Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Az oroszlánok elé nem keresztényeket, hanem zsidókat vetnek” A 130 éve született Kéthly Anna a 2. zsidótörvény ellen

130 éve, 1889. november 16-án született Kéthly Anna, a magyarországi demokratikus baloldal, a szociáldemokrácia egyik legfontosabb politikai vezetője. Kéthlyt a magyar emlékezet főleg az 1956-os és azután vitt, antibolsevista szerepéről ismeri ma. Elektroműszerész-gyári munkás szülők gyermekeként született vezető országgyűlési képviselőként kivont karddal védelmezte a magyar munkásság legkevésbé erős rétegeit a Horthy-rezsim kizsákmányolása ellen, a Teleki Pál-féle második zsidóellenes törvény vitáján pedig könyörtelenül rámutatott a keresztény burzsoázia és uralkodó osztály álszent, antiszemitizmussal burkolt proletárgyűlöletére.

Később azon kevesek közé tartozott, akik nem is szavazták meg egyik faji törvényt sem. Ezzel a cselekedetével kapcsolatban terjed el Kéthlyvel kapcsolatban a szállóige:

„Egyetlen férfi van a parlamentben, az is nő!”

De mit is mondott 1939. március 10-én, amiért ezt a felkiáltást is kiérdemelte? Az alábbiakban a hosszú, kimerítő felszólalás legfontosabb részleteit idézzük, a képviselőházi jegyzőkönyvet tükrözve, szöveghűen.

Kéthly Anna

A közbeszólásokból és a javaslat mellett felszólalt képviselőtársaim beszédéből az az érzésem, hogy meglehetősen idegesen fogadják már a javaslat ellen felszólalók beszédét. Ennek az idegességnek egyik jele az is, hogy 8 órás ülést kértek.

Én azt állítom és az a meggyőződésem, hogy azok, akiknek az exisztenciájára és akiknek a munkahelyére megy ez a játék, igenis, sokkal rosszabb helyzetben vannak, és azok a vitának minden percnyi meghosszabbítását örömmel üdvözlik, mert hiszik, remélik és talán bíznak abban a csodában, hogy ha ennek a javaslatnak tárgyalását sikerül valamivel meghosszabbítani, valami talán mégiscsak közbejön. Ha ők bírják ezt a vitát idegekkel, akkor bírniok kell ezt másoknak is, és amikor valaki azt mondotta odaátról közbeszólásában, hogy elég volt már a beszédekből, akkor erre az a válaszom, hogy valóban mi is soknak tartjuk a beszédet, mégis beszélnünk kell, mert ez kötelességünk. Nem ringatjuk magunkat illúziókban, nem valljuk és nem hisszük azt, hogy ezzel feltartóztatjuk az áradatot, mégis meg kell kísérelnünk a lehetetlent és beszélnünk kell ezen a helyen a zsidókérdésről, amelyről olyan nagy vehemenciával bizonyítják, hogy ez a valóságban létezik.

T. Ház! Én azt állítom, hogy ez egy botcsinálta kérdés. Kertész képviselőtársam beszédében azt mondta, hogy ez egy hamis diagnózis alapján felállított kérdés. Ha keresem, hogy ez a diagnózis miért hamis, akkor azt kell mondanom, hogy ebben a diagnózisban két elem van. Az egyik a társadalmi kérdések terén való tökéletes tájékozatlanság, amely felül a propagandának és szajkó módra ismétli azokat a szólamokat, amelyeket vele elhitetni akarnak, a másik elem pedig a tudatos félrevezetés szándéka a cél érdekében, amelynek szüksége van arra a ködösítésre, amelyre éppen ez a hamis diagnózis szolgál.

Ha felteszem a másik kérdést, hogy miért uralkodó csillagzat ma Európa egyik részében – azt kell mondanom, hogy ez nem is Európa – (Buchinger Manó: Bizony úgy van!) a zsidókérdés, akkor a feleletet a társadalom bonyolult állapotából kell levezetnem. Egy nagy, szinte átfoghatatlan és átláthatatlan küszködés van egy új világ kialakulásával.

Ezerszer elmondtuk, hogy ez a kapitalista társadalmi rendszer a maga intézményeivel, a maga egész berendezkedésével nem képes többé a maga feladatait ellátni, nem képes a termelést és fogyasztást egyensúlyba hozni egyszerűen azért, mert a termelés célja és indoka az ő számára egyedül és kizárólag a profit, nem pedig az, hogy a termelt árut eljuttassa azokhoz, akiknek arra szükségük van.

