A koronavírus elleni intézkedések, ha átmenetileg is, de visszaszorították az ipari szennyezést, illetve beindították a közösségi összefogás és kölcsönös segítségnyújtás formáit. Sokan üdvözölték ezeket a változásokat, azonban hangsúlyozni kell, hogy mindez beláthatatlan emberi áldozatokkal jár, és a rendszerszintű problémákra sem nyújt valódi, tartós megoldást: a válság elmúltával az élet visszazökkenhet a korábbi kerékvágásba, amivel folytatjuk a száguldást egy másik krízisbe – a klímaválságba. 

Helyzetelemzés

Kiindulópontként fontos leszögezni, hogy a klímaváltozás önmagában nem okozója a mára világméreteket öltött koronavírus-járványnak, viszont a kettő kialakulásában ugyanazok a tényezők játszottak főszerepet: a növekedés érdekében a természetet és az embert olcsó erőforrásként használó rendszerlogika sajátosságai.

Mit jelent ez?

A kapitalista gazdasági rendszer csak úgy képes a folyamatos növekedésre, ha a természetet olcsó erőforrásként kezeli, amit például az ipari mezőgazdaság folytonos terjeszkedésével valósít meg. A természetes élőhelyek zsugorodásával pedig egyrészt csökken ezeknek az élőhelyeknek az ellenálló képessége és így a betegségek terjedésének természetes akadálya is, másrészt megnő az ember-vadállat és a vadállat-háziállat találkozások gyakorisága, ami segíti a betegségek terjedését.

Az ökoszisztémák letarolása tehát az új járványok előidézésében is fontos szerepet játszik, miközben az ökológiai- és klímaválság egyik központi eleme is.

Lényegében tehát a biodiverzitás és a természetes élőhelyek védelme ugyanúgy részét kell képeznie az ökológiai- és klímaválság, illetve a vírusokkal szembeni védekezésnek is.

Az éghajlati-ökológiai krízis és a betegségek kialakulása között további összefüggésekre is rá lehet mutatni. Az ökológiai és klímaválság egyben egészségügyi válság is, hiszen az emberek egészsége nagyban függ a természetes ökoszisztémáktól (tiszta víz, levegő stb.). Azok a tényezők, amelyek a klímaváltozásra is kihatással vannak (mint például a légszennyezettség), egyben felerősítik a koronavírussal szembeni kitettséget.

Emellett a klímaváltozás szintén kihat a betegségek terjedésére, többek között azáltal, hogy a növekvő hőmérséklet gyengíti a természetes immunrendszerünket. Amikor egy kórokozó a szervezetünkbe kerül, azt gyakran lázzal, tehát magasabb testhőmérséklettel igyekszik az immunrendszer leküzdeni. De ahogy egyre melegszik az időjárás, úgy a kórokozók egyre hatékonyabban élik túl a magasabb hőmérsékletet az emberi testben is. Mindez egyszerre ökológiai, járványügyi és társadalmi probléma, ugyanis a klímaválság hatásainak leginkább kitett társadalmi rétegek – jellemzően a globális Dél társadalmai és a globális Észak marginalizált csoportjai – nem jutnak hozzá tiszta vízhez, klimatizált terekhez vagy alapvető egészségügyi ellátáshoz.

A jelenlegi járványügyi helyzet klímaszempontból egyik legtöbbet emlegetett hozadéka, hogy a csökkenő szárazföldi és légi közlekedés, illetve a gyárak, finomítók leállása következtében a károsanyag-kibocsátás is alacsonyabb lett, így a világ számos pontján a légszennyezettség estében is javuló tendenciákat figyelhettünk meg. Kína légszennyezettségének mértéke közismert tény, viszont a járvány megállítása érdekében hozott lépések drasztikusan csökkentették a légszennyezettséget – egy februári felmérés szerint 25 százalékkal maradt el az előző évitől. Ennek következtében március eleji adatokkal számolva akár hússzor több ember életét mentheti meg a tisztább levegő, mint amennyien áldozatul estek a járványnak.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egy járvány hatásos vagy elfogadható megoldás lenne a kibocsátás-csökkenés eléréséhez, vagy hogy közelebb vinne minket a klímaválság megoldásához.

