„[E]gy etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül”. (Orbán Viktor, 2020. január 9.)

Amikor a miniszterelnök évenkénti egyszeri sajtótájékoztatóján, ahol nem csak a propagandamédia kérdezheti, előhozakodott azzal, hogy az emberek igazságérzetét sérti, hogy egy etnikailag meghatározó népcsoport sok pénzt kap, pedig nem is dolgozott meg érte, már nem volt kérdés, hogy a következő heteket ez a téma uralja majd.

Igaz, a gyöngyöspatai ítélet el nem fogadását korábban is belengették olyan, a miniszterelnöknél jóval csekélyebb súlyú entitások, mint például a gyöngyöspatai polgármester, de a pecsétet erre a gyalázatra a miniszterelnök nyomta rá, hogy aztán már nyugodt szívvel és habzó szájjal álljanak bele a szolgalelkű emberei is, mint mondjuk ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője, aki már teljes komolysággal értekezett arról, hogy „a Kúria jogegységesítő gyakorlatát racionalizálni kellene, mert akkor nem lennének eltérő ítéletek, amelyek alkalmasak arra, hogy az emberek igazságérzetébe ütközzenek.”

Épp csak le nem diktálják ugye a Kúriának, hogy mit is kéne csinálni.

Pedig el lehetett volna ezt intézni egy bocsival, kifizetni azt a 100 milliót (amit Mészáros Lőrinc néhány óra, ha nem éppen néhány perc alatt keres meg „mindenfajta munkavégzés nélkül” ugyebár), és menni tovább. De persze, az erőből politizáló Orbán-kormány meglátta a tökéletes marketinglehetőséget az esetben: miért ne lehetne most, amikor a Néppárt és a Fidesz közt feszülő ellentét amúgy is gyengébbnek mutatja a nagyobbik kormánypártot, amikor újra a 7-es cikkelyről szólnak a hírek, amikor még mindig mindenki az őszi önkormányzati gyengélkedésen köszörüli a nyelvét, bedobni egy olyan topikot, ami megint erősnek és öntudatosnak mutatja a kormányt? Miért ne lehetne azzal takarózni, hogy a társadalom igazságérzetét védi Orbán Viktor, nehogy a gyenge idegzetű társadalom szívbajt kapjon, mert ki kell fizetni 100 millát a cigányoknak?

Lehet egy kicsit sorosozni, a migránsokat szabadon felcserélni a cigányokkal, a lényeg ugyanaz: történt valami, ami a kormányt, és a kormánypárti politikusok által vezetett önkormányzatokat nem annyira jó színben tünteti fel, és a legegyszerűbb eszközhöz nyúltak. Gyűlöletet keltenek egy „etnikailag meghatározó népcsoport” tagjai iránt, amely köztudottan nem dolgozik, tehát köztudottan nem érdemli meg, hogy a magyar kormány az adófizetők pénzét rá fecsérelje.

Hogy itt nem egy egész népcsoportról van szó, hanem „csak” 64 családról, hogy a pénz nem el nem végzett munkáért jár, hanem azért, mert ezen családok gyerekeit súlyos sérelem érte, hogy a bírósági döntést még maga a miniszterelnök sem bírálhatja felül, hiszen ugyebár az igazságszolgáltatás független – ezek olyan érvek, amelyek által a miniszterelnök nem hagyja magát összezavarni.

A legősibb sztereotípiákat rántja elő Orbán, hiszen ezek üzembiztosan rezonálnak a szavaira oly érzékeny hallhatóságában, amely nem tesz fel kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy a szegregáció vajon rossz-e, elfogadja a miniszterelnök érvelését a nem dolgozó cigányokról, akiknek nem jár ezért pénz sem. Nettó rasszizmus, a maga legpőrébb, legprimitívebb formájában.

Csakhogy a helyzet ennél jóval összetettebb. Azzal ugyanis, hogy a kormány perpillanat a gyöngyöspatai ítéletet semmibe veszi, egyben a független igazságszolgáltatást gyalázza meg. A Kúria döntésének semmibevétele jóval súlyosabb üzenet a demokráciának ma, amikor egyébként is erőteljes nyomást helyez az igazságszolgáltatásra a kormány (Handó Tünde és Polt Péter lelkes asszisztálásával).

Jogállamban a kormány sem kérdőjelezheti meg a nyilvánosság előtt az igazságszolgáltatás döntését.

Vannak ennek bevett módszerei, de biztosan nem tartozik ezek közé, hogy médiakampányt generálunk belőle, aztán lássuk meg, hogy hogy reagál rá a társadalom, amelynek igazságérzetével takarózunk.

De pláne nem szavazás kérdése ez a Hír TV-n, ahol ráadásul még tovább hazudják ezt az ügyet, amikor végképp úgy állítják be, mintha Orbán Viktor egyfajta szabadságharcot vezetne a Soros György által vezetett bíróság ellen.

Mert azért lássuk be: van abban valami hajmeresztően cinikus, amikor Németh Szilárd egy telefonos szavazás alapján örömködik, hogy 97 százalék (amit ő amúgy nem rest a szerény „magyarok elsöprő többsége”-ként értelmezni) nem támogatja, hogy milliós közpénzt nyúljanak le – no, nyilván nem a milliárdos közpénzt amúgy előszeretettel lenyúló kormányközeli strómanok, hanem „egyesek munka nélkül, a bíróság Soros-párti döntése alapján, szegregáció címén”.