A gazdasági versengés olyan fokra jutott, hogy egyes államokban már felrúgják azokat a szabályokat amelyek a polgári rend kialakítói és életberendezésének elősegítői voltak. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon. — Buchinger Manó: A saját törvényeiket nem tartják be!) A fasiszta rendszerek nem csupán annyit jelentenek, hogy a háborúban legyőzött, vagy pedig a háború után jogosnak vélt zsákmánytól elütött országok tiltakoznak a velük szemben tanúsított bánásmód ellen, hanem jelentik azt is, hogy a kapitalista gazdasági verseny háborús szakaszában alulmaradottak rettentő erővel iparkodnak újból egyensúlyba jutni az erősebbeknek bizonyult konkurrensekkel szemben.

Amikor a demokráciák és diktatúrák egymás elleni harcát nézzük, konstatálhatjuk a világban a két hatalmi csoportra való bomlást, egy olyan átláthatatlan mérvű birkózást, amelybe mint új elem vegyül a már jelzett és éppen a marxizmus világosságával és vezetésével észrevehető új társadalomalakulás. Az a társadálomalakulás, amelynek már nem célja a termelésnél a profit, hanem egyedüli és kizárólagos célja az ember ellátása. Egészen bizonyos, hogy a társadalmi átalakulásnak ebben a levegőjében élve, bárki könnyen beleesik abba a hibába, hogy az eseményeket nem tudja áttekinteni, az egész kört nem tudja megfogni, hanem annak csak egy piciny szeletét. Figyelmeztetek és ismét idézem, amit annyiszor idéztem már, Anatole France-nak azt a megállapítását, hogy »benne élünk egész létezésünkkel a forradalmi átalakulásokban anélkül, hogy ennek jelenléte tudatunkig elhatolt volna.« (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.)

Nagyon magasról és az összes gazdasági és politikai szálakat megfigyelhetően elhelyezkedve lehet csupán ezekben a kérdésekben tájékozódni és csak kellően tájékozódott ember érti meg azt is, hogy ebben a küzdelemben a kapitalizmus kétféle kormányzati formában élő fajtája, – demokráciák és a diktatúrák – miért keresik a kiegyezési módozatokat egymással, miért sandít a finánctőke és a nehéz ipar a demokratikus államokban a hasonló lényegű, de más kormányzati formák között élő fasiszta pénz- és ipari hatalmasságok felé. Miért sandítanak az erőszak felé, amely felmenti őket attól, hogy a társadalmi földrengést a szociális szükségletek kielégítésével, új és szélesebb szabadságjogokhoz való hozzájárulással csillapítsák le; miért sandítanak azok felé, akik valóban a könnyebb és egyszerűbb módját fogják meg annak, hogyan lehet szembeszállni az új időknek új kívánságaival.

A fasizmus a szociális szükségletek kielégítése helyett bűnbakokat teremt; megszünteti állítólag az osztályharcot, vagy legalább is megszünteti azokat az aránylag sima formákat, amelyek között a demokráciák keretében az osztályharc folyik és ezt az osztályharcot faji harccal helyettesíti, amikor is a tömegek elé állítja bűnbakként azokat, akik a rendkívüli erejű propaganda szerint a tömeg nyomoráért és szenvedéséért bűnösök, akik miatt állítólag a tömegek a maguk elnyomottságából nem tudnak felemelkedni, s akik kiirtásának ideje alatt elfordul a figyelme a valódi szükségletekről és a valódi bűnösökről.

T. Képviselőház! A német fasizmus, az alul maradt gazdasági versenytárs szerepében felrúgta a kapitalista gazdasági játék szabályait. Ez az elem, amely megtévesztőén antikapitalista jellegként hat és ezt a dühös antikapitalista jelleget értékesítik abban a propagandahadjáratban, amelyet a valóban antikapitalista munkásság lelkének megszerzéséért folytatnak, mert hiszen a munkás lelkére is szüksége van a fasizmusnak a termeléshez és főleg a háborúhoz, amelyet a tömegek együttérzése nélkül nem lehet folytatni. A német fasizmus valóban kikapcsolta a pénz közvetlen szerepét és helyébe a termelést állította: nagy büszkén hirdeti, hogy Arbeitschaftkapital. („a munkások tőkés rendszere” – korabeli német náci fordulat a proletárdemagógia eszköztárából – szerk.). Ez önmagában valóban így is volna, ha a dolgozó megkaphatná munkájának értékét és annak egyharmadrésze nem folyna el fegyverkezésre, egyharmadrésze pedig olyan méretű világpropagandára, amelyhez hasonlót a történelem nem ismer. A német munkást azonban, aki mindhárom részt kiizzadja, valamivel kárpótolni kell; adnak hát neki cirkuszt, amelyben az oroszlánok elé nem keresztényeket, hanem zsidókat vetnek. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.)

Elnök: Kérem képviselőtársamat, szíveskedjék az ilyen beállításoktól tartózkodni. (Buchinger Manó: Ez az igazság! – Farkas István: A régi római birodalom utánzása.)