A járványügyi helyzet elmúltával ugyanis valószínűleg a szennyezést leginkább okozó vállalatok azon fognak igyekezni, hogy minden ugyanúgy folytatódjon, ahogy előtte volt, és ehhez várhatóan a politikai támogatást is megkapják majd. Erre már látjuk is a példákat.

Az amerikai Környezetvédelmi Hivatal (Environmental Protection Agency) március 26-án felfüggesztette a környezetvédelmi törvények végrehajtását, így a vállalatoknak nem kell teljesíteniük a környezetvédelmi előírásokat a járvány idején. Március 31-én Donald Trump elnök pedig jóváhagyta az amerikai járművek Barack Obama alatt elfogadott kibocsátási szabványainak visszavonását. Eredetileg a gyártóknak 2026-ig évi 5 százalékkal kellett volna hatékonyabbá tenniük a gépkocsik károsanyag-kibocsátását. Az új szabályozás ezt évi 1,5 százalékra vitte le. A döntést azzal indokolták, hogy ezzel az autógyártók és a vásárlók is jól járnak: az autógyártók évi 100 milliárd dollárt takarítanak meg, miközben olcsóbbá válnak az autók is.

Amerikában a műanyagipar sem tétlen, hogy kihasználja a koronavírus adta lehetőségeket. A Greenpeace kutatása szerint a műanyagipar szereplői régebbi, ipar által finanszírozott tanulmányok segítségével próbálják meg elhitetni, hogy az újrahasználható termékek (például bevásárlótáskák) veszélyesebbek, mint az élelmiszerboltokban és másutt elérhető műanyag alternatívák. Teszik mindezt annak ellenére, hogy új kutatások kimutatták, más felületekkel összehasonlítva a COVID-19 hosszabb ideig, akár két-három napig is élhet műanyag felületeken.

Eközben Európában autóipari szervezetek az Európai Bizottsághoz fordultak, hogy az függessze fel a klímacélok végrehajtását a koronavírus-járvány miatt, tekintettel az ágazat csökkenő eladásaira és a korlátozott gyártásra. A levelet először az InfluenceMap munkatársa, Ed Collins fedezte fel.

Ez az ACEA (European Automobile Manufacturers Association, Európai Autógyártók Szövetsége) rendkívül opportunista lépését jelzi, amelynek keretén belül kihasználják a koronavírus-válságot, hogy előre mozdítsák az autószektor régóta látott stratégiai terveit és visszatartsák a kormányok szabályozási törekvéseit az elektromos autók támogatásával és a kipufogógáz-kibocsátás csökkentésével kapcsolatban – mondta.

Az autóipar mellett a károsanyag-kibocsátás másik éllovasa, az olajipar is saját pozícióinak erősítésére igyekszik használni a mostani válságot. A globális személy- és áruforgalom drámai csökkenése, illetve a Szaúd-Arábia és Oroszország között kibontakozó olajháború miatt az olajárak éppen negatív rekordokat döntenek. Ez pedig valószínűleg a megújuló energiaforrások terjedését is visszavetheti, mivel továbbra is jelentősen olcsóbb lesz a már létező és jól bevált kőolajat használni, szemben a tőke- és technológiaigényes megújulókkal. Emellett Donald Trump még március közepén bejelentette, hogy az amerikai kormány hajlandó kimenteni az alacsony olajár miatt nehéz helyzetbe került amerikai olajvállalatokat.

Az autóipar és az olajvállalatok fentiekhez hasonló megsegítése mind azt jelzik, hogy a járványügyi helyzet alatt visszaeső károsanyag-kibocsátás nem fog örökké tartani.

Sőt a folyamat akár az ellenkezőjébe is átcsaphat: a kieső termelést a járvány lecsengése után a vállalatok igyekeznek majd pótolni, kevésbé figyelve a környezetvédelmi szempontokra. Ezek a trendek már látszanak Kínában: miután az ország sikeresen megküzdött a járvánnyal, lassan próbál visszatérni a korábbi kerékvágásba. A kimutatásokból jól látszik, hogy március végére az erőművek szénfogyasztása visszatért a megszokott tartományba, és a nagy iparvállalatok 98,6 százaléka újraindította a termelést. Ennek megfelelően az energiafogyasztás újra növekszik, amit valószínűleg még a korábbinál is nagyobb mértékben elégítenek majd ki széntüzelésű erőművekkel.

