Legutóbbi évértékelő beszédében Orbán Viktor bejelentette klímavédelmi akciótervét. Ennek egyik eleme, hogy a következő 10 évben minden újszülött után 10 fát fog elültetni a kormány, azaz összesen 10 milliót, ezáltal 2030-ra hazánk erdővel borított területeinek aránya 27%-ra emelkedne a bejelentés szerint.

De valójában mire elég 10 millió elültetett fa? És ha az ország 27 százalékát erdők borítják majd, akkor azzal ki is lesz pipálva a klímavédelem egyik legfontosabb házi feladata? Egyáltalán mire jó a faültetés, s mit érhetünk el vele, milyen problémákra nyújt megoldást? Ezekre a kérdésekre próbálok meg választ adni.

Hazánk erdeinek helyzete

Hazánk éghajlata persze nem tavaly kezdett el változni, hanem már évtizedekkel ezelőtt rálépett arra az útra, amin ma is haladunk: klímánk egyre melegszik, s egyre szárazabb. Az elmúlt 40 évben már 2 fokot nőtt a nyári középhőmérséklet Magyarországon.

Az erdők még jobban megérzik ezt a változást, mivel kevésbé alkalmazkodóak, s emberi beavatkozásokkal sem igazán lehet megóvni őket a klímaváltozás hatásaitól. A fokozódó nyári szárazságok és az elterjedő kártevők miatt egyes fafajok – mint pl. a lucfenyő vagy a bükk –  szinte teljesen el fognak tűnni az országból, más területeken pedig az uralkodó fafajok összetétele fog megváltozni.

Az emberi tevékenység nemcsak azzal gyorsította fel az átalakulást, hogy  rengeteg szén-dioxidot eregettünk a légkörbe, hanem azzal is, hogy nagymértékben átalakítottuk a tájakat: a kisbirtokok helyén végeláthatatlan monokulturális szántóföldek és legelők terülnek el, a folyóinkat túlszabályoztuk, gátak közé szorítottuk, ártereiket beépítettük, természetes élőhelyeket pusztítottunk el, hogy ott házakat, gyárakat, utakat építsünk.

Ezzel pedig az egész ország vált sérülékenyebbé a változó klíma hatásainak. Egy negatív hatású globális folyamat tehát úgy ér minket, hogy saját tevékenységünknek köszönhetően kiszolgáltatottabbak vagyunk, és a negatív hatásokat kevésbé tudjuk kivédeni.

Hazánk éghajlati körzetei egyre inkább elveszítik a „mérsékelt” jelzőt, a melegebb és szárazabb klímát az ország jelentős részén egyre szélsőségesebb hőmérséklet- és csapadék-eloszlás jellemzi.

Ezzel párhuzamosan az erdészeti klímaosztályok területei is fokozatosan eltolódnak. Síkságaink legnagyobb része már most is az erdős sztyepp kategóriába esik, s az előrejelzések szerint egyre nagyobb alföldi területek fognak átkerülni a sztyepp kategóriába a következő évtizedekben.

A korábbi cseres, kocsánytalan tölgyes klímaosztályú vidékek tehát nem azért fognak erdők nélkül maradni, mert kivágjuk őket, hanem mert az éghajlat változása miatt képtelenek lesznek életben maradni. A táj lassan jobban fog hasonlítani egy kies kazahsztáni pusztára, mint a nagyszüleink által elbeszélt változatos vidékre.

A klímajelző fafajok változása a dombságokban, hegyvidékeken lesz a legszembetűnőbb, mivel a gyertyános-tölgyes területek zsugorodni fognak, a bükkösök pedig szinte teljesen eltűnnek majd. A fák egyre magasabbra húzódnak a hegységeinkben, aminek határt szab, hogy  egy kivételtől eltekintve nincs 1000 méternél magasabb pontja az országnak.

Jelenleg Magyarország területének mintegy 20%-át borítják erdők, amit egyes szakértők soknak, mások kevésnek tartanak. Az Európai Unióban ez a számarány mindenképpen alacsony, ennél kevesebb erdő csak néhány országban van (pl. Dánia, Hollandia, Írország, Nagy-Britannia).