Kéthly; Anna: T. Képviselőház! Ebben a világgazdasági küzdelemben, amely a két nagy versenytárs között folyik, mi nem vagyunk sem olyan dimenziójú, sem olyan elhelyezkedésű ellenfél, mint Németország, annál is kevésbé, mert hiszen a kapitalista gazdálkodás nálunk nem is érte még el azt a fejlettséget, mint az egymással harcoló világhatalmaknál. Nálunk még éli a feudalizmus csökevénye. Nálunk súlyosabb kérdés, fontosságában szinte megelőzi az ipari munkásság kérdését a földkérdés, (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) a föld igazságos megosztásának problémája (Farkas István: Azért csinálják a zsidókérdést, hogy eltereljék erről a figyelmet!) és a jobbágyság jogi felszabadítása, utána a jobbágyság valóságos felszabadítása.

Amikor itt tegnap Matolcsy képviselőtársam, aki a földkérdés egyik szakértőjeként szerepel, Apponyi képviselőtársamat zsidóvédelemmel vádolta és kifogásolta, hogy két óra hosszat beszélt a zsidók érdekében, akkor én arra gondoltam, hogy éppen neki kellene tudnia azt, hogy a zsidótörvény és a zsidókérdésnek a közvéleménybe való bedobása éppen a földkérdés égető aktualitását homályosítja el. (Propper Sándor: Ez a cél! — Farkas István: Úgy van!) Miért kell nekünk a zsidótörvény, t. Képviselőház? Miért kell nekünk a német példát szolgai módon lemásolnunk? Már az első zsidótörvénynél kérdeztük ezt. A válasz valóban szinte lehetetlen volna az előbb vázolt tények ismerete nélkül, mert érthetetlen volna, miért kell idehozni egy második zsidótörvényt akkor, amikor még egy végre nem hajtott és hatásaiban le nem mért törvénynek a szigorítására tulajdonképpen semmi értelmes indok nincs. Miért kell túllicitálni az első zsidótörvény alkotóinak önmagukat, miért kell meghazudtolniuk saját megállapításaikat? Azért, mert amit odaát másutt olyan sikerrel és eredménnyel alkalmaztak a szociális kérdések elködösítésénél, ugyanezt az elködösítést nálunk is alkalmazhatónak és alkalmazandónak találják. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Az utolsó félévben annyira romlottak nálunk a viszonyok – a politikai, a gazdasági és a szociális viszonyok egyformán – hogy ebből a narkotikumból erősebb adagot kell adni az országnak.

Nekem ez az egész kérdés nem zsidókérdés. Ha az árjakapitalistával, a kereszténykapitalistával együtt a zsidókapitalistát is megfékezik, ha a tehetségtelen zsidóval együtt a tehetségtelen keresztényt is kiselejtezik a színházból, az irodalomból, a művészetből, a szabad pályákról, annak én örülni fogok s akkor hozzájárulok a legszigorúbb intézkedésekhez is, de akik ma korlátokat és ketreceket állítanak fel, azok csak elsorvasztják a tehetségeket a keresztény részen is (Farkas István: Úgy van!) és mankókat adnak a tehetségteleneknek anélkül, hogy ezeket a mankósokat a jóízlésű és épérzésű emberekkel elfogadtatni képesek volnának. Ez a kérdés azonban a szabad pályáknak, a tehetségnek a kérdése.

A közélet egyéb területein ezekre a kérdésekre mások válaszoltak és fognak válaszolni. Én a gazdasági területen akarok maradni, mert a zsidótörvény legsiralmasabb következményeit ezen a területen tapasztaljuk, s mert a zsidótörvény következményei és eredményei ezen a réven állanak legközelebb hozzánk.

Ennek a II. számú zsidótörvénynek még inkább ártatlan áldozata lesz a keresztény ipari munkásság is, amint már ártatlan áldozata lett az I. számú zsidótörvénynek is. A gazdasági leromlást akkor is érezhetnők, ha erről a Gyosz (Gyáriparosok Országos Szövetsége, a korabeli magyar nagytőke fő érdekvédelmi fóruma – szerk.) adatai nem adnának nekünk elegendő áttekintést, azok az adatok, amelyekkel szemben még senki sem kísérelt meg egyenlő erejű és egyenlő értékű adatokat szembeállítani. Mit jelent az ipar nálunk? Az ipari munkásnak a Lebensraum-ját, – hogy egy divatos kifejezést használjak, az ipari munkás életterületét – de jelenti a mezőgazdaság belső fogyasztóterületét is, (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) jelenti azt a lehetőséget, hogy mezőgazdasági árpolitikánk nincs kiszolgáltatva kényre-kedvre idegen átvevőnek, (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) a világpolitika és a világpiac szeszélyeinek. Ha az ipar kiszolgáló személyzetét, jól bevált kiszolgáló személyzetét erőszakosan lebontják, ha az átalakítást erőszakosan és előkészítés nélkül kierőszakolják, ha kényszerelhelyezésekkel a munkamenetet akadályozzák, akkor beