A szaúd-arábiai Rijádban gyűltek össze több napos tanácskozásra a G20-országok gazdasági- és pénzügyminiszterei, hogy szokásaikhoz híven megvitassák a gazdaságilag fejlett országok részéről milyen koordinált lépések szükségeltetnek sikerük további fenntartásához.
A tanácskozás egyik, ha nem a legfontosabb része, hogy több résztvevő is jelezte, globális társasági adót tartanak szükségesnek a multinacionális vállalatok megregulázására.
Az Európai Unió részéről a német Olaf Scholz, a spanyol Nadia Calvino, az olasz Robero Gualtieri és a francia Bruno Le Maire közös nyilatkozatot adtak ki, miszerint
„együtt kell határozottan és gyorsan cselekednünk”.
Scholz azt is megjegyezte, nem várhatnak arra, hogy egyik vagy másik országban választások legyenek. Hasonlóképpen vélekedik Steven Mnuchin, az Amerikai Egyesült Államok pénzügyminisztere is, aki kifejtette,
„egy globalizált gazdaságban nem lehetnek különböző adózási rendszerek, melyek érdekellentétben vannak egymással (…) a jó hír, hogy nagyon közel járunk a megállapodáshoz a 2. pillérrel kapcsolatban”
– utalt az OECD nemzetközi, a minimális társasági adót meghatározó keretrendszerére. Ennek lényege, hogy globális megállapodásként előírná, hogy mi a társasági adó minimális mértéke, és a cégeket arra kötelezné, hogy ott fizessék be az adókat, ahol tevékenységüket végzik – szemben a jelenlegi gyakorlattal, miszerint a profitorientált vállalatok adóparadicsomokba helyezik székhelyüket.
Az elmúlt években főleg a nagy techcégek, mint például a Facebook, az Amazon vagy az Apple esetében merült fel, hogy igen kreatívan állnak az adózás kérdéséhez, és profitjuk növelése érdekében olyan országokban van hivatalosan a székhelyük, ahol jóval kevesebb adót kell fizetniük, mint ott, ahol valóban működnek – noha ezen cégek esetében sokszor nehéz meghatározni, valójában hol végzik tevékenységüket.
Ezzel a gyakorlattal számolnának le a gazdasági nagyhatalmak vezetői. Ugyanakkor amellett, hogy ez nagyban szolgálja a gazdag országokat, ahol jellemzően magasabbak a társasági adók, az OECD dokumentuma szerint a félperiféria- és perifériaországokat is védené a szabályozás.
Jelenleg ugyanis a gazdasági szempontból elmaradottabb országok sokszor azzal próbálnak némi plusz bevételhez jutni, hogy alacsony társasági adókulcsokkal csábítanak jövedelmező multinacionális vállalatokat az országba, azonban ezzel valójában csak a nagy cégek járnak jól.
Ugyanis ezen országok óhatatlanul is negatív adóztatási versenybe sodródnak egymással, és miközben az adóbevételek elaprózódnak, a nemzetközi cégek válogathatnak az egyes országok között a tekintetben, hol a legkedvezőbb számukra a szabályozási keretrendszer.
Az Európai Unióban is jellemző, hogy az EU perifériaországai között verseny alakult ki, hogy melyik tud eufemisztikusan vállalkozásbarátnak, kritikusabban a multikat kiszolgálónak nevezett szabályozási környezetet kialakítani, ennek egyik éltanulója Magyarország, ahol a kirívóan alacsony társasági adó mellett vissza nem térítendő támogatásokkal, valamint a cégeknek kedvező munkajogi szabályozással is igyekszik a kormány a nemzetközi nagyvállalatok kedvében járni.
Azonban nem magyar sajátosságról van szó, a rendszer az Unióban jellemző többé-kevésbé valamennyi, az ezredforduló után csatlakozott országra, globális szinten nézve pedig adóparadicsomnak számít például a brit korona alá tartozó Barbados is.
A globális kapitalizmus baloldali kritikusai régóta időről időre felhozzák, hogy a tőke szabad áramlása mellett a fragmentált adórendszereket, valamint az egyes országok a globális piacgazdaságban elfoglalt eltérő pozícióit leginkább a multinacionális nagyvállalatok tudják kihasználni, azonban centrumországok kormányainak tagjaitól eddig viszonylag ritkán lehetett hasonló nézeteket hallani.
