Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az Európai Néppárt a Fidesz kizárásáról dönthet, miután azt 13 tagpárt kérte 

Az Európai Néppárt (EPP) 13 tagja, két belga, egy cseh, egy dán, egy finn, egy görög, egy litván, egy luxemburgi, egy holland, egy norvég, egy szlovák és két svéd párt elnöke levélben kéri Donald Tuskot, az európai pártcsalád elnökét, hogy zárja ki a Fideszt, írja az Index.

Az információ Donáth Anna momentumos EP-képviselőtől származik, aki Twitteren posztolta a levél fénymásolatát.

A dán konzervatívok már szerdán kezdeményezték a lépést: levelet írtak Donald Tusknak és Manfred Webernek, a pártcsalád EP-frakcióvezetőjének, amelyben a Fidesz (és Orbán Viktor) azonnali kizárását javasolták az Európai Néppártból.

Ez azonban még nem volt elegendő ahhoz, hogy az ügyet az EPP döntéshozó fóruma napirendre tűzhesse, mivel ahhoz öt országból legalább hét tagpártnak kell indítványoznia a kizárást – a mai levéllel ezt a határt bőven elérték.

A levélben az aláírók kijelentik, már sok ideje figyelemmel követik a jogállam lebomlását Magyarországon, a mostani fejlemények pedig meggyőzték őket arról, hogy a Fidesz nem maradhat a Néppárt tagja, mivel a koronavírus-törvény „a liberális demokrácia alapjainak és az európai értékeknek a nyilvánvaló megsértése”, a vírus pedig nem adhat okot arra, hogy „a veszélyhelyzetet határozatlan ideig fenntartsák”. Abbéli aggodalmuknak is hangot adnak a levélben, hogy „az újonnan szerzett hatalmával a kormány még erősebb nyomás alá fogja venni a civil társadalmat.”

A Fideszt néppárti tagságát tavaly március 20-án függesztették fel az Európai Néppárt küldöttgyűlésének döntése alapján (vagy önfelfüggesztés történt, a kormánypárti értelmezés szerint ugyebár), méghozzá határozatlan időre.

Donald Tusk egyébkén már szerdán arra kérte a tagpártokat, hogy gondolják át a Fidesszel kapcsolatos álláspontjukat, mivel szerinte a rendkívüli intézkedéseknek a koronavírus-járvány megfékezését kell szolgálniuk, nem pedig a kormányok hatalmának kiterjesztését állampolgáraik felett. Kedden pedig egy videóban Orbánt lényegében a koronavírushoz hasonlította:

„Képes-e az unió túlélni? Az elmúlt húsz év alatt először vannak komoly kételyeim, hogy ez megtörténik-e. Néhány politikus és néhány társadalom úgy viselkedik, mint egy vírus, nem pedig úgy, mint az oltás. Az EU felépítése nagyon nehéz volt. A megtartása pedig folyamatos erőfeszítést és jó szándékot igényel. A lerombolása pedig egy másodperc tört része alatt bekövetkezhet. Ha brexit, Kaczyński, Orbán, vagy Trump logikája győz, lehet, hogy az EU nem éli túl” – mondta Tusk.

Szerdán 13 uniós tagállam (Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Spanyolország, valamint Svédország) közös nyilatkozatban ítélte el a magyar koronavírus-törvényt, a szöveget külügyminisztériumaik honlapján jelenítették meg. Az országok a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok bizonyos intézkedések elfogadásából fakadó megsértésének kockázata fölött érzett aggályait fejezték ki a nyilatkozatban.