Mindezzel együtt a koronavírus elleni fellépés tanulságokkal is szolgál a klímaválság kapcsán. Most láttunk arra példát, hogy mivel jár, ha nem tervezetten történik a leállás. Igaz, hogy a járvány elleni lépések velejárója volt a károsanyag-kibocsátás csökkenése, azonban ennek a változásnak végtelenül nagy társadalmi ára volt – és még nem látjuk a végét. Amellett állást foglalni, hogy több tízezrek halála és létbizonytalanságba kerülése elfogadható a bolygó megmentése érdekében, gyakorlatilag az ökofasizmus gondolatait erősíti, amelyek szerint az ember az igazi vírus a bolygón, így pusztulása kívánatos.

Az ökológiai- és klímaválság elleni hatékony fellépéshez a mostanihoz hasonló „kényszerszünet” nem megfelelő: mélyreható rendszerszintű változásra van szükség.

Ezen az úton a világ kormányai akár el is indulhatnának, hiszen egy globális válság alkalmat adhat új irányok megrajzolásának. A történelmi mélyponton lévő olajárakat például kihasználhatnák arra, hogy a szorult helyzetben lévő olajvállalatokat a kimentés helyett részben vagy egészében megvásárolják, majd tudatosan leépítsék. A válságkezelésre szánt dollár százmilliárdok egy részét pedig akár arra is költhetnék, hogy piaci szereplők támogatása és ösztönzése helyett állami tulajdonú zöldenergia-programot indítanak, amely egyszerre segítené a klímacélok elérését és munkát adna sok olyan embernek, aki a válság miatt veszítette el állását. A második világháború utáni rekonstrukció óta nem látott mértékű állami beavatkozás pedig végre alapot adhat arra, hogy az energiaátmenet kérdését, amit eddig a piacra és a piaci cégek állami támogatására bíztunk – eredménytelenül –, közösségi tulajdonban, közösségi ellenőrzéssel oldjuk meg. Csak ez teszi lehetővé, hogy az átmenetet „pusztán” a túlélés szempontjai szerint, a profitkényszertől függetlenül meg lehessen valósítani.

Ne legyenek azonban illúzióink, a rövidtávú gazdasági érdekeket kiszolgáló politikai elitek nagy valószínűséggel nem fogják elvégezni ezt a munkát. Ahhoz, hogy ilyen és ehhez hasonló mélyreható lépéseket kikényszerítsünk, széleskörű és hatásos társadalmi mozgalomra van szükség, amely az egyéni fogyasztási szokások megváltoztatásával szemben a probléma rendszerszintű jellegét emeli ki.

A klíma- és ökológiai aktivizmus akkor tud a klímaválságra érdemben reagálni, ha más társadalmi mozgalmakkal összefogásban olyan kezdeményezésekben vesz részt, amelyek blokádok, sztrájkok és direkt akciók segítségével ellentartanak a fennálló romboló gazdasági gyakorlatoknak, másrészt pedig alternatív, fenntartható és nem profitelvű gazdasági gyakorlatokat alakítanak ki. Az antikapitalista klímapolitika olyan jövőt lát maga előtt, amelyben a mostanihoz hasonló válsághelyzet a kiszolgáltatottabb rétegeket sem sodorja létbizonytalanságba, a zöld növekedés és felhalmozás helyett egy igazságos átmenetre épülő, szolidáris modell érvényesül.

Az alábbiakban arról lesz szó röviden, hogy egy rendszerkritikus zöldmozgalomnak – az utcai és online politizáláson túl – milyen szerveződési lehetőségei lehetnek más társadalmi mozgalmakkal összefogásban.

Megoldási lehetőségek rövid- és középtávon

Klímaszakszervezetek

A koronavírus-járvány jelenleg rákényszeríti az emberiséget sok, környezetvédelmi szempontból (is) előnyös életmódbeli változásra. Klímaszempontból a legnagyobb mértékű befolyásoló tényező azonban nem a fogyasztói és egyéb szokásaink megváltozása, hanem a termelés csökkenése. Vagyis ha ténylegesen tenni szeretnénk a klímaváltozás ellen, az ügyet elsősorban nem a háztartásunkban, hanem a munkahelyeinken kell tematizálnunk. Ennek érdekében a szakszervezetek mintájára szerveződhetnek klímaszakszervezetek. Ezek tagjai egy adott iroda, gyár vagy vállalat szintjén kampányolhatnának érdemi ökológiai változásokért.

