Újabb mérföldkőhöz érkezett az amerikai közvéleményt szeptember óta megmozgató alkotmányos elmozdítási eljárás (impeachment) Donald Trump ellen. Miután az Egyesült Államok Képviselőháza december 18-án két vádpontban bűnösnek találta az elnököt (hatalommal való visszaélés és a Kongresszus akadályozása), január 22-én megkezdődött a szenátusi tárgyalás.

A demokraták azután kezdeményezték Trump elmozdítását, hogy nyáron kiderült: a republikánus politikus egy telefonbeszélgetésben arra kérte a frissen beiktatott ukrán elnököt, Volodimir Zelenszkijt, hogy kormánya szolgáltasson számára információkat a felmérések alapján befutónak tűnő demokrata elnökjelöltről, Joe Bidenről és családja ukrajnai üzleti érdekeltségeiről. Az információkért cserébe Trump az Ukrajnának járó, korábban befagyasztott amerikai katonai segély folyósítását ígérte.

Amióta a botrány robbant, a Fehér Ház Trump utasítására folyamatosan megtagadta az együttműködést a törvényhozással, dokumentumokat tartottak vissza, nem voltak hajlandók meghallgatásokon részt venni. Ezen tényezők együttállása pedig a demokraták szerint alkalmatanná teszik Trumpot az elnöki hivatal további betöltésére.

A Trump ellen folyó impeachment igencsak megosztó témának számít az USA-ban (ahol közel azonos azoknak az aránya, akik szerint az elnöknek le kéne mondania, és azoké, akik szerint hivatalban kéne maradnia), mi is több cikkünkben jártuk körül a témát.

A következőkben egy átfogó összefoglalót szeretnék adni arról, mik voltak a Képviselőház bizottságai által lefolytatott nyomozati szakasz legfontosabb fejleményei, illetve mi várható most, hogy az eljárás átkerült megtárgyalásra a Szenátusba, amely végül döntést fog hozni arról, hogy Trump maradhat-e elnök, vagy lemondásra kényszerül.

Miután Nancy Pelosi, a Képviselőház demokrata házelnöke 2019 szeptember 25-én bejelentette az impeachment eljárás kezdetét, a törvényhozás alsóházának hat bizottsága kezdte meg az üggyel való foglalkozást: a pénzügyi felügyeletet végrehajtó Financial Services, az igazságügyi kérdésekben döntő Judiciary, a hírszerzéssel foglalkozó állami szerveket vizsgáló Intelligence, a külüggyel foglalkozó Foreign Affairs, a legtöbb képviselőházi vizsgálatot lefolytató Overseight and Reform, illetve az adózási kérdésekben döntő Ways and Means Committee.

A nyilvános meghallgatásokat megelőzte egy többhetes vizsgálati folyamat, amely során az eljárást lefolytató demokraták számos dokumentumot kértek be a Fehér Háztól és egyes minisztériumoktól, amelyek azonban nem mutatkoztak túlságosan együttműködőnek a Képviselőházzal. Bár a demokraták egyértelművé tették, hogy az eljárásban való együttműködés megtagadása részét képezheti az impeachment vádpontjainak, a Fehér Ház jogi tanácsosa, Pat Cipollone kijelentette, nem működnek együtt a vizsgálatot lefolytató bizottságokkal, mivel szerintük az eljárás ellentétes az alkotmánnyal, a jogállami normákkal és minden korábbi precedenssel.

A Képviselőház több magas rangú kormánytagtól (többek között Mike Pence alelnöktől, Mick Mulvaney ügyvivő Fehér házi kabinetfőnöktől, a december elsejével lemondó energetikai minisztertől, Rick Perrytől, Mike Pompeo külügyminisztertől illetve Rudy Giulianitól, aki jelenleg Trump személyes ügyvédje) is bekért bizonyos dokumentumokat, ám azok minden esetben megtagadták az együttműködést.

Miközben a Trump közeli szövetségesének tartott Mike Pompeo külügyminiszter is megtagadta a demokraták által kért dokumentumok átadását, az általa vezetett minisztérium több karrierdiplomatája is tett vallomást a vizsgálóbizottságok zárt ülésein, illetve jelent meg a későbbi nyilvános meghallgatásokon.

A zártkörű meghallgatásokon készült, később nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvek sok értékes információval rendelkeznek az ukrajnai botránnyal kapcsolatban. A 2016-ban (tehát még az Obama-kormány által) kinevezett és tavaly májusban menesztett Marie Yovanovich a bizottságnak azt mondta, megalapozatlan indokok alapján távolították őt el a pozíciójából, hiszen hamis az a vád, hogy a Trumppal szembeni ellenszenve miatt arra szólította volna fel a beosztottjait, hogy hagyják figyelmen kívül az elnök utasításait.

A demokraták úgy vélik, azért került sor a több mint három évtizede az amerikai külügyben szolgáló Yovanovich menesztésére, mert az volt a meggyőződése, hogy a Rudy Giuliani által követelt vizsgálatot Joe Biden ukrajnai ügyeibe hivatalos diplomáciai csatornákon kéne kezdeményezni, nem pedig ukrajnai döntéshozók nyomás alá helyezésével.

Fiona Hill, Trump korábbi oroszügyi tanácsadója vallomásában pontos leírást adott a Fehér Házban történtekről az ügy kapcsán. Az általa elmondottak rámutattak Donald Trump ügyvédjének, Rudy Giulianinak a botrányban betöltött kiemelten fontos szerepére, mivel Hill szerint a korábbi New York-i polgármester mindent megtett, hogy rábírja Ukrajnát egy olyan nyomozás elkezdésére, amelyből személyesen az újraválasztás előtt álló Trump profitálna. Giuliani egyébként nem tölt be hivatalos kormányzati pozíciót, de az elmúlt években Trump egyik legfontosabb tanácsadójává vált, aki mint a személyes ügyvédje gyakran vette védelmébe az elnököt a legkülönbözőbb ügyekben.

A Marie Yovanovich menesztése után megbízott fődiplomata (chargé d’affaires), Bill Taylor vallomása megerősítette azt a feltételezést, hogy az Ukrajnának nyújtandó fegyverszállítmány nem az ukrajnai kormányzat korrupcója miatt került felfügggesztésre, hanem a Trump-kormányzat a Joe Bident érintő ügyek kivizsgálásához kötötte előfeltételként. Ezt Taylor elsősorban azzal támasztotta alá, hogy állítása szerint szeptember elsején a Nemzetbiztonsági Tanács egyik munkatárása elmondta neki, hogy az ügyben kiemelt szerephez jutó Gordon Sonderland európai uniós nagykövet konkrétan közölte az ukrán elnök egyik tanácsadójával, hogy a fegyverszállítmány leszállítása a Biden elleni nyomozás bejelentésétől függ.

A zárt bizottsági meghallgatások után a Képviselőház teljes plénuma pártvonalak mentén elfogadta a nyilvános meghallgatások procedurális feltételeit, ezt követően pedig november 13-án kezdetét vették maguk a tanúvallomások, amelyek számos fontos információval szolgáltak Trump ukrajnai nyomásgyakorlási kísérletéről.

A tévés közvetítés mellett zajló nyilvános meghallgatások során több olyan tanú is a Kongresszus elé járult, akik a zárt üléseken már egyszer megosztották az információikat a képviselőházi bizottságokkal. A már említett Marie Yovanich a Hírszerzési Bizottság előtt azt mondta, hogy Trump a Zelenszkijjel folytatott telefonbeszélgetése során kvázi megfenyegette őt, belebegtetve, hogy mennie kell a nagykövetség éléről, anélkül, hogy erre valódi érvet szolgáltatott volna.

Meghallgatása alatt ráadásul Trump tovább támadta Twitteren Yovanich személyét, aki az erre vonatkozó bizottsági kérdésre megerősítette, megfélemlíti az, hogy az USA első embere egy eskü alatt tett vallomás alatt személyesen fenyegeti és szidalmazza.

Az egyik legnagyobb sajtóvisszhangot az USA Európai Unióhoz delegált nagykövetének, Gordon Sondland-nek a vallomása váltotta ki. Az üzleti életből érkező, demokrata és republikánus körökben egyaránt otthonosan mozgó, Trump beiktatását egymillió dollárral támogató Sondland az egyik legfontosabb szereplője az ukrajnai botránynak, akinek a feladata a feltételezett nyomásgyakorlási kísérlet kivitelezése volt.

A bizottsági meghallgatáson Sondland elmondta, hogy neki, Kurt Volker Ukrajnával foglalkozó diplomatának és Rick Perry korábbi energetikai miniszternek (vagy ahogy az amerikai sajtóban gyakran hivatkoznak rájuk: a három amigónak) az elnök utasítására kellett együttműködniük Giulianival az Ukrajnával kapcsolatos ügyekben – függetlenül attól, hogy Trump személyes ügyvédjének hivatalosan semmilyen kapcsolata nincs a külüggyel. Sondland azt mondta, hogy bár Giuliani részvétele zavarta őket, de eleget tettek az elnök kérésének.

Emellett visszautasította azokat a vádakat, hogy valamilyen színfalak mögötti összeesküvésben vettek volna részt: éppen ellenkezőleg, minden érintettet beavattak az ügybe, ténykedésük ismert volt a Mike Pompeo vezette külügyminisztérium mellett Mike Pence alelnök és Mick Mulvaney ügyvivő kabinetfőnök előtt is. A megnevezett személyek természetesen rövid úton határolódtak el Sondlandtől.

Az EU-s nagykövet tanúvallomása a demokraták értelmezése szerint választ adott arra a kérdésre is, hogy az ukrajnai botrány egy quid pro quo (valamit valamiért) szituáció-e, vagyis hogy a Fehér Ház valóban addig szándékozott-e visszatartani az Ukrajnának járó közel 400 millió dolláros katonai segélyt, amíg annak kormánya bele nem egyezik a Joe Biden fiához köthető energetikai cég, a Burisma vizsgálatának nyilvános bejelentésébe.

A több hónapos kongresszusi vizsgálat nem vezetett pártokon átívelő konszenzushoz Donald Trump bűnösségét illetően. Ez, miközben nyilvánvalóan egyszerű politikai okokra is visszavezethető – a republikánusoknak nem áll érdekében megbuktatniuk a saját szavazóik körében kifejezetten népszerű Trumpot egy választási évben -, nem független attól a ténytől sem, hogy a demokraták által felhasznált bizonyítékok értelmezése nagyban függhet attól, milyen alapállásból vizsgálja az ember Trump hároméves elnöki ténykedését.

Vagyis nem sikerült olyan érveket felsorakoztatni az elnök elmozdítására, mint annak idején a belpolitikai ellenfelei ellen kémkedést és lehallgatást megvalósítani próbáló Nixonnal szemben, amelyek egyértelműen védhetetlenné tennék a republikánus politikust a párttársai számára.

A felsorakoztatott érvek jelentős része olyan természetű, hogy egyaránt bizonyítékként szolgálhatnak az elnök bűnösségére és annak hiányára, függően attól, miképp vélekedünk Trumpról. A republikánus értelmezés szerint a kongresszusi vizsgálat nem bizonyította egyértelműen az elnök bűnösségét, így szerintük a demokratákat elsősorban pártpolitikai megfontolásokat követnek, mikor az elnök elmozdítását követelik.

A New York Times elemzése rámutat, hogy a Zelenszkij és Donald Trump közötti július 25-i telefonbeszélgetés nyilvánosságra került leirata nem tartalmaz egyértelműen quid pro quo-ra utaló jeleket, hiszen az amerikai elnök nem mondta egyértelműen azt ukrán kollégájának, hogy a katonai segélyért/ legmagasabb szintű diplomáciai találkozóért cserébe egy vizsgálatot követel.

