Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kizárnák a Fideszt a Néppártból a felhatalmazási törvény miatt

Ez a cikk több mint 3 éves.

„Túl sokáig tűrtük Budapest demokratikus hanyatlását” – írta a Twitteren Pernille Weiss dán konzervatív EP-képviselő .

A dán politikus közölte: pártja a mai napon levelet is írt Donald Tusknak, az EPP elnökének és Manfred Webernek, aki a pártcsalád EP-frakcióvezetőjének,

amelyben kezdeményezik a Fidesz (és Orbán Viktor, teszi hozzá) azonnali kizárását az Európai Néppártból.

A Népszava információi szerint több más tagpárt is hasonló lépést fontolgat, miután a magyar parlament elfogadta a széles körben vitatott felhatalmazási törvényt.

A Néppárt szabályai szerint öt országból legalább hét tagpártnak kell indítványoznia a kizárást ahhoz, hogy a döntéshozó fórum napirendre tűzze a javaslatot.

„Gyorsan és határozottan akartunk cselekedni” – magyarázta Pernille Weiss, aki szerint korábban sok pártelnök bízott a kedvező változásban, és ezért döntöttek a magyar párt felfüggesztésében, ám az utóbbi napok eseményeit látva a Fidesznek végképp nincs helye a Néppártban. Weiss ezért arra biztatta képviselőtársait is, hogy csatlakozzanak a dán Konzervatív Néppárt felhívásához.

A Fideszt néppárti tagságát tavaly március 20-án függesztették fel az Európai Néppárt küldöttgyűlésének döntése alapján (vagy önfelfüggesztés történt, a kormánypárti értelmezés szerint ugyebár), méghozzá határozatlan időre.

Donald Tusk egyébként szintén élesen bírálta Orbán Viktort Donald Trumppal és Jaroslaw Kaczyńskival együtt – írja az Euronews. Egy videóban a Néppárt elnöke úgy fogalmaz:

„Képes-e az unió túlélni? Húsz év óta először vannak komoly kételyeim, hogy ez megtörténik-e. Néhány politikus és néhány társadalom úgy viselkedik, mint egy vírus, nem pedig úgy, mint az oltás. Az EU felépítése nagyon nehéz volt. A megtartása pedig folyamatos erőfeszítést és jó szándékot igényel. A lerombolása pedig egy másodperc tört része alatt bekövetkezhet. Ha a brexit, Kaczyński, Orbán, vagy Trump logikája győz, lehet, hogy az EU nem éli túl.”

via Népszava/Euronews
Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke integet beszéde végén a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén a Bálna Budapest rendezvényközpontban az EP-választás napján (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)