Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az EU ráerősít eddig sem működő menekültpolitikájára: 350 millió euró azonnali segélyt ad Görögországnak

Ez a cikk több mint 4 éves.

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden bejelentette, hogy az Európai Unió 350 millió euró azonnali segélyt folyosít Görögországnak, további 350 milliót pedig abban az esetben, ha azt a görögök kérik. Von der Leyen elmondta, hogy ezzel a segítséggel szeretnék a görög kormányt „ebben a rendkívüli helyzetben” támogatni, mivel „a görögök problémája a mi problémánk is”.

Ursula Von der Leyen kedden Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével és David Sassolival, az Európai Parlament elnökével látogatott el a görög-török szárazföldi határra, hogy kifejezzék szolidaritásukat a görög kormány felé. Közös sajtótájékoztatójukon Michel kijelentette, hogy

Európa „képes lesz megvédeni a határait és egységet mutatni” és felszólította Ankarát, hogy tartsa tiszteletben az EU és Törökország migrációs egyezményét. Von der Leyen szerint „csalódni fognak, kaik próbára akarják tenni az európai egységet”, majd hozzátette, hogy „tartani fogjuk a frontvonalakat”.

A háborús retorikára ráerősített az a döntés is, hogy az Európai Határ és Parti Őrség (FRONTEX) görög határokon szolgáló állományát 100 fővel növelik, ezzel 630 főre duzzad összesen az ügynökség ott állomásozó csapata. A Frontex igazgatótanácsának rendkívüli ülését követően az ügynökség kedden bejelentette, hogy „válaszul az egyre súlyosbodó migrációs nyomásra Athén kérése alapján gyorsreagálású határmenti beavatkozást végez” – adta hírül az MTI. A Frontex bejelentette továbbá, hogy „készen áll arra, hogy Görögországnak nyújtott támogatását kiterjessze mandátumán belül más operatív területekre, vagy más típusú segítségnyújtásra is.”

Mindeközben a görög határőrség és hadsereg egyre durvább eszközökhöz nyúl, hogy megakadályozza az ország határához érkező menekülteket: állítólag már két menekült meghalt a görög hatóságok tevékenysége nyomán, bár ezt Görögország tagadja. Hétfőn egy olyan videó is nyilvánosságra került, melyen látszik, hogy a görög parti őrség hajói megpróbálnak felborítani egy menekültekkel teli gumicsónakot a török partok közelében.

A török hatóságok szerint több mint 130 ezer menekült indult útnak Törökországból az uniós határ irányában azóta, hogy Erdoğan megnyitotta előttük a határt. Az ENSZ migrációs szervezete, az International Organization for Migration (IOM) adatai szerint több mint 13 ezer menekült érkezett a 212 kilométer hosszú török-görög határhoz az elmúlt napokban.

Ez a létszám azonban nyilvánvalóan töredéke annak a 4 millió menekültnek, akik a török táborokban élnek – az pedig eddig is nyilvánvaló volt, hogy a törökországi helyzet tarthatatlan.

Erdoğan múlt heti döntése, hogy megnyitja a török határt a menekültek előtt csak élessé tette a szituációt, amire számítani lehetett onnantól kezdve, hogy az EU 2016-ban megkötötte migrációs egyezményét Ankarával. (Az egyezmény értelmében Törökország 6 milliárd eurót kapott az Uniótól azért cserébe, hogy a Görögországba érkező menekülteket vissza lehessen toloncolni Törökországba.)

Az EU válasza pedig a helyzetre ugyanaz ezúttal is: pénzzel igyekszik eltömíteni a menekültek Európába áramlását a helyett, hogy valami hosszabb távú megoldást próbálna találni. A EU vezetőinek keddi sajtótájékoztatóján pedig egyedül az Európai Parlament elnöke, David Sassoli utalt arra, hogy a kialakult helyzetben talán az EU-nak is van valamiféle felelőssége: „Ha másfél évvel ezelőtt a tagállamok hallgattak volna az EP-re, és beleegyeztek volna a dublini rendszer reformjába, nem lennénk most ebben a helyzetben” – idézi Sassolit az Index, aki ehhez még hozzátette, hogy

végképp eljött az ideje annak, hogy az Unió megreformálja közös menekültügyi politikáját.

(Index, MTI)