Ilyen kezdeményezések kezdetben irányulhatnak egészen kézzelfogható változásokra: például egy klímaszakszervezet elérheti, hogy az adott cég felmérje a tevékenysége ökológiai lábnyomát; de kiharcolhatók olyan apróságnak tűnő dolgok is, hogy a fontos dokumentumokat újrahasznosított papírra nyomtassák.

Később ennél nagyobb volumenű klímabarát beruházásokért küzdhet egy ilyen szervezet: például azért, hogy az üzemi menza nemzetközi agráripari multik helyett helyi és ökológiailag fenntartható termelőktől szerezze be az alapanyagokat; vagy hogy a cég éves profitjának bizonyos részét költse energiahatékonysági felújításra. Az ilyen munkahelyi zöld kezdeményezéseknek adhat kellő segítséget a Humusz Szövetség irodazöldítő projektje. Megkeresésünkre Merza Péter, a szövetség alelnöke és oktatási programvezetője így válaszolt:

A program célja, hogy a versenyszférában tevékenykedő cégek számára nyújtson hulladékcsökkentéssel kapcsolatos szolgáltatásokat. Szervezetünk alaptevékenysége a szemléletformálás, így a programjaink fókuszában az áll, hogy a munkavállalók és általuk a cég mindennapjai „zöldebbek” lehessenek. Célunk a dolgozókból jól működő, környezettudatos, szociálisan érzékeny közösségeket formálni.

Azonban, ahogy arról egy több mint száz éves idézet is tanúskodik, „mint az egyedülálló munkás csak akkor erősödik, ha társaival egyesül, úgy az izoláltan álló egyesületek is csak akkor képesek kitűzött céljukhoz közeledni, ha egymást kölcsönösen támogatva haladnak.”^[1] Ez a kijelentés hatványozottan igaz lehet, ha a már létező szakszervezetek is összefognak az újonnan alakult klímaaktivistákkal és klímaszakszervezetekkel az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Ennek az összefogásnak a fő célja az lehet, hogy a kisebb irodazöldítő programok után az adott vállalatok működésének fenntarthatóvá alakítását is elérjék.

Ilyen klímatudatos mozgalmi kezdeményezésre példa a Szakszervezetek az Energiademokráciáért (Trade Unions for Energy Democracy, TUED) nevű nemzetközi konföderáció, amely 20 ország 66 szervezetét tömöríti. Ezek a szervezetek világszerte küzdenek a környezetromboló privatizációs törekvések ellen, valamint a saját országaik energiatermelésének zöldítéséért és a közösségi közlekedés megerősítéséért.

Az alapvető rendszerproblémák miatt egy cég felsővezetésére ritkán jellemző, hogy fenntartható, progresszív lépéseket tegyen munkavállalói nyomás nélkül, és ne csak a kommunikációs- és marketingkampányaikban használják a jól csengő környezetvédelmi hívószavakat. Egy hazai pozitív példa erre a Food Truck Show nevű gasztronómiai rendezvény szervezőinek zöld törekvése. A főszervező, Vad-Horváth Zoltán így nyilatkozott:

Amikor saját rendezvénysorozatot álmodtunk meg, alapvető irányelv volt a hulladékok korrekt kezelésének kérdése, valamint, hogy mindent műanyagmentesen próbálunk megoldani. Mostanra a rendezvényeken keletkező hulladékok több mint felét megmentjük. A vírus ezen a hozzáállásunkon, már nem tud változtatni. Elköteleztük magunkat a környezettudatos vendéglátás mellett. abban viszont bízunk, hogy a jövőben még több kollégánk dönt hasonlóképpen. Talán ezután könnyebb dolgunk lesz.

Egy másik remek kezdeményezés a német Ecosia nevű cég, amely keresőfelületet működtet és az ebből származó profitot fák ültetésére fordítja világszerte. Ezen cég nemhogy teljes értékű munkanapként tekint a munkaidőben klímademonstráción való részvételre, de kifejezetten buzdítja is erre a munkavállalóit.

