Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az MKKSZ szerint egy újonnan benyújtott törvényjavaslat elvenné a kulturális területen dolgozók közalkalmazotti státuszát

Ez a cikk több mint 4 éves.

Egy új törvényjavaslattal a kulturális területen dolgozók közalkalmazotti státuszát is elvenné a kormány, derül ki az MKKSZ – Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete hivatalos posztjából.

Boros Péterné a Mérce megkeresésére azt mondta: még vizsgálják a mintegy 28 oldalas törvényjavaslatot, amely a korány „húvéti ajándékának” nevezett és ami a közművelődésben, közgyűjteményeknél, levéltárban dolgozókat és az előadóművészeket érinti. A törvény november elsejétől lépne életbe.

A javaslat érintettjei közül kivételt képeznek a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár munkatársai, amelyet Szakály Sándor történész vezet. Az Intézetról és annak vezetőjéről általánosságban elmondható, hogy az orbáni politikának tetsző módon mutatja be a huszadik századi politikatörténetet, például a Horthy-korszak relativizálásával.

Borosné információi szerint a javaslat tartalmaz állami, illetve önkormányzati feladatelhatárolást is, ami remélhetőleg nem azt jelenti, hogy csak bizonyos, az állam alá tartozó szolgáltatásokat fognak finanszírozni, hanem az önkormányzatok is kapnak majd támogatást. Azoknak a dolgozóknak, akikre közalkalmazotti státuszokat elveszítve a Munka Törvénykönyve vonatkozik majd, nagy változásokkal kell majd számolniuk a munkáltató és a munkavállalói viszonyában. A szakszervezet arra készül, hogy ilyen esetben kollektív szerződéskötéssel segítenek majd.

Borosné szerint még nagyobb baj az, hogy a törvényjavaslat olyan időszakban jelent meg, amikor maximum véleményt tudnak nyilvánítani, az érdekegyeztetési folyamatot viszont nem tudják megkezdeni.

Nem szeretnének lemondani a demokratikus jogukról, hogy vitát kezdeményezhessenek és azt sem akarják, hogy a kormány a járványügyi helyzetben egyoldalú előnyre tegyen szert, viszont ők ilyenkor nem tudnak demonstrálni, sztrájkolni.

„Azt több csatornából hallottuk, hogy a kormány elkezdi majd a közalkalmazotti státusz felszámolását, ez a folyamat a szakképzési oktató stábbal kezdődött, itt pedig folytatódik. Mi lesz ezután? Felkészül a szociális ágazat?”

-tette hozzá.

Borosné arra is emlékeztet: a felhatalmazási törvényben kijelölt jogokat elviekben a kormány azért kapta, hogy a járvány elleni védekezésben ne legyen megkötve a kezük, viszont ehhez nem tartozik hozzá a munkajog átírása.

„Látható, hogy intézkedéseket is elkezdtek becsempészni, amilyenek egy demokratikusan működő országban kerülendőek lennének”

-jegyezte meg a szakszervezet elnöke.

 

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás