a valószínűségét, hogy a nem túl távoli jövőben ismét hasonló tragédiák történnek.

Ennek fényében jogosan tehető fel a kérdés az önzően, hazafiatlanul és felelőtlenül viselkedő Nováknak, Dúrónak és Toroczkainak (akiknek a nyílt uszítása nem kizárt, hogy motivált már tragikus bűncselekményeket): Hány tragédiát ér meg nekik egy parlamenti mandátum, esetleg egy miniszteri szék? Hármat? Tízet? Vagy az már sok?

Azok, akik bűnbakképzéssel és kisebbségek dehumanizálásával igyekeznek karriert csinálni, hogy néznek tükörbe, ha valaki túl komolyan veszi a mondandójukat, és lemészárol egy vagy több ártatlan családot – ahogy az nem is olyan régen hazánkban is megtörtént? Közönyösen, szégyenkezve vagy netán büszke elégedettséggel? Esetleg megmagyarázzák majd híveiknek, hogy az egész mögött a Moszad áll, és el is hiszik majd nekik?

Ha már mindenképp politikát akarnak csinálni a tragédiából (ami nem egészen indokolatlan, hiszen, mint minden tragédiának, ennek is van társadalmi háttere), és őszintén azon iparkodnának, hogy ilyen soha ne fordulhasson elő többet, akkor nem a kisebbségi önkormányzat előtt gyülekeznének, hanem a Fidesz székháza előtt.

Elvégre a Fidesz az a magát pártnak álcázó valami, amely kezében tartja az államhatalmat, így ha valaki, hát ők tehetnének azért, hogy a nevelőintézetek ne olyanok legyenek, amilyenek, hogy kevesebb fiatalt engedjen elkallódni az oktatási rendszer, és hogy a nehézségekkel küzdők értő segítséget kapjanak.

Jelen tudásunk szerint ugyanis hasonló eszközök, és esetleg az előítéletek elleni küzdelem, az erőszak elleni közösségi fellépés segíthetik az agresszió megelőzését. Amelynek esélye persze nullára nem csökkenthető, nem is állítom, hogy a kormány tehet a tragédiáról. De a felelősség kérdését ez nem nullázza le.

Pláne azért, mert a NER persze pont a fentiek ellenkezőjét teszi, gondoljunk csak a faji szegregáció nyílt támogatására vagy a tankötelezettségi korhatár szégyenteljes csökkentésére. Ráadásul a kártérítési ügyek körül beinduló jogállam- és romaellenes kormányzati uszítás (pl. bennszülöttezés) figyelembevételével az is belátható, hogy igazából nem is esnek annyira távol egymástól a kormánypárt és kitartott rasszista törpepártjának nézetei ezekben a kérdésekben.

Persze senki se számít rá, hogy Novákék most az egyszer nem a hatalom nélkülieken, hanem a hatalmasokon verik el a port. Ha valaki abba a kézbe harapna, amely kéz eteti, az minden bizonnyal butaság lenne. A Mi Hazánk vezetői nem is buták, és nem elkallódott fiatalok, hanem agyafúrt, öntudattal és lelkiismerettel rendelkező felnőtt emberek.