Akik szerint a 20% sem kevés, azok általában azt hozzák fel érvként, hogy ez földrajzi adottságainkhoz viszonyítva szép eredmény, mivel nálunk nincsenek nagy kiterjedésű hegységek, melyek sok erdőnek adhatnának otthont.

Igen ám, de pl. Észtország és Litvánia területének több mint 60 százalékát borítják erdők, pedig olyan laposak, mint a mi Alföldünk. Hazánk csapadékossági és éghajlati viszonyai sem  állnak az útjában az erdősültség bővülésének, lévén az olyan mediterrán éghajlatú országok, mint Spanyolország vagy Portugália, 35% feletti mutatóval rendelkeznek. Azaz Magyarország éghajlati és domborzati viszonyai biztosan nem indokolják az alacsony mértékű erdősültséget.

Az emberi civilizáció hajnalán a mai határokon belüli 93 ezer négyzetkilométernyi területnek mintegy 85%-át borították erdők, ártéri erdők. Ez az arány a honfoglalás korában már csak 37% volt. Az államalapítást követő évszázadok alatt kezdett el csökkenni az arány, és a folyamat a 18. században, Mária Terézia idején gyorsult fel, amikor egyre több területet vontak mezőgazdasági művelés alá, egyre több mocsaras területet csapoltak le, s töltöttek fel, valamint egyre több folyónkat szabályozták. Igaz, a történelmi Magyarország szétesésével a hegyvidéki erdős országrészek zöme az újonnan megalakuló országokhoz került, és a megmaradt területek erdősültsége 1921-ben mindössze 11%-os volt.

A Horthy-kor szakemberei felismerték, hogy hazánk erdeinek számát és kiterjedtségét bővíteni kell, de ez persze akkor még nem kapott klímavédelmi színezetet, pusztán gazdasági megfontolások vezették őket. A faanyag akkor is az egyik legfontosabb nyersanyag volt, és utánpótlása érdekében intenzív erdősítésbe kezdtek, de a 2. világháború kitöréséig csak kis mértékben nőtt a hazai erdők kiterjedése. Az igazi áttörést az állampárti évtizedek hozták el: több mint fél millió hektárral növekedett hazánk erdeinek területe, ami az ország területének mintegy 5%-át jelenti.

A rendszerváltás óta eltelt 3 évtized alatt tovább folytatódtak az erdőtelepítések, nyilvánvalóan továbbra is elsősorban gazdasági célzattal. Az elmúlt 30 évben 3 teljes ciklust kitöltő Fidesz-kormányok alatt nem több mint 50 ezer hektárnyi új erdőt telepítettek idehaza, ami az 1989 óta történt 250 ezer hektáros növekménynek csupán csak az ötödét jelenti, s zömmel a magánkézben lévő erdők területe nőtt, az állami tulajdonban lévők kevésbé.

A kormány tervei

Feltehetően a közvélemény érzékenyebbé válása is hozzájárult, hogy  a magyar kormány is láthatóan kezd odafigyelni a klímaváltozás kérdésére, nem véletlenül folytatnak év eleje óta kiterjedt sajtó-kampányt annak bizonygatására, hogy milyen mértékű erdősítési programok folynak Magyarországon. A tavalyi évben elvileg mintegy 50 millió fa került elültetésre 6000 hektáron. A jelenlegi kormányzati törekvések az ország erdősültségét elvileg 25-27%-ra kívánják feltornázni, a jelenlegi 20-22%-os szintről.

A kormányzati klímastratégia a matekozáson túl több helyen kiemeli az erdőtelepítés szerepének fontosságát a szén-dioxid elnyelés és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás terén. Az anyagban leírják, hogy az erdők évente átlagosan 3,5 millió tonna CO2-ot nyelnek el hazánk területén, azonban a jövőben a szén-dioxid elnyelés mértéke csökkenni fog az erdők elöregedésével és a gazdasági célú végfelhasználással – tehát az erdők kitermelésével, ami sok esetben tarvágást jelent. Ellenben egy kiterjedt erdősítési programmal ellensúlyozható ez a hatás, 2050-ig 1-1,5 millió tonnával lehet növelni az éves CO2 megkötést.

