PDSZ: A szakmából a státusztörvény miatt azok is menekülni fognak, akik eddig nem tervezték
A tervezet a diákoknak és a szülőknek is hátrányosabb a szakszervezet szerint.
A tervezet a diákoknak és a szülőknek is hátrányosabb a szakszervezet szerint.
Úgy gondolja, mindent megtesznek a védőnőkért.
Ungár Péter, az adatigénylés kezdeményezője szerint a dolgozók azért vesztették el munkájukat, mert a fejük fölött döntött a hatalom.
Válaszolt Ungár Péternek, aki szerint viszont a közfeladatot, és az Alaptörvénybe foglalt állami kötelezettséget ellátó dolgozókat megilleti a közalkalmazotti jogviszony.
Továbbra is látványosan nem érdekli a kormányt a szociális ágazat állapota.
A cél az, hogy immár csak a vagyonosabbak engedhessék meg maguknak az alapvető szolgáltatásokat, a kormány pedig mindezt még fel is vállalja, mondta el új Facebook-videójában a képviselő.
Közel felük változtatna munkahelyet, nagyrészt az igazságtalanul alacsony fizetések miatt.
A Közművelődési Dolgozók Szakszervezete attól tart, hogy a kormány üres ígéretekkel dobálózik, és az ágazatban dolgozóknak ezzel azt is üzeni, hogy munkájukat és személyüket semmire sem tarja.
Vannak elsőrendű és másodrendű pedagógusok?
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma elküldte ezek jegyzékét Áder János köztársasági elnöknek, azt kérik, dobja vissza a minisztériumi fércmunkát.