Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Virág, önfényezés és köszönet a házimunkáért – Így ünneplik a nőket a hazai pártok

Ez a cikk több mint 4 éves.

A nemzetközi nőnap minden évben remek alkalom a politikusok számára, hogy a reputációjukat növeljék azzal, hogy elismerik a „kedves” nők „szorgalmas” munkáját, és jobb esetben azt is hozzátegyék, hogy „hát igen, a nők helyzetén bizony még lenne mit javítani”. Idén sem volt ez másképp, nézzük is, milyen üzeneteket fogalmaztak meg a pártok nőnapi videóikban:

Fidesz és Orbán Viktor

A Fidesz a mai napon is főleg a koronavírussal kapcsolatos információkra helyezte a hangsúlyt Facebook-oldalán, a párt külön nem posztolt semmit a nőnapról, csupán Orbán Viktor videóját osztották meg.

A miniszterelnök úr idén nem készült exkluzív, csak női újságírók számára nyitott találkozóval, és az Országház menzáján dolgozó nőknek se vitt nárciszt (legalábbis PR-fogásként biztos nem). Helyette egy, a Szomszédok című sorozat stílusában elkészített videót tett közzé, amelyben az egykori konzervatív brit miniszterelnöknőtől, Margaret Thatchertől idézett:

„Ha azt akarod, hogy egy dologról sokat beszéljenek, akkor bízd egy férfira. Ha azt akarod, hogy elintézzék, bízd egy nőre!”

A miniszterelnöknek tehát annyi az üzenete az ország nőinek, hogy továbbra is számít ránk abban, hogy legyünk mi a hatékonyak és a talpraesettek, ha már a férfiak nem azok, és végezzük el mi „piszkos munkát”. Köszönjük, részünkről a megtiszteltetés!

MSZP

Az MSZP egy olyan videót készített, amelyben megkérdezték férfi politikusaikat, hogy (egy csokor virág mellé) mit adnának a nőknek ezen a jeles napon, a női képviselőktől pedig arra voltak kíváncsiak, mit szeretnének kapni (nem csak nőnapon). Jó volt, hogy a videóban előjöttek olyan témák, mint a nők és a férfiak fizetése közötti különbség vagy a családon belüli erőszak, mégis kiütközik, hogy amíg a megszólaló nők (Gurmai Zita és Tüttő Kata) végig csak a nőket érintő problémákról beszéltek, addig Harangozó Tamás és Hiller István is arra hegyezte ki mondandóját, hogy hangsúlyozza: az MSZP-nél az egyik társelnök mostantól mindig nő lesz.

DK és Gyurcsány Ferenc

A Fideszhez hasonlóan a DK szintén pártelnökének videóját osztotta meg Facebookon nőnap alkalmából. Gyurcsány a fiatalos brand nevében egy beszélgetést szervezett egy csapat sráccal, és olyan kérdéseket vitattak meg, mint hogy milyen a magyar nők helyzete és mit kellene máshogy tenni azért, hogy jobb legyen nekik. Habár mindig groteszk helyzet, amikor egy csapat férfi összeül, hogy megvitassa a nőügyeket, azért meg kell jegyezni, vannak értékes gondolatok a másfél perces videóban.

Érdemes még kiemelni, hogy László Imre, Újbuda DK-s polgármestere nőnapi Facebook-bejegyzésében azt írta, a nőknek természetes, hogy elvégzik a házimunkát és a gondoskodást, amire Paróczai Anikó, a Momentum kispesti képviselője külön posztban reagált, hogy elmondja, miről is szól valójában a nőnap ahelyett, hogy a nők elnyomásán alapuló fizetetlen munkájájukat dicsérjük.

Momentum

A Momentum arra kérte politikusait a jeles nap alkalmából, hogy meséljenek olyan nőkről, akik inspirálják őket. A válaszok egészen szerteágazóak voltak, többen női családtagjaikat emelték ki, de szóba került Hugonnai Vilmától, az első magyar orvosnőtől a már említett Margaret Thatcherön át Ellen DeGeneres műsorvezetőig sok híres nő is – Fekete-Győr András például nem mást, mint Szél Bernadettet nevezte meg.

Jobbik és Jakab Péter

A Jobbik csak egy rövid, képes poszttal üdvözölte a nőket, és hogy milyen fontos szerepük van a „család, a nemzet és a haza összetartásában”. Jakab Péter viszont már március 6-án készített egy videót nőnap alkalmából. Ugyanakkor hiába kellene az ünnepnek a nőkről szólnia, a videóból úgy tűnik, az egyetlen „hős” itt az maga Jakab, akit töretlenül követett a kamera, ahogy irodáról irodára járt végig virággal.

Miről kellett volna beszélni a nőnap alkalmából?

Nyilvánvalóan fontos a nők elismerése, ugyanakkor muszáj látni, hogy azzal nem leszünk előrébb, ha csak megdicsérjük a nőket, amiért több munkát végeznek, akár fizetetlen házimunka és gondoskodás, akár az alacsonyabb fizetések miatt. És az sem valódi megoldás, ha több női vezetőt vagy éppen pártelnököt szeretnénk. Ha valóban női egyenjogúságot szeretnének ezek a pártok, meg kell kérdőjelezni a nők egyenlőtlenségét fenntartó intézményeket és viszonyokat.

Arról, hogy a nők elnyomását hogyan termelik újra az olyan társadalmi intézmények, mint az államigazgatás, a gazdaság, a szociálpolitika, a kultúra vagy a család és a nemi szocializáció, ebben a cikkünkben lehet olvasni.