Az erdőtelepítésben rejlő klímavédelmi szempontok prioritását megkérdőjelezi, hogy a kormányzati anyagban is hangsúlyosan számolnak a faanyaggal mint megújuló energiaforrással, ezáltal az erdősítési program egyik, ha nem legfontosabb céljának jelöli meg a gazdasági célú erdőtelepítést.

Azt is kiolvashatjuk az anyagból, hogy a klímaváltozás okozta erdőkároknak inkább az erdőgazdálkodás tervszerű menetére való negatív hatása tekintendő nagyobb problémának. Jelzésértékű továbbá, hogy a stratégiában külön megemlítik a magánkézben lévő erdők kisüzemi termelését mint problémát, mondván az elaprózott gazdasági struktúra nem elég hatékony.

A magánszektor és a civilek szerepe

A kormányzati klímastratégia burkoltan elismeri, hogy csak kormányzati szintű cselekvéssel nem érhető el a kívánt erdősültségi szint. Kiemelt helyen számolnak viszont a magángazdálkodókkal, akiket uniós és költségvetési támogatások növelésével kívánnak bevonni még inkább a munkába.

Viszont, mint minden földalapú gazdasági szektorban, úgy itt is fennáll a veszélye, hogy kormányközeli agrárbárók ülnek rá erre az „iparágra”.

Az új erdőtörvény és -stratégia megalkotásával a kormányzat már megteremtette az alapjait a hűbérúri rendszer kialakulásának, ahol kevesebb kézben nagyobb erdőterületeken folyhat profitalapú, támogatás-szipolyozó erdőgazdálkodás.

Természetesen az állam jó gazda, a pénz utánpótlását facsemeték termelésének biztosításával is szavatolja, igaz, előrelátó módon már a Klímastratégia cselekvési tervében is szerepel a várhatóan szárazabb és melegebb klímát jobban tűrő szaporítóanyagok szerepének növelése.

Az erdőtelepítések szempontjából egyelőre még csak feltételesen lehet számolni a civil faültetési mozgalmakkal. A klímastratégia alapján azonban úgy tűnik, hogy a kormányzat alapvetően pozitívan áll ezekhez a kezdeményezésekhez. A 10 millió fa, a MyForest vagy a Plant for the planet még alig fél-egy éves kezdeményezések, még tanulják az ültetések tudományát és gyakorlatát, így az első évük a tapasztalatszerzés jegyében telt el. 2019-ben összesen 40-50 ezer fát ültethettek el az országban az imént nevesített szervezetek és a sok kisebb helyi kezdeményezés Sárvártól Békéscsabáig.

Azonban

a civil ültetések jellemzően lakott területeken belül, elszórtan történnek, esetleg külterületi utak mentén, iskolák udvarában vagy folyópartokon. A városi fák ültetésének is rengeteg pozitív hatása van a városlakók életére, a települések élhetőségére. A nagy kép szempontjából azonban az új erdők telepítésének lenne fontosabb szerepe,

mivel arányosan kevesebb munka-befektetést és anyagi ráfordítást igényel egy fa elültetése, és a hosszútávú hatása is jelentősebb. A közösségi erdőtelepítés fájába viszont nem akármilyen fejsze kell.

A civil kezdeményezéseknek úgy tűnik, egyelőre lesz társadalmi hátszele, az ország lakossága egyre inkább elkötelezett a téma iránt, egyre növekvő bázisa lesz a mozgalomnak. Az aktivistákkal és a lelkesedésükkel nem lesz gond, ellenben a beültethető területek bevonása, valamint az ültetésekhez kapcsolódó költségek forrásának biztosítása már kihívások elé fogja állítani a mozgalmat.

A földterületeket és a tőkét szerencsésebb esetben biztosíthatná az állam vagy az önkormányzatok, de előbbi ez irányban még nem tett konkrét lépéseket, utóbbiaknak pedig korlátozottak az anyagi lehetőségei.

Az önkormányzatoknak viszont van valamije, amire, a civilek sikerrel pályázhatnak majd, az pedig a föld. Budapest újdonsült Főtájépítésze már biztosította róla a szervezeteket, hogy partner lesz abban, hogy a fővárosban a közösségi ültetéseknek egyre nagyobb tere legyen, s minden bizonnyal a kerületi önkormányzatok többsége is támogatólag fog fellépni e téren.

A fővárosi példa pedig könnyen ragadóssá válhat, s nem csak az ellenzéki vezetésű településeken kaphatnak segítséget a civilek, hanem akár kormánypárti városokban is (ld. Székesfehérvár).

A másik leküzdendő feladat a szükséges pénz előteremtése lesz a faültető szervezeteknek, főleg ha nagyban gondolkodnak, mert ha az állam nem ad, s az önkormányzatnak sincs, akkor maguknak kell összekalapozniuk a költségek fedezetét. Ugyanis a földterület biztosításán felül a facsemeték beszerzése, az eszközök biztosítása, a területi előkészítése stb. mind-mind pénzbe kerül.

A forrásszervezés terén a kis összegű támogatások gyűjtésén túl a mozgalom számíthat akár az állami vállalatok, nagy multik és a KKV-k támogatására. A Magnet és a Volt fesztivál már saját programokat is indított, s egyre több kisebb-nagyobb cég keresi a kapcsolódást az ültető civilek irányába.

Így ha a mozgalom kinövi a gyermek-betegségeit, s úgy tud bővülni és fejlődni, hogy közben nem feszítik szét őket az emberi viszonyok, akkor igazi sikerekre számíthatunk. Amíg az ültetésre fókuszálnak, és nem spórolják meg a szervezetépítésre fordítandó munkát, akkor hosszú távon fontos szereplőkké válhatnak az erdősítés terén.

Faültetés vagy erdőtelepítés?

Biztos sokan olvastak arról, hogy a Földön van nagyjából 1 milliárd hektárnyi terület, ami nem lakott, nem áll művelés alatt, s nem is erdősített, de alkalmas lehetne beültetésre. A kutatók szerint az ipari forradalom kezdete óta légkörbe bocsátott szén-dioxid többletnek csupán a kétharmadát lenne képes megkötni.

Ez ugyan szép eredmény lenne, de önmagában nem elegendő, mivel a maradék egyharmad rész még a légkörben maradna, plusz az is, amit mostantól kibocsátunk. Arról nem is beszélve, hogy sok-sok évtizednek kellene eltelnie, mire ezek az erdők teljesen kifejlődnének, s elérnék lekötés-kapacitásuk csúcsát. A nálunk lévő mérsékelt övi erdők szénelnyelési képessége lényegesen alacsonyabb a trópusi erdőkhöz képest.

Tehát ha be is indulnának világszerte a nagy erdőtelepítések, akkor sem lenne megoldva a házi feladat, ugyanis a légkörben lévő szén-dioxid mennyiség nagyját nem lehetne ilyen módon megkötni. A kibocsátás csökkentése nélkül pedig észlelhető változást nem is nagyon lehetne elérni vele – már ami az üvegházhatású gázokat illeti.

Az emberi tevékenység következtében történő szén-dioxid kibocsátás két folyamatra vezethető vissza, a fosszilis tüzelőanyagok égetésére és a földhasználat megváltozására.

Míg az előbbiről már tengernyi cikket olvashattunk, addig az utóbbiról kevésbé: jelentheti az erdőirtásokat, a természetes rétek művelés alá vonását vagy a mocsaras területek lecsapolását is.

A földhasználat változása azért jelent problémát, mivel a talaj és a rajta található növényzet az egyik legfontosabb természetes szénelnyelő. Az egészséges, nem túlhasznált földek, valamint a változatos növénytakaróval borított, erdős, mocsaras területek rengeteg szén-dioxidot vonnak ki a levegőből, s jelentős mennyiségű szenet tárolnak el a talajszint felett és a talajban egyaránt.

Ezek alapján kijelenthető, hogy csak az erdőtelepítés nem lehet az egyetlen eszköz a légköri szén-dioxid csökkentésére. Komplexebb rendszerekben kell gondolkodni, ahol a parlagon heverő, kihasználatlan földterületekre nem csak potenciális ültetési helyekként tekintünk.

Ugyanis egy erdő nemcsak a sokat hangoztatott, az emberiség számára fontos tulajdonságokkal rendelkezik, hanem a tágabb környezetüket is befolyásolják, a helyi vízkörforgást éppúgy, mint a talajviszonyokat. A termőföldek állapota, ökológiai egyensúlya, tápanyaggal való ellátottsága, valamint a folyó- és állóvizek rendszere, minősége az elmúlt évszázadok fokozódó emberi beavatkozásai révén már így is nagymértékben megváltoztak a néhány évszázaddal ezelőtti állapotokhoz képest. Ezért

az erdőtelepítéseknek úttörő és szemléletformáló szerepe lehetne abban a tekintetben, hogy nem ész nélkül csináljuk, hanem egy rendszer részeként tekintünk rá.

Akkor hova is lehetne és hova lenne érdemes ültetni? Magyarország területén egyes becslések szerint közel 1 millió hektárnyi terület állapota romlik – avagy romlott – le annyira, hogy az eddigi növénytermesztési és állattartási funkcióikra lassan teljesen alkalmatlanná válnak.

E területek mintegy felét jelentő szántók és legelők kimerülnek, kiszáradnak, tápanyag-hiányossá válnak, a hozamuk egyre alacsonyabbá válik. Tehát Magyarország területének 10%-a mezőgazdasági szempontból lassan használhatatlanná válik, így potenciálisan beültethetőek lennének.

A gazdaságtalan szántók és egyéb területek helyén megvalósítható, országos átlagban 7%-os erdőterület növekedésnek önmagában azonban nincs jelentős hatása a regionális éghajlati viszonyokra – ahogy a légköri szén-dioxid szint érdemi csökkentését sem remélhetjük tőle.

Lokális léptékben az erdők kedvező mikroklimatikus hatásai, ökológiai szolgáltatásai, védelmi- és jóléti funkciói jelentősek lehetnek, azonban a jövőre előrevetített éghajlati tendenciák kisebb erdőfoltok telepítésével nem befolyásolhatók.

A kormány asztalán lévő tervek is próbálják a kérdéskört egy összetett rendszer részeként értelmezni: „Javasolt a mezőgazdasági szempontból gazdaságtalanul hasznosítható területek művelésének átalakítása, ártéri tájgazdálkodási mintaterületek kialakítása, természetközeli vízpótlási rendszerek kialakítása, kistáji vízkörforgások rehabilitációja, erdők, vizes élőhelyek fokozott szerephez juttatása a vizek megtartásában” – szerepel a klímastratégiában.

A gyenge termőhelyek nagysága a klímaváltozás hatásainak fokozódásával a jövőben várhatóan növekedni fog hazánkban. Ezeket a területeket az aszályok, a belvizek, esetleg áradások is egyre inkább sújthatják, ill. a termőföldek kimerülése is problémát jelent.

Jelentős hányadát e földeknek helyre lehet állítani mezőgazdasági szempontból, így az aszályos vidékeken az öntözéses, vízmegtartásos technológiák, a belvizes földeken a megfelelő csatorna-hálózat ki- vagy visszaépítésével, a tápanyagban szegény tájakon a gazdálkodási mód megváltoztatásával komoly eredményeket lehet(ne) elérni a megfelelő állami hátszéllel.

Az ilyen problémák által sújtott területek jelentős hányadán vizes élőhelyek létrehozásával, erdősítéssel és egyéb támogatott ökoszisztéma szolgáltatásokkal lehetne természetes élőhelyeket létrehozni.

Konklúzió

Az egyik legfontosabb célja az ültetéseknek tehát az lehetne, hogy hazánkban minél nagyobb területen legyen erdő, ezek minél nagyobb hányada legyen természetes vagy természetszerű erdő, minél inkább őshonos fafajokból álljanak, és minél vegyesebb korösszetételűek lennének.

Az ilyen erdők jobban ellenállnak a klímaváltozás negatív hatásainak, több szén-dioxidot tárolnak el, s jobban megtartják a talaj természetes szerkezetét, nedvességét és tápanyagszintjét, tehát egészségesebbek és időtállóbbak.

