Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Nem felejtem el az estét, amikor elhatároztam, hogy menekülni kell”

Ez a cikk több mint 4 éves.

Idén ismét megrendezésre került a Néma Tanúk Menete, melyen a résztvevők a nők és gyerekek elleni erőszak áldozataira emlékeznek. Az esemény a 16 Akciónap magyarországi nyitóeseménye, amelyet 1991 óta világszerte november 25. (a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja) és december 10. (emberi jogok világnapja) között rendeznek meg civil szervezetek és magánszemélyek.

Idén a 16 Akciónap kiemelt témája a gyerekbántalmazás, hiszen, ahogy azt a szombati nyitóeseményen Spronz Júlia, a Patent Egyesület  jogsegély-szolgálatának vezetője is kiemelte, az anya ellen alkalmazott erőszakban nagyon gyakran a gyerek az egyik legfőbb eszköz.

Tavalyi cikksorozatunkat a nők elleni erőszak témájában itt olvashatjátok.

A magyar igazságügyi rendszer – jelenlegi működésében legalábbis biztosan – nem tűnik arra alkalmasnak, hogy a bántalmazó kapcsolatokat felismerje és a gyámügyi kérdéseket ennek megfelelően kezelje. Ez derült ki az esemény két meghívott vendégének, Stiller Ibolyának és Nagy Gabriellának a történeteiből is, akik mindketten hosszú ideje (előbbi nagyjából egy éve, utóbbi már 4 éve) küzdenek azért, hogy visszaszerezzék gyerekeiket bántalmazó apjuktól.

A Néma Tanúk Menetén minden évben felolvassák azoknak a nőknek és gyerekeknek nevét, akikről abban az évben a nyilvánosság számára is kiderült, hogy párkapcsolati vagy családon belüli erőszak következtében haltak meg, akárcsak a gyilkosság módját. Az idei névsorról külön videót készítettünk:

A felvonulás során a szervezők a Kúria és az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt felolvasták követeléseiket a magyar igazságügyi rendszer és az érintett hatóságok felé. A követelésekről bővebben a felvonulást bemutató cikkünkben lehet olvasni, vagy az alábbi videókban lehet visszanézni:

A 23-i eseményt élőben is közvetítettük, itt megtekinthetők a felszólalások teljes egészükben, itt pedig maga a felvonulás, ami a Kossuth téren gyertyagyújtással zárult.

A 16 akciónap december 10-ig tart. A programok közül itt válogathattok, és a 16 nap Facebook-oldalán is megtaláljátok őket.

A videót készítette: Csengel Karina és Pósfai Orsi
A videóban felhasznált zene Balogh Zsófia, a NANE aktivistájának „Na Ne Már” című dala, melyet a 2017-es Néma Tanúk Menetén adott elő.

Ha támogatásra van szüksége, mert Önt vagy ismerősét bántalmazás vagy szexuális erőszak érte, itt talál részletes információkat.

A NANE Egyesület segélyvonala bántalmazott és szexuális erőszakot átélt nőknek: 06 80 505 101 (hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22; szerda 10-12 óráig; ingyenesen hívható mobilról is).

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) telefonszáma: 06 80 20 55 20 (ingyenesen hívható napi 24 órában, abban az esetben hívja, ha menekülnie kell otthonról vagy krízisszállást keres.)

A PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: 06 80 80 80 81 (szerdánként 16-18 óráig és csütörtökönként 10-12 óráig, e-mailen: [email protected])

A biztonságos internethasználatról itt olvashat bővebben.

Gyermekkori abúzus áldozatai a fenti segélyvonalakon túl a Muszáj Munkacsoport oldalán tájékozódhatnak.

NE MARADJ LE AZ ÚJ VIDEÓINKRÓL! IRATKOZZ FEL A LENTI GOMBON, VAGY  A LINKEN, A FELIRATKOZÁS GOMBRA KATTINTVA A YOUTUBE CSATORNÁNKRA!

Címlapkép: A 2019-es Néma Tanúk Menete. / Mérce fotó