Ne legyenek kétségeink: ez a pénz, ez a 100 millió ennek a kormánynak aprópénz, percek alatt tüsszentik el, ha éppen ahhoz van kedvük. A gyöngyöspatai önkormányzatot sajnálni pedig egy ilyen ügyben igazán nem szükséges – aki eltűri a szegregációt, aki hagyja, hogy gyerekeket születésük okán diszkrimináljanak, szándékosan nyomorban tartsanak, az nem érdemel sajnálatot.

Mint ahogy elképesztő az a cinizmus is, amivel most előrántották a pénz helyett képzést ajánlatot is. Mintha a kormány és az önkormányzat utólag tetszése szerint felülbírálhatná a Kúria döntését, amely a pénzbírságot hagyta jóvá. Persze, kifelé ez is csak azt a szemfényvesztést növeli, amivel a kormány ezt az egész ügyet kezeli. Ha akkor ezek a büdös kölkök nem tanulhattak, majd most jól betoljuk őket valami képzésbe, aztán örüljenek neki, hogy egyáltalán kaptak valamit – hát milyen jól hangzik ez, nem?

Csakhogy a szegregáció sokkal összetettebb probléma ahhoz, hogy letudjuk egy gyors képzéssel. Nem pusztán arról van szó, hogy hát amit elvesztettek akkor ezek a gyerekek, azt gyorsan betöltik a fejükbe most.

Ezektől a gyerekektől ugyanis annak a jogát lopták el, hogy tudásuknak, képességeiknek megfelelő oktatásban részesüljenek akkor, amikor az erre megfelelő korban voltak.

És ebbe nem csak a matematika vagy a történelem bemagolása tartozik bele, hanem a szocializáció is, amikor legjobb esetben a gyerek látja maga körül a befogadó és elfogadó társadalom különböző szereplőit (vagy ugye a cigány gyerek a fehéret és fordítva, hogy egy fokkal explicitebbek legyünk), amikor nem szembesül azzal, hogy hátrányos helyzetéből szándékosan még hátrányosabbat farag az oktatási rendszer kirekesztő gyakorlata, benne iskola, igazgató, pedagógus, és mindenki más, aki részt vesz ebben a gyalázatban. Ezt az élményt viszont már senki és semmi nem adhatja vissza nekik.

Pedig az előzményperben azt is kimondta a bíróság, hogy a jogellenesen elkülönített roma gyerekek alacsonyabb színvonalú oktatást kaptak, mint nem roma társaik. A szegregációnak „természetes” velejárója, hogy az ilyen körülmények közül kikerülő tanulók lényegesen rosszabb írás-olvasási, szövegértési, számolási képességekkel lépnek a középfokú oktatásba, mint nem szegregált társaik. A középfokú oktatásból aztán – ami rendszerint szakképző intézményt jelent, érettségit adó középiskolát szinte soha – éppen az alapkészségek hiánya miatt tömegesen esnek ki a gyerekek, amellyel bebetonozódnak a tartós munkanélküliségbe (amit ma közmunkának hívunk). A szegregált oktatás tehát elveszi a gyerekek jövőjét, hiszen a a tanulási képességek fejlesztésének hiánya miatt felnőve nem tudnak továbbtanulni, szakma és érettségi nélkül pedig nincs munka, felemelkedési esély, ezzel lényegében egész életüket mélyszegénységben élik le. 

A szegregáció az élet egészét végigkísérő trauma. Bélyeg, ami újabb és újabb bélyegeket szül.

Ezt nem lehet egy utóbb odavágott képzéssel elfedni. Vagy miféle képzésre gondolnak a méltóságos urak? Visszaröppennek az időben, eltörlik a rossz emlékeket, és pótolják azokat a szükséges ismeretekkel? Van ilyen képzés? Tényleg? Nahát.

A mai magyar oktatási rendszer tragédiája, hogy még a legjobb esetben sem képes mindenki számára biztosítani az élethosszig tartó tanulás képességét. De főleg nem azoknak a gyerekeknek, akik súlyosan diszkriminatív bánásmód miatt beilleszkedési, tanulási, magatartászavarokkal küzdenek, majd ezt cipelik magukkal tovább az útjukon.

Nekik nem segítség az, ha a kormány előrukkol holmi kompenzációval, de pláne nem akkor, amikor mindeköré még egy médiahadjáratot is indít, amit aztán addig nagyít, amíg jóformán minden mást sikerül elfednie vele.

Vagy gondolja azt bárki, hogy ezeket a gúnyos, cinikus, pökhendi szavakat az érintettek maguk nem olvassák?

Ilyen helyzetben egy felelős kormánynak nem az igazságszolgáltatás döntését kéne bírálnia, netán arra utalgatnia, hogy a joggyakorlatot kéne megváltoztatni, hanem inkább garanciákat kéne követelnie a szegregáció visszaszorítására, és megreguláznia az önkormányzatot, amely ennek teret adott.

Ja, és fizetnie annak a 64 családnak, mint a katonatiszt. Bár persze nem áltathatjuk magunkat azzal sem, hogy az a 100 millió érdemben kompenzálna a sérelmekért.

Legfeljebb annak a méltóságát adhatja meg, hogy az a bűn (mert az!), amit az oktatási rendszer elkövetett ellenük, nem maradt büntetlenül. Hogy a jog képes a társadalom védelmére, és hogy az igazságosság elvét nem befolyásolhatja még a kormány sem, pláne nem ocsmány, gyűlöletkeltő szándékkal.

Méltóság, igazságosság, egyenlőség. Ez papíron jár ma minden embernek Magyarországon.

És amikor Orbán Viktor retorikai harcot hirdet a gyöngyöspatai ítélet ellen, ezeket az értékeket köpi szembe. Vagyis a demokráciánkat.