Az ismert mondás szerint zuhanó repülőn nincs ateista. Globális vírusválság idején a legkeményebb piacpártiak szíve is megenyhül. Számtalan példát láttunk erre az utóbbi hetekben. Az Európai Unió feloldotta a példásan szigorú, Dél-Európát nyomorba döntő deficitkorlátját, hirtelen elfogadva a keresletélénkítő gazdaságpolitikát.

Trump elnök nem csak hogy valamifajta alapjövedelmet vezetett be, de még a Medicare for All egészségügyi rendszert is kiterjesztené a nem biztosítottakra. Többségében liberális magyar közgazdászok, akik máskor mindig megszorítani akartak, most a keresletélénkítés mellett petícióznak. Adók helyett hirtelen pénznyomtatásból akar államilag keresletet teremteni Romano Prodi (miért nem jutott ez eszébe az euroválság idején?), valamint a Financial Times is, méghozzá szerkesztőségi cikkben!

De szintén pénznyomtatásból finanszírozna alapjövedelmet a máskor ultraortodox Surányi György is (igaz talányos módon egyben szolidaritási adót és devizakötvényt is javasol…). Egyszóval feje tetejére állt a világ, senki nem az hirtelen, aki eddig volt. Emlékezzünk majd mindezekre, ha legközelebb iskolákat kell finanszírozni, közalkalmazotti béreket vagy hajléktalanszállókat, és azt mondják majd, hogy nincs rá pénz!

Csak egy legény van továbbra is talpon, Orbán Viktor. Csak ő tart ki neoliberális dogmái mellett. Nem, Orbán nem államcentrikus. Az „erős” (valójában a végletekig gyengített) államot ő alapvetően nem használja másra, mint transzferprivatizációkra. A végcél sosem az állami újraelosztás és -szabályozás erősítése, hanem a piaci viszonyok átírása egyes érdekcsoportok érdekében. Foglyul ejtett állam.

Orbán nem csak azért neoliberális, mert külföldön rendszeresen Margaret Thatcher hívének vallja magát. Hanem azért, mert ennek megfelelően gondolkodik. A rá leginkább jellemző szakpolitikák – egykulcsos adó, jóléti állam helyett ’munka alapú társadalom’, rabszolgatörvény, szakszervezetek kirekesztése, közmunka, ultraliberális Munka Törvénykönyve, folyamatos adócsökkentések, stratégiai partnerség a nagyvállalatokkal – mind ide tartoznak.

A gazdaságpolitikában Orbán zsigeri reakciója mindig az adócsökkentés és a cégeknek kedvező munkapiaci liberalizáció. Költségvetési politikáját tekintve ultrakonzervatív. Matolcsy György hiába szorgalmaz a jegybankból időnként beruházást a humán tőkébe, a költségvetést könyvelői szigorral őrző Varga Mihály fenntartja a humán tőke alrendszerek (egészségügy, oktatás, stb.) folyamatos alulfinanszírozását.

Az akkor már előre jelezhető válság esetére pedig tavaly kifejezetten a pluszos költségvetést helyezték kilátásba. Ami, gondoljunk bele, a gyakorlatban azt jelenti, hogy

az állam adókkal forrásokat von el a magángazdaságtól, amiket aztán maga nem költ el. Azaz összességében válság idején még pénzt is von ki a gazdaságból, pont ellentétesen azzal, amire szükség lenne.

Nos, most, a vírusválság beköszöntével is ragaszkodik Orbán ehhez a neoliberális világképéhez. Hiába zuhan a repülő, a magyar költségvetés nem akar költeni.

A világ vezető bankházai 12-40%-os GDP visszaeséseket jósolnak az USA-ban. Az emberben joggal merül fel a kérdés: mit érnek ezek a modellek, ha ennyire eltérő eredményekre jutnak? Mindenesetre abban konszenzus van, hogy a mostani válság mélyebb lesz, mint a 2008-as. Ezért világszerte akár kétszámjegyű deficiteket is bevállalnak a kormányok. A magyar azonban ragaszkodik a minimális hiányhoz.

Hogyan lehetséges ez, ha közben a magyar történelem legnagyobb válságkezelő csomagjáról beszél a miniszterelnök? Úgy, hogy

ennek a pénznek a túlnyomó része nem új pénz. Ráadásul a válságkezelés jelentős részét rátolja a költségvetésen kívüli entitásokra, mindenek előtt a hitelmoratóriumokkal a bankokra.

A Járvány Elleni Védekezési Alap például úgy áll elő, hogy a költségvetés fő tartalékét képező, már korábban is létező Országvédelmi Alapot egyszerűen átkeresztelték, és hozzácsapták az önkormányzatoktól és a pártoktól elvett pénzeket. Az egészségügyi dolgozóknak adott bruttó 500 ezres juttatás sem új, azt már az év elején egyszer megígérték.

Ráadásul az egész nem kerül többe, mint 70,6 milliárd, azaz ők is kaphattak volna bőven többet. Az 1346 milliárdos Gazdaságvédelmi Alapból 923 milliárd megszorítás más állami intézményektől, azaz megint csak nem új pénz. Ehhez hozzácsapják a szintén ezer éve létező Nemzeti Foglalkoztatási alap 423 milliárdját.

Így lehet elérni, hogy a „GDP 18-20%-ára rúgó”, „eddigi legnagyobb” gazdasági élénkítési program ellenére az eddig 1 százalékosra tervezett költségvetési hiány eléri a 2,7%-ot. Tehát az Unió hiába nézi most el a szokásos 3%-os költségvetési hiánykorlát eltörlését, amivel a legtöbb tagállam természetesen bőségesen élni fog, Magyarország nem kíván élni a lehetőséggel. Költségvetési konzervativizmus mindenekelőtt.

Ez első hallásra rendkívül fegyelmezettnek tűnhet: az állam igyekszik megállítani az eladósodást. Ám a válságban a magángazdaságban a kijárási korlátozás és a bérek hiánya miatt összeomlik a kereslet. Ha ezt az állam nem pótolja, akkor zuhanni fog a GDP. Az államadósság/GDP mutató pedig romlik. Ha az állam tényleg élénkítene, erőteljes deficittel, ez nem így lenne.

Nézzük akkor a részleteket. A válságkezelő csomag lényegi logikája, hogy a „családbarát” kormány a családoknak szinte semmit nem ad, a cégeknek viszont annál többet.

Bérkiegészítés: nagy nehezen engedett a kormány a nyomásnak, és elfogadott némi bérkiegészítést, 70%-os arányban. Ez azonban alapvetően a kiesett munkaidőre vonatkozik, azaz míg máshol 70-90%-os állami bérpótlások vannak a teljes bérre vetítve, addig ez Magyarországon ennek csak töredéke lesz. A valóságban a legtöbb ember pár tízezer forintra számíthat, bár jogszabály híján egyelőre nem tudjuk, mennyi a támogatás Palkovics miniszter által „igazságosnak” tartott plafonja.

Munkanélküliek: róluk egyelőre nincs szó. Az Európa-rekorder módon rövid munkanélküli támogatást a kormány nem kívánja meghosszabbítani. Parragh László erről az ATV-ben annyit mondott: „annyian mentek tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni”. Őszinte beszéd.

A magyar társadalom nagyobbik része egyáltalán nem osztja a miniszterelnök álláspontját, mely szerint csak munkáért szabad az államnak megélhetést biztosítania. A European Social Survey adatai szerint például egy alapjövedelem bevezetését a magyarok 70 százaléka támogatja, és csak 30 százaléka ellenzi. Ezzel második helyen vagyunk Európában. Számos ország máris bevezetett vagy bevezetni készül valami hasonlót a járvány okozta jövedelem vesztés ellensúlyozására Szingapúrtól Spanyolországon át az Egyesült Államokig.

Nyugdíjasok: a nyugdíjukat ők ugyan nem fogják elveszíteni, ebben az értelemben tehát nagyobb biztonságban vannak, mint az aktív korúak. Ugyanakkor egy tartósan 360 forint feletti euró árfolyam olyan mértékű import-áremelkedést jelenthet, ami súlyosan veszélyezteti a megélhetésüket, főleg a kisnyugdíjasoknál. Hosszú nyomás után, 360 felett a jegybank végre lépett, és úgy néz ki, ennél a szintnél már ők is a kamatemeléssel egyenértékű lépések mellett döntöttek, ami fontos és jó döntés.

A 2020-as esztendőt biztosan meghatározó válságban nem jelent semmilyen támogatást a kormány által bejelentett, nagyon kismértékű nyugdíjemelés, amelyet csak 2021-től folyósítanak, évi egyhetes extra jövedelem mértékéig.

Sürgősen szükség lenne a szakszervezetek régi követelésének teljesítésére: a minimálnyugdíj érje el a mindenkori létminimum szintjét! (És ha már a szakszervezeteknél tartunk: abszurd, hogy a kormány hazai és nemzetközi vállalkozói szervezetekkel is egyeztet a válságenyhítő csomagjáról, de a szakszervezetekkel nem!)

Az időseknek azonban többre lenne szüksége, mint jövedelemre. Nem véletlen ugyanis, hogy tömegesen kinn vannak az utcán a kijárási korlátozás ellenére. A European Social Survey adatai szerint ugyanis a magyar nyugdíjasok minden más uniós tagországnál nagyobb arányban elmagányosodottak. Mintegy 60 százalékuknak egyáltalán nincs társasága, míg mondjuk Skandináviában ilyen nyugdíjas gyakorlatilag nincs. Vészhelyzetben mutatkozik meg, mennyire hiányzik egy érdemi szociálismunkás-hálózat idehaza. Érdemi fizetésekkel, jelentős létszámmal. Ennek a bevezetése most óriási segítség lenne (bevásárlás, ház körüli segítség, étkeztetés, ügyintézés, lelki támogatás), és munkahelyeket is jelentene.

Gyerekek: továbbra sincs információ arról, hogy hogyan segíti az állam, segítik az önkormányzatok azokat, akik nem tudják otthon tanítani gyerekeiket, mert még munkába járnak. (A miniszterelnök – érthető okokból – külön kérte, hogy ne a kockázati csoportot jelentő nagyszülőkre bízzák őket). Mi lesz azokkal, akik nem engedhetik meg maguknak a digitális oktatást lehetővé tevő számítógépet és szélessávú internetet? Ismert módon a magyar gyerekek harmada-negyede az elmúlt évtizedben szegénységben élt. Biztosított-e most az ő rendszeres és egészséges táplálkozásuk? Ez a kérdés még az immunrendszer szempontjából is felvethető. Minderről alig vagy egyáltalán nem hallunk a kormányzati tervekben.

Ezzel szemben rengeteg támogatást kapnak a cégek.

Egészségipar: üdvözlendő, hogy a kormány támogatni kívánja a hazai egészségipart. Hogy ennek mi lesz a formája és az összege, egyelőre nem világos.

Turizmus: jó ötlet a totális kereslet kiesés időszakában a kapacitásfelújítás és -bővítés támogatása, kérdéses azonban, hogy ki fog ebben a bizonytalan időszakban erre ténylegesen hitelt felvenni.

Hogy ezen iparágak közül mekkora hányad van NER közeli vállalkozások tulajdonában, ez ismert. Ezen felül ott van még az adófizetési kötelezettség kitolása, illetve a kibővített hitelprogram. Mindkettő arra a feltételezésre épít, hogy a vállalkozásoknak likviditási problémáik lesznek. Ám ez nem így van. Alapvetően beszállítói lánc és keresleti problémáik vannak és lesznek.

Azaz a családok megsegítése nem csak méltányossági, megélhetési kérdés lenne, hanem közvetve a vállalkozások támogatása is.

Ráadásul mindezt a kormány a szokásos neoliberális érvelésre hivatkozva teszi. „Nincs rá pénz!” „Nem lehet csak úgy nyomtatni!” Pedig de, lehet. A monetáris finanszírozás tabuja az egyik a sok közül, ami éppen a jelen válság alatt hullik szét.

Ahogy már említettem, számos korábban ortodox közgazdász és politikus vált hirtelen a támogatójává. Ha valaki szeretné megérteni, hogy miért működik, és miért nem igaz a hagyományos csipőreflex („Pénzillúzió!”, „Csak inflációt teremt!”), készítettem egy részletes prezentációt, amit itt lehet megnézni.

Sajnos azonban egyelőre úgy áll a helyzet, hogy Matolcsy unortodox hitvallása ide vagy oda, a magyar kormány adta a legortodoxabb választ a válságra. Az egyetlen ateista a zuhanó repülőn.