Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Halálos ítélet Gödre: újabb módot talált a kormány az önkormányzatok kisemmizésére

Ez a cikk több mint 3 éves.

A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg az a rendelet, amelyben „a nemzetgazdaság stabilitásának érdekében”, valamint ” a munkahelyek tömeges elvesztésének elkerülése és a meglévő munkahelyek megőrzése vagy új munkahelyek létesítése céljából” a kormány lehetőséget ad magának arra, hogy különleges gazdasági övezeteket hozzon létre.

Olyan területekről van szó, ahol

  • a kormány által nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánított,
  • legalább 100 milliárd forint teljes költségigényű,
  • a megye területének jelentős részére kiható gazdasági jelentőségű,
  • és munkahelyek tömeges elvesztésének elkerülését, új beruházás vagy bővítés megvalósítását szolgáló beruházások valósulnak meg.

Sőt, már ki is jelölték az első ilyen övezetet, méghozzá Gödön, ahol a Samsung gyára található.

Na de mit is jelent pontosan az, hogy a kormány különleges gazdasági övezetnek nyilvánít egy területet? Az önkormányzatok számára semmi jót.

Ugyanis eztán minden olyan jogkört, amelyet korábban a helyi polgármester és jegyző gyakorolt, a megyei közgyűlés elnöke, és a megyei jegyző vesz át. Ráadásul a rendelet értelmében mind a helyi adóztatás joga, mind a településszervezés feladatköre átkerül a megyei önkormányzathoz.

Vagyis az önkormányzat legfőbb bevételi forrását, a helyi iparűzési adót se a településnek kell fizetni, hanem a megyének.

Talán mondani sem kell: a megyei közgyűlésekben rendre kormánypárti képviselők ülnek többségben…

Nem ez az első olyan intézkedése a kormánynak a járványhelyzetre hivatkozva, ami az önkormányzatoktól von el forrásokat, veszélyeztetve így azok működését. Emlékezetes próbálkozás volt az is, amikor a polgármesterek jogköreit egy törvénymódosítással a védelmi bizottságok kezébe adták volna – igaz, ezügyben gyorsan visszakozott a kormány.

Az önkormányzatok tehát elvesztik legfőbb bevételi forrásukat.

Érdemes megemlíteni e helyt, hogy még 2018-ban, amikor a helyiek tiltakoztak a Samsung veszélyesanyag-tárolója ellen, az akkori polgármester, Markó József (Fidesz) egy közmeghallgatáson épp azzal érvelt, hogy a városnak alig van bevétele, pedig kell iskola, bölcsőde, utakat kell építeni, és meg kell oldani a vízelvezetést, ám ezekre nincs pénz. A polgármester akkor azzal lobbizott a Samsung mellett, hogy ha beindul a nagyüzemi gyártás, a cég által befizetett több tízmilliárdos adóbevétel majd évtizedes előrelépést jelent a városnak.

Markó a 2019-es önkormányzati választásokon kikapott ellenzéki kihívójától, Balogh Csabától, így 13 év után távozott a polgármesteri székből.

Sőt, maga Orbán Viktor egyenesen úgy fogalmazott akkoriban:

„Ezzel a beruházással a jövő költözött be Gödre.”

Most azonban egyre inkább úgy tűnik, a járványhelyzetben hozott különleges kormányzati intézkedéseknek „köszönhetően” az önkormányzatok számára ez az út a csőd felé mutat.

Balogh Csaba, Göd polgármestere nemrég a Facebookon jelezte: demonstrációra készülnek, nem hagyják szó nélkül a város kivéreztetését. Mint írta:

„Mit jelent ez a városunk számára? Gyakorlatilag egy halálos ítéletet. A Samsung által fizetett helyi iparűzési adó elvételével a város költségvetésének harmada kiesik, ami a jövőben a kötelező feladatok ellátását is veszélyezteti.

Talán ennél is fontosabb viszont az, hogy a jövőben sem az önkormányzatnak, sem az gödi lakosoknak nem lesz beleszólása abba, hogy mi történik az ipari park területén, mit és hol építenek, vagy hogy milyen környezetszennyező tevékenységet végezhetnek.

Elfogadhatatlan, hogy a Kormány egy ilyen döntést ilyen hirtelen hozzon meg, és ezzel ellehetetlenítse a város fenntarthatóságát mind gazdasági, mind környezeti szempontból!

Nem hagyhatjuk, hogy a gödiek életéről a gödiek bevonása nélkül döntsenek!”

A teljes poszt itt olvasható:

Címlapkép: MTI/Mónus Márton