És bár George Sondland tanúvallomásában úgy nyilatkozott, hogy meggyőződése szerint Trump és körének cselekedetei egy Bident érintő vizsgálat megkezdésére irányultak, de azt is beismerte, hogy az amerikai elnök az egyik telefonbeszélgetésében azt mondta neki, hogy „nem akar quid pro quo-t Zelenszkijtől”.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy miközben a beidézett tanúk számos információval rendelkeztek az üggyel kapcsolatban, de a legtöbben másodkézből hallott információkat osztottak meg a bizottsággal az elnök szándékairól. A republikánusok arra is elttel hivatkoztak, hogy egyrészt az ukránok nem tudtak a katonai segély befagyasztásról, illetve, hogy végül anélkül is megtörtént a találkozó Zelenszkij és Trump között, hogy az ukrán kormány bejelentett volna bármiféle vizsgálatot Joe Biden ügyeivel kapcsolatban.

Ezek az érvek azonban nehezen állják meg a helyüket figyelembe véve, hogy a Védelmi Minisztérium egyik diplomatájának, Laura K. Coopernek vallomása szerint az ukránok már valószínűleg korábban is tudhattak a segély befagyasztásáról, amely végül akkor került átutalásra, mikor a Fehér Ház értesült róla, hogy egy whistlebowler hivatalos panaszt nyújtott be az üggyel kapcsolatban. A Zelenszkij-Trump találkozóra pedig csak egy nappal azután került sor, hogy Nancy Pelosi bejelentette az impeachment eljárás kezdetét.

Az alkotmány előírásai szerint az alkotmányos elmozdítási eljárás tárgyalását a Kongresszus felső házában, a Szenátusban tartják a Legfelsőbb Bíróság elnökének (jelenleg: John Roberts) vezetésével.

Ahhoz, hogy egy elnököt hivatalosan is elmozdítsanak a helyéről, a szenátus kétharmadának (vagyis jelenleg 67 szenátornak) a szavazata kell. A Képviselőházban relatíve szűk többséget birtokló demokraták a Szenátusban egyértelműen kisebbségben vannak: csupán 47 szenátoruk van a republikánusok 53 képviselőjével szemben.

Ezzel ez az első alkalom, hogy egy olyan párt kezdeményez impeachmentet egy elnök ellen, amely kisebbségben van az elnököt valójában elmozdító Szenátusban. Ugyan sem a demokratának, sem a republikánusoknak nem volt meg a kétharmados többsége a Nixon és Clinton ellen folyó eljárások idején, de a biztos többségük lehetővé tette a számukra a tárgyalás procedurális kereteinek megszabását, tanúk beidézését és annak megtagadását.

Arról nem is beszélve, hogy az említett két impeachment eljárásban csupán 11-12 ellenzéki képviselőt kellett volna meggyőzniük egy sokkal kevésbé polarizált politikai környezetben- még jelenleg a demokraták úgy akarnak megszerezni maguknak 20 republikánust, hogy sosem látott szintre jutott a pártok közötti megosztottság.

Hasonlóan egy bírósági tárgyaláshoz, a vádnak és a védelemnek is megvannak a saját képviselői, akik az ügyet képviselik az esküdtszék, tehát a Szenátus előtt. A vádnak és a védelemnek egyaránt 24 órája van álláspontjuk ismertetésére, ezt az időkeretet pedig egyaránt három napra szétosztva használhatják fel, így a Szenátus heti hat nap tárgyalja az ügyet. Először a vádat képviselő hét house manager (akiknek ceremoniális bevonulása a Szenátus üléstermébe jelzi a tárgyalás kezdetét) oszthatja meg az álláspontját, őket követik a védelem képviselői. Nancy Pelosi házelnök a alábbi hét demokrata politikust választotta ki a vád képviseletére:

A tárgyalás során Trumpot védő ügyvédek között több ismert név is feltűnik. A legtöbbeknek talán Ken Starr neve tűnhet ismerősnek: ő az az ügyvéd, aki a kilencvenes években a Bill Clinton elleni különböző vizsgálataival (többek között az elnök impeachmentjéhez vezető Monica Lewinsky-féle szexbotránnyal kapcsolatossal) tett szert országos hírnévre.

Starr mellett még olyan ismertebb jogászok védik Trumpot az eljárásban, mint a Fox News-on gyakran kommentátorként is szereplő Jay Sekulow, az OJ Simspon védelmének előkészítésében is részt vevő Alan Dershowitz, a Fehér Ház jogi tanácsadója, Pat Cipollne, vagy éppen az a Pam Bondi, aki Florida államügyészeként nem volt hajlandó vizsgálatot elrendelni a sokak által csalással megvádolt Trump University-vel szemben (egyesek szerint nem függetlenül attól a 25 ezer dolláros adománytól, amit Trump az újraválasztására adott neki).

Az elmúlt héten a demokraták részletesen ismertették a vádat és érveiket, hogy meglátásuk szerint miért kéne Trumpot elmozdítani az elnöki hivatalból. Amellett, hogy ismertették a Képviselőház által lefolytatott vizsgálat legfontosabb megállapításait, elsősorban arra helyezték a hangsúlyt, hogy meggyőzzék a hallgatóságukat, hogy az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi elnöke egy olyan személy, aki fittyet hány a jogállami normákra, nem tiszteli az emberek által választott Kongresszust, és hivatalban tartása súlyos precedensek egész sorát teremtheti meg.

A Trumpot védő jogi csapat szombati nyitóbeszédében nyilvánvalóvá tette, hogy a védelem elsősorban nem is a szóban forgó ukrajnai ügyre, hanem az eljárás szerintük mondvacsinált és pártérdekek vezérelte természetére kíván fókuszálni.

A védelmet vezető Pat Cipollone szerint a demokraták célja az impeachmentel a novemberi elnökválasztás elszabotálása, vagyis hogy megtagadják az amerikai emberektől azt a jogukat, hogy eldöntsék, Donald Trumpot akarják-e elnöküknek. A Trumpot védő jogászok közül többen is szóvá tették, hogy a demokraták indokolatlanul hosszan ismertették a vádat (vagyis kitöltötték a nekik járó 24 órás időkeretet), szelektíven válogattak a bizonyítékok között és nem szólaltattak meg olyan tanúkat, akik első kézből származó információval rendelkeznek Trump lépéseiről.

Ez utóbbi kritikával kapcsolatban viszont a demokraták szenátusi frakcióvezetője, Chuch Schumer megjegyezte, hogy a Fehér Ház megtagadta azoknak a tanúknak és dokumentumoknak a rendelkezésre bocsátását, amelyek a védelem által vágyott első kézből származó információkat biztosíthattak volna. Egyes jogi szakértők szerint a védelem a vádat kritizáló érvelésével leginkább esküdtszéki jogmegkerülésre (jury nullification) játszik, vagyis annak az elérésére, hogy az esküdtszék a terhelő bizonyítékok túlsúlya ellenére is felmentse a vádlottat, mivel nem ért egyet az eljárás tényével vagy annak módszerével.

A valódi kérdés inkább az, hogy melyik oldal profitál inkább politikailag az eljárásból. Vajon az impeachment Szenátusban való elbukásával nyilvánvalóan tisztában lévő demokraták lesznek azok, akik az élőben közvetített bizottsági meghallgatásoknak és a Szenátusban elmondott beszédeiknek hála feltüzelhetik a szavazóikat a novemberi elnökválasztásra?

Vajon a republikánusok sikerrel vehetik vissza a 2018-ban elvesztett képviselőházi körzeteiket az ellenfeleik szélsőséges Trump-fóbiásnak való lefestésével, miközben egyben tartják a Donald Trumpot 2016-ban a Fehér Házba juttató szavazótáborukat? Sok időnek kell még eltelnie ahhoz, hogy választ kapjunk ezekre a kérdésekre, de az kétségtelen, hogy most a közel egy éves elnökválasztási szappanopera első fejezeteit láthatjuk.