Az említett jó példák szakszervezeti nyomás nélkül nem képesek többségbe kerülni. Ezért is fontos, hogy munkahelyünkön alulról szerveződő összefogásokon keresztül foglaljunk állást környezetvédelmi kérdésekben.

Szomszédsági és lakóközösségek

A járvány kapcsán már foganatosított – és a jövőben talán szigorodó – intézkedések jelentős mértékű szociális elszigetelődéshez vezetnek, és megnehezíthetik, megváltoztathatják az emberek közti mindennapi kapcsolattartást. Ez a helyzet ugyanakkor akár organikusan is életre hívhatja a talán legevidensebb kapcsolódások kialakulását a közvetlen környezetünkben élőkkel, szomszédainkkal.

Azon kívül, hogy egy-egy apróbb gesztussal (bevásárlással, receptek kiváltásával) segíthetjük például idősebb szomszédainkat – megkímélve őket attól, hogy a lakásukat elhagyva kitegyék magukat a járvány okozta veszélynek –, érdemes szem előtt tartani, hogy környezetvédelmi értelemben mennyivel fenntarthatóbb egy egymással idejét, készségeit, tudását és eszközeit megosztó lakóközösségben élni.

Ezzel az indíttatással jött létre a Miutcánk.hu nevű közösségépítő platform, valamint a Járókelő.hu is. Szomszédsági szinten nem csak a szívességek rendszerét, hanem a helyi, fenntartható forrásból származó élelmiszerek beszerzését is könnyebb megoldani. A szomszédok összefogásával kialakított bevásárlóközösség, zöldségközösség vagy fogyasztói szövetkezet rendszeresen egészséges és ökológiailag fenntartható élelemhez képes juttatni tagjait. Ezt a témát részletesebben az élelmezéssel kapcsolatos cikkünkben fejtjük ki.

Világszerte vannak, akik ennél tovább merészkedve a közösségi lakhatási formát (cohousing) választják, amely során a lakók önkéntesen és tudatosan vállalják a közösséget egymással, valamint a közös tereiket a szomszédaikkal együtt meghatározott mértékben alakítják ki és választják meg funkcióikat. Ez egy ház belső udvarában létrehozott kiskert felosztásától kezdve a közös használatú konyháig is terjedhet. Értelemszerűen következik ebből, hogy a hatékony térhasználat más előnyök mellett egy jóval fenntarthatóbb életformát segíthet kialakítani az ott lakóknak.

Már Budapesten is létezik egy szervezet, a CoHousing Budapest, amely ezt a lakhatási formát népszerűsíti. A közös lakhatás mélyebb, gazdasági modellje az úgynevezett bérlői lakásszövetkezet, amelyben a bérlők alulról szerveződő módon, együttesen birtokolnak lakóépületeket és a fentiekhez hasonló közösségi módon szervezik meg az élelmiszer-beszerzés vagy a gondoskodás feladatait. Ez a modell kivonja a lakhatást a profitkényszer alól, és közösségi tulajdonba helyezi. Erről a modellről a Periféria Központ készített alapos szakmai anyagot, tagjaik pedig el is indították az első bérlői lakásszövetkezetet Budapesten. Ezzel a témával bővebben cikksorozatunk lakhatással foglalkozó fejezetében foglalkozunk.

Zöldenergia-közösségek

Az energiaközösségek alatt olyan megújuló energiaforrásra támaszkodó erőműveket (napelemeket, szélerőművet vagy vízimalmot) értünk, amelyet egy közösség tulajdonol a szövetkezetiség elveinek megfelelően. Ez azt jelenti, hogy részjegyek vásárlása révén minden tag tulajdonos is egyben, és a tulajdonrészének nagyságától függetlenül egy szavazattal bír az energiaközösség ügyeit illetően. Európában több évtizedes múltra tekintenek vissza az energiaközösségi és energiaszövetkezeti kezdeményezések.

Az egyik legrégebbi példa a belga Ecopower megújulóenergia-szövetkezet, amelynek létrejötte 1985-ig nyúlik vissza: egy flandriai lakóközösség megvásárolt egy vízimalmot, amely mára hivatalos energiaszolgáltatóként üzemel. A közösségi modellek sikerességét jelzi a spanyol SOM energiaszövetkezet „Generation kWh” projektje: a szövetkezet tagjai energiarészvényeket vásárolnak, amelyekkel gyakorlatilag fedezik éves fogyasztásuk díját, de mindeközben évente visszatérítendő kamatmentes hitelt adnak a szövetkezetnek. A mostanra körülbelül 3600 fősre növekedett befektetői körnek köszönhetően a mozgalomnak saját naperőműve van , amely 1300 háztartás energiaigényét tudja kiszolgálni.

Az energiaközösségek támogatása és ezen keresztül az energiapiac decentralizálása két európai-parlamenti irányelvben is helyet kapott.

Míg a villamosenergia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló irányelvben említés szintjén szerepel a fogyasztók bevonása új piaci szereplőként, addig a másik, megújuló energiaforrásokról szóló irányelv módosítási indítványában már a konkrét megújulóenergia-közösségek egyenlő piaci feltételeinek megteremtéséről is szó esik. Az tisztán kirajzolódni látszik, hogy az energiaipar Európában közösségi megoldások nélkül nem képes megfelelni az EU megújuló energia használatról szóló direktívájának (REDII). Ezen felül a megújuló energia előállítására fókuszáló társasházi, települési, szövetkezeti összefogások más pozitív hatással is bírnak: helyben munkahelyeket teremthetnek, felpezsdíthetnek egy helyi gazdaságot, növelhetik az önrendelkezést, és ezzel egyidőben csökkenthetik a külső energiafüggőséget. Végül, de nem utolsó sorban természetesen támogatják a zöld technológiai innovációt.

Itthon egyelőre kísérleti projektek léteznek csupán, mivel a magyar állam még nem véglegesítette az EU-s irányelvekhez illeszkedő jogszabályokat, bár a januárban közzétett Nemzeti Energiastratégiában (a dokumentumok itt érhetőek el) 2030-ra már minden járásban legalább egy megújulóenergia-közösséget vizionálnak.

Márciusban jelent meg a Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázata „Energiaközösségek kialakítását és működését támogató mintaprojekt megvalósítása” címmel, a kiírás technokrata szemléletű, a közösségre mint az egyéneknél kiszámíthatóbb, prognosztizálható fogyasztóra tekint, ami jobban illeszthető az időjárásfüggő megújulókra érzékeny, meglévő energiarendszerbe. Bár a kiírási feltételek miatt feltételezhető, hogy csak nagyobb energetikai cégekkel konzorciumban pályázhatnak sikeresen alulról szerveződő közösségek, de bíztató, hogy az EU-s irányelvekkel összhangban a létrejövő kísérleti energiaközösségeknek a nyereségüket környezetileg, társadalmilag és/vagy gazdaságilag hasznos fejlesztésbe kell visszaforgatniuk.

A legbehatóbban a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) foglalkozik a témával, nevéhez kötődik az erről szóló legátfogóbb magyar nyelvű tájékoztató anyag is. A hazánkban zajló kísérleti törekvések fő célja, hogy széles körben implementálható modellt dolgozzanak ki – így a közösségi energiatermelés egy leendő szövetkezeti elvek szerint működő szolidáris gazdasági ökoszisztéma egyik pillérévé válhat. Ezen a Magyar Természetvédők Szövetségének klíma és energia munkacsoportja a Szolidáris Gazdaság Központtal dolgozik együtt. További információkhoz a következő e-mail címeken lehet hozzájutni: [email protected] és [email protected]

Az energiaközösségek fontos mintái lehetnek a megújuló energiára való közösségi áttérésnek, azonban a klímakatasztrófa elkerüléséhez ennél nagyobb léptékű, gyors és koordinált átalakításra van szükség. A nagy energiaszolgáltatók, amik ma sokszor a kis zöldenergia-közösségekkel szemben a maradi, szennyező óriások szerepét játsszák, létfontosságú terepei ennek a koordinációnak. Az energiaközművek további privatizációjának megakadályozása és a nagy szolgáltatók infrastruktúráinak zöld és demokratikus átalakítása alapvető klímapolitikai prioritás.