Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A koronavírus nem hozta el a nemnövekedést, de rávilágít, hogyan szerveződhetne másképp az életünk

A koronavírus majdnem a emberiség felét bezárkózásra késztette. Értelemszerűen, ennek a környezetre nézve különösen üdvös hatása van, többek között a széndioxid-kibocsátás és a légszennyezés csökkenése terén[1]. A GDP lelassul, a bolygó jobban van. A  Nemnövekedés mozgalom megálmodta, a koronavírus megcsinálta? Nem!

Nem. Az időszak, amit épp megélünk, egyáltalán nem hasonlít arra a Nemnövekedés-társadalomra, amit javaslunk. Ez a gazdasági lelassulás aggasztó szociális, demokratikus és emberi szempontból. Ez a kényszer-visszaesés pontosan ellentétes következményekkel jár, mint ami a választott Nemnövekedésből következne. Mindazonáltal úgy gondoljuk, hogy ez a válság lehetőség arra, hogy átgondoljuk a társadalmi modellünket, hogy el tudjuk kerülni az ehhez hasonló megrázkódtatásokat vagy tompítani őket.

A koronavírus egyszerre jelzi és felerősíti a társadalmi egyenlőtlenségeket: a legsérülékenyebbek elszigetelődése, a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők kizsákmányolása, a leginkább kitettek megfertőződése… E rendkívüli körülmények között ismét a munka világa diktálja a lépéseket, és hoz létre még több egyenlőtlenséget. Ráadásul, az önkényuralom csábító lehetősége is visszatért.

A Nemnövekedésnek a koronavírus nem öröm, épp ellenkezőleg: ez a helyzet egy újabb kudarc, ami megmutatja, hogy csak a sokk és a megdöbbenés tudnak előidézni vitát, tudatra ébredést, és reméljük, tartós változást a viselkedésünkben és mély változást a gyilkos társadalmi modellünkben.

Egy individualista társadalomban, amely az egyén mindenhatóságának illúziójára épül, egy vírusra volt szükség, hogy emlékeztessen minket a határ és a mérték értelmére, a kitettségeinkre, és rávilágítson az általunk létrehozott bonyolult rendszerek sérülékenységére. Nem mi irányítjuk a természetet, hanem része vagyunk.

Ugyanakkor jelen helyzetben szembesülünk a technikai és energetikai határokkal. Amikor a határok lezárulnak, vagy, mint hamarosan, az olajból hiány lesz, a teljes ipari termelési lánc összeomlik. Végül pedig újratanuljuk, hogyan legyünk alázatosak és józanok a közszolgáltatásokkal, a helyben termelés fontosságával és az informális szolidaritással kapcsolatban.

Ez a történelmi, nem vágyott és nem kívánatos helyzet talán az utolsó esély, hogy a növekedés társadalmából békés módon lépjünk ki. Hogyan változtassunk egy ránk kényszerített tragédiát lehetőséggé? Már több mint egy hete újra meg kell tanulnunk lelassítani, átgondolni, mi fontos  valóban számunkra, és méregteleníteni magunkat a munkától, a termelés mindenhatóságától, a fogyasztástól. A mókus kiszállt a kerékből, és ennek ellenére nem omlott össze minden, az élet mindezek ellenére folytatódik…

A Nemnövekedés, amit javaslunk, egy kicsit olyan, amit egyesek, akik megszabadultak a munkától, most ezekben a napokban megélnek. Csak bezárkózás nélkül, több közösségi jólléttel, szolidaritással és az alapvető dolgokra koncentrálva.

A mostani időszak megtanította nekünk, hogy lehetséges, sőt kívánatos lelassulni, feltéve, hogy a gazdasági működésünket ehhez az életformához igazítjuk.

A jelen tapasztalat megmutatja, hogy a politika nem csak képes visszavenni a hatalmat a gazdaság felett, hanem kötelessége is. És ezt a gazdaságot mindenképp a társadalom szolgálatába kell visszaterelni, ahelyett, hogy védenénk, elsőbbséget adnánk neki, támogatnánk, készen arra, hogy feláldozzuk alapvető jogainkat sőt, életünket is.

Ez a tapasztalat arra is késztet, hogy a lényegesre összpontosítsunk: az élelemhez jutás és az egészség jelenik meg a két legéletbevágóbb szükségletként. Megkérdőjelezi egyes állások hasznosságát (hirtelen egyértelművé válik, hogy melyek a felesleges, csak a szemfényvesztésre alkalmas állások (bullshit jobs) és melyek azok, amelyekre valóban szükség van).

Azzal, hogy ránk kényszeríti a távolságtartást, a visszahúzódást a szegényesebb virtuális kapcsolatokba, durva módon teszi egyértelművé a Nemnövekedés egyik alapelvének szükségességét, amit a mottónk is jelez: moins de biens, plus de liens, azaz kevesebb fogyasztás, több kapcsolódás.

Az elkövetkező napokban és hetekben vissza fogunk térni arra, mit javasol a Nemnövekedés, hogy elkerüljük vagy tompítsuk a megrázkódtatásokat – legyenek egészségügyiek vagy más eredetűek -, amelyek mindenképp újra várhatóak, ha nem változtatunk semmin.

Ez az időszak lehetőség arra, hogy átgondoljuk életünk, cselekedeteink értelmét, a másokkal és a környezettel való viszonyunkat. Mit termeljünk? Milyen módszerekkel? Milyen használatra?

Átgondolni a mindig több, az állandó csak-azért-veszünk-újat-hogy-új-legyen, a gazdaság mindenhatóságába vetett hit abszurditását. Hogyan gondolkodjunk róla, és hogyan hozzunk létre átmenetet olyan új társadalmi formák felé, amelyek helyben gyökereznek, ugyanakkor nyitottak, igazságosak, szolidárisak, fenntarthatók, de legfőképp konviviálisak és kívánatosak?

A Nemnövekedés erre invitál minket. A koronavírus és az ezzel járó, előre jelzett és éppen zajló gazdasági összeomlás lehetővé teszi, hogy legyen terünk kitörni a megszokott gondolat- és ügymenetből. De még nincs nyert ügyünk: a növekedés vallása továbbra is jelen van és a történelem megmutatja hogy a „normálisba” történő visszatérés a gyakoribb.

Nevezzük a katasztrófa pedagógiájának vagy sokkterápiának, rajtunk múlik, hogy megragadjuk vagy sem ezt a lehetőséget – miközben otthonainkban – de szolidárisak – maradunk.

Vincent Liegey, Stéphane Madelaine, Christophe Ondet, Thomas Avenel és Anisabel Veillot cikke alapján, Médiapart, 2020, március 24.

Fordította Üveges Lilla, lektorálta Dr. Köves Alexandra, Párdi Péter.

További info: www.nemnovekedes.net

[1]Egyes szakértők szerint Kínában a légszennyezés csökkenése több életet ment meg, mint ahányan életüket vesztik a koronavírus miatt.

Kiemelt kép: MTI/Rosta Tibor