Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Marad a romhalmaz” – Elvették Ferencvárostól a közösségi ház felújítására szánt 400 millió forintot

Ez a cikk több mint 4 éves.

A kormány arról tájékoztatta Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestert, hogy a költsévetési törvényben eredetileg a IX. kerületi József Attila Lakótelep közösségi házának felújítására szánt 400 millió forintot elveszi a kerülettől, és az országos járványalapba csoportosítja át – erről Baranyi tett közzé fényképes posztot Facebook-oldalán.

Mint arra a Belügyminisztériumból érkező levél felhívja a figyelmet, a központi költségvetés vészehlyzettel összefüggő szabályairól szóló kormányrendelet értelmében a kormány a gazdaságvédelmi alap javára átcsoportosítást hajthat végre a 2020-as költségevetésben előre kijelölt kiadásokból.

„Elvettek 400 millió forintot Ferencvárostól” – kommentálta bejegyzésében Baranyi a kormány döntését.

„A Magyar Költségvetésből épp ez a – végletekig lerobbant közösségi ház felújítására szánt – összeg hiányzik a járvány elleni védekezéshez.
Vajon hány fideszes önkormányzattól vettek el fejlesztési forrást ezzel az indokkal?
Marad a romhalmaz, jó lesz az kulturális, idősügyi, ifjúsági programok megtartására a József Attila lakótelepieknek.

Kifosztanak minket”

– osztotta meg keserűségét a polgármester a posztban.

A Közösségi Ház a József Attila-lakótelep közösségi szerveződéseinek befogadóhelyeként működik, és amely zenés-táncos rendezvények mellett például vásárok befogadásával igyekszik a telepen lakóknak olcsó vásárlási lehetőséget nyújtani, valamint önszervező csoportoknak és egyházaknak biztosít helyet rendszeres találkozásokra és klubfoglalkozásokra. A házat legutóbb 2002-ben újították fel.

A koronavírus és a kormány intézkedései nehéz helyzetbe hozták Ferencvárost: a polgármester április elején egy videóban arról számolt be, hogy mivel a járvány miatt a került bevételei szinte a nullára apadtak, más bevételeket pedig az állam vettel védekezés címén, az önkormányzat krízisalapot hozott létre azok számára, akiket a legtöbb kár ér a vírushelyzet alatt.


Korábban többször beszámoltunk a Mércén arról, hogy az önkormányzati források elvonása, amelyet járványhelyzetre hivatkozva alkalmaz a kormány, milyen nehézségeket okoz a településeknek.  A gazdaságvédelmi akcióterv részeként elrendelt gépjárműadó elvonása például a települések kétharmadánál likviditási problémát okozhat. Két héttel ezelőtt pedig Göd külöleges gazdasági övezetté nyilvánítása verte ki a biztosítékot a helyiek körében, amelynek következtében az önkormányzat legfőbb bevételi forrását, a helyi iparűzési adót se a településnek kell fizetni, hanem a megyének, amelynek közgyűléseiben általában fideszes képviselők vannak többségben.

A tavaly októberben polgármnesterré választott Baranyinak a vírus előtt is meggyűlt baja a kerületi forrásokat elvonó kormánydöntésekkel: a kormánypárti parlamenti többség márciusban egy ferencvárosi ügy, a leégett református kollégium helyreállítási munkáira hivatkozva vette el az önkormányzatoktól az építőipari cégek által fizetett közterület-használati díjat azzal, hogy ingyenessé tette a köterület-használatot az állami beruházásoknak. Az intézkedéssel akkor ugyancsak százmilliókat vett ki a fideszes kétharmad az önkormányzatok zsebéből.