Emellett a másik – eddig kevésbé hangsúlyozott  – cél az lehetne, ha az erdőtelepítés mellett a kisebb léptékű ültetések a magyar vidék állapotának, a mezőgazdasági erejének megőrzését és feljavítását eredményeznék. Az agrárerdészet a megfelelő vízgazdálkodással párosulva csodákra lehetne képes a magyar tájjal.

Úgy gondolom, hogy a következő 30 évre elfogadható cél lehet hazánkban, hogy elérjük a kormányzat által célként kitűzött 5 százalékpontos erdősítési bővülést. Ezáltal közel fél millió hektárral nőhetne meg Magyarország erdőborítása, mintegy 5 milliárd fa elültetésével. (Azaz Orbán Viktor valamit nagyon elszámolt az évértékelős kijelentésével.) Igen ám, viszont ezzel még csak egy mennyiségre vonatkozó válasz születik arra a kérdésre, hogy mit kezdjünk hosszú távon az ültetésekkel.

Arra vonatkozóan még nem igazán születtek átfogó tervek, hogy ezt a rengeteg fát hova lenne igazán érdemes elültetni, ahol az összetett szempontrendszer alapján az a legjobban tud hasznosulni.

Ugyanis annak biztosan nincs értelme, ha teleültetjük Nógrád vagy Zala parlagon heverő földjeit – lévén ezekben a megyékben most se állunk rosszul az erdőborítottság terén -, ha közben hagyjuk az Alföldet tovább száradni, pusztulni.

Meg kell teremteni a klímavédelmi szolidaritás fogalmát. Eszerint minden embernek felelőssége van a saját lakókörnyezetének klímabaráttá alakításában, de erkölcsi kötelességünk lenne az is, hogy az ország sérülékenyebb vidékein még fokozottabban elindulhasson ez a munka.

Tehát még mielőtt minden érintett elmerülne a faültetési számlálók szuggerálásában, és hőskölteményeket írnánk minden elültetett fához és annak gazdájához, érdemes lenne megállni egy szóra.

A feladat hatalmas, az elszántság növekszik, de még azelőtt, hogy versengésbe kezdenének egymással a települések, a gazdálkodók, a civilek, s az állam, hogy ki tud több fát elültetni egységnyi idő alatt, le kell tenni az asztalra egy tervet, egy stratégiát, ami irányba állítja ezt a munkát és sorvezetőként szolgálhat a következő 3 évtizedre, igazi értelmet adva az 5 milliárd fa elültetésének.

A szakma, a kormány, a tudósok, a civilek és a gazdálkodók tegyék össze azt, amijük van, rajzolják meg a jövő Magyarországát, amely képes ellenállni a klímaváltozás hatásainak! Készüljenek tervek minden tájegységre, hogy milyen beavatkozások szükségesek annak érdekében, hogy a települések élhetőek maradjanak, hogy a mezőgazdaság régi-új eljárásokkal életképes maradjon, hogy a természetes élővilág fennmaradjon, s hogy a telepítésre kerülő erdők a legjobban hasznosuljanak.

A meglévő erdők védelme is kiemelten fontos lenne, nem csak Amazóniában vagy Szibériában, hanem itthon is ideje lenne gátat szabni az esztelen erdőirtásoknak. A következő évek fontos feladata kell, hogy legyen a hazai pártoknak, a védett erdők megmaradását biztosító jogszabályi háttér megteremtése.

Az új erdők telepítése csak ezek mellett nyerhet értelmet. Persze mindez még nem elégséges feltétel a klímaváltozás hatásainak kivédéséhez. Szükségszerű a globális szintű kibocsátás-csökkentés az üvegházhatású gázok terén, amiből hazánknak is ki kell vennie a részét, nem kenhetjük el a dolgot mi sem, nem tolhatjuk át a felelősséget a nagy szennyezőkre, s nem tehetünk úgy, mintha pusztán faültetéssel ellentételezhető lenne az összes múltbéli és jövőbeli kibocsátás.

A faültetés szükséges, de nem elégséges előfeltétele a klímaváltozás elleni sikeres küzdelemnek.