Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A hallgatók bevételkiesései miatt sürget lépéseket a Hallgatói Szakszervezet

Ez a cikk több mint 4 éves.

A koronavírus-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe került felsőoktatási hallgatók helyzetének javítására kampányba fogott az egyetemisták érdekképviseletéért és autonómiájáért küzdő Hallgatói Szakszervezet a héten.

Az alulról építkező szakszervezeti csoportosulás levélben fordult a magyarországi felsőoktatási intézmények vezetőihez, hogy felhívják a figyelmüket arra, hogy a járvány miatt rengeteg hallgató veszti el a szokásos jövedelemszerző lehetőségeit, pedig jelentős arányban kénytelenek négy, vagy akár nyolcórás munkát végezni tanulmányaik mellett, hogy fenn tudják tartani magukat, illetve adott esetben fedezhessék tandíjukat.

A szakszervezet a felvi.hu által néhány éve végzett kutatást idézve emlékeztet rá, hogy a felsőoktatásban részt vevők több mint fele kénytelen valamilyen munkát végezni tanulmányai mellett, 18 százalékuk napi 4 órás, 34 százalékuk ennél is hosszabb időkeretben.

Bár a levelet nemrég küldték ki az intézményeknek, kettő már válaszolt is megkeresésükre. A Budapesti Gazdasági Egyetem válaszában részletezte, hogy – a nehézségek ellenére – milyen tervekkel rendelkeznek hallgatóik megsegítésére. A Mércéhez eljutott, részletes levél alapján az intézmény a Hallgatói Önkormányzattal való folyamatos egyeztetésen túl tervezi

  • A hallgatói önköltség-fizetési haladék határidejének kitolását június 30-ig.
  • Önköltséges hallgatók részére is hozzáférhető szociális ösztöndíj létrehozását.
  • Államilag támogatott hallgatók rendkívüli szociális támogatásának megnövelését.

A szervezet kampányában szorosan együttműködik a Szabad Egyetemmel, A Város Mindenkié csoporttal, PDSZ – Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével és a Zöld.Front Ifjúsági Mozgalommal.

A Hallgatói Szakszervezet a járvány kezdete, és az ahhoz kapcsolódó korlátozó intézkedések bevezetése óta folyamatosan igyekszik felmérni és orvosolni a felsőoktatásban tanulók nehézségeit: miután a kormány egyik első, járvánnyal kapcsolatos rendelkezésével kiürítette a kollégiumokat, több százezer emberhez juttattak el felhívást, hogy aki teheti, ajánljon fel lakhelyet az így nehéz helyzetbe kerülőknek, erről akkor a Mérce is beszámolt.

A szervezet kampánya végül sikeresnek bizonyult, több száz beérkező felajánlás rögzítése után több tucat kollégistát sikerült lakhatáshoz juttatniuk lakásaikat felajánlók segítségével.

 

Címlapkép: Hallgatói Szakszervezet / Facebook