Pontosan két hónappal ezelőtt, március 11-én jelentette be a kormány, hogy rendkívüli jogrendet, ún. veszélyhelyzetet vezetnek be, egy héttel azután, hogy az első koronavírus-fertőzést azonosították az országban.

Egy hét leforgása alatt döntés születik az oktatási intézmények távoktatásra állásáról, a határok lezárásáról, a rendezvények betiltásáról és az üzletek, éttermek nyitvatartásának korlátozásáról.

Március 27-én jelentik be a másnap országosan életbe lépő kijárási korlátozásokat, amelyeket aztán bő 5 héttel később, május 4-től oldanak fel – kivéve Budapestet és Pest megyét, ahol a korlátozások jelenleg is életben vannak. Március 30-án az Országgyűlés elfogadja a felhatalmazási törvényt, amely a veszélyhelyzet által lehetővé tett rendeleti kormányzást lejárati határidő nélkül hagyja, azóta is tartó nemzetközi kritikákat váltva ki.

Április közepén a kormány elrendeli a kórházi ágyak 60 százalékának kiürítését, és az érettségi május 4-i megtartását is. Több hullámban gazdasági válságintézkedéseket is bejelentenek (már amikor működik a bejelentésvideó hangja): hiteltörlesztési moratórium, célzott állami támogatások a vállalkozásoknak, a KATA elengedése a kisadózó egyéni vállalkozások egy része esetében, igen szerény bérátvállalás a rövidített munkaidőben dolgozók kieső fizetéseire, stb.

Ebben a bő két hónapban a hivatalos statisztikák szerint összesen 3 284 esetben azonosították a a COVID-19 meglétét, a fertőzés következtében 421-en veszítették eddig életüket.

Azt talán még korai lenne megítélni, hogyan is vizsgázott az ország vezetése a vírus terjedésének megállításában, annak mindenesetre örülhetünk, hogy a (hivatalos) statisztikák viszonylag alacsony szinten maradtak. Amit viszont meg tudunk ítélni, az minden egyéb, amit a kormány tett ebben az időszakban, sokszor a veszélyhelyzet adta plusz jogosítványaival (vissza)élve.

Nemcsak a vírus volt ugyanis Orbánék látóterében az elmúlt két hónapban, de egy sor társadalmi csoport és település is kapott a kormánytól olyant, amire ezekben a vészterhes időkben annyira nem számított. Salátatörvények sora próbálta meg a kormány elképzeléseit áterőltetni a Liget-projekttől kezdve, a színházi felügyelőbizottságokon és a transznemű emberek jogi nemváltásán át a közmunkások további regulázásáig, illetve a közművelődési dolgozók közalkalmazotti státuszának elvételéig.

A krízishelyzeti tekintélyelvűség és a nemzetközi tőkekiszolgálás tankönyvi példájaként ráadásul a kormány még Göd egy részét is „elcsatolta”, hogy kivonja a Samsung-gyár bővítését a helyi lakók ellenőrzése és egy sor szabályozás alól, amely más cégekre és magánemberekre érvényes.

És persze Gödöt iparűzési adó, vagyis legfőbb jövedelemforrása nélkül hagyta.

És itt érhető tetten igazán a kormány válságpolitikájának egyik legalapvetőbb szervezőelve: a megszorítás.

Mert miközben a kimondottan járványügyi teljesítmény megítélésre nem áll rendelkezésünkre elég információ – részben mert még nem csengett le a dolog, részben pedig mert a kormány a legtöbb döntés-előkészítő információt nem teszi közzé -, a gazdaság- és társadalompolitika mechanizmusai és következményei igen könnyen azonosíthatóak.

A bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv nagyjából 1100 milliárd forintot csoportosít át különböző minisztériumoktól, ami már önmagában megszorítás a javából, de logika még húsba vágóbb módon az önkormányzatok szintjén érvényesült.

Bár végül a Fidesz letett arról, hogy gyámbizottságokat ültet a polgármesterek nyakába, a helyhatóságoktól a kormányhoz került a gépjárműadó elköltésének joga – egy felmérés szerint az önkormányzatok kétharmadát teheti fizetésképtelenné ez az intézkedés. Emellett sorra derül fény a már odaítélt fejlesztésekre adott támogatások visszavonására, ez történt a VIII. és IX. kerületben, de például egy balesetveszélyt csökkentő ceglédi bicikliút esetében is.

Miközben az önkormányzatok már eddig sem voltak túl jó anyagi helyzetben, a járvány miatt pedig rengeteg pluszfeladatot kaptak. Az önkormányzati fenntartású  szociális intézményrendszerre nagyobb terhek kerülnek, nő a bajba jutottak száma, el kell látni az otthoni karanténban ülőket is.

De nem csak az önkormányzatokat érinti a megszorítás: a Corvinus után újabb hat egyetem kerül például alapítványi fenntartásba. Elemzők szerint a kórházi ágyak kiürítése is egy újabb kör ágyszámcsökkentést készíthet elő.

A fenti példákból jól kirajzolódik az irány: a kormány megpróbál stratégikus módon elvonni forrásokat olyan területekről, amelyek az állam szolgáltató-jóléti ágához tartoznak. Miközben a nagyobb vállalkozások (főként a kormányhoz hűek) vagy épp a katonai-hadászati masinéria jelentős pluszforrásokhoz juthatnak – hogy a sportra juttatott plusz 10 milliárdról már ne is beszéljünk -, azok az intézmények, amelyek a hétköznapi emberek boldogulását, előrejutását vagy épp túlélését valamennyire segíteni tudták, na, azok most kaptak egy újabb kör megszorítást.

A krízishelyzetet a kormány arra használta, hogy még erősebben saját politikai elképzeléseihez alakítsa a magyar társadalmat és gazdaságot. És ezek a változások bizonyára a járvány lecsengése után is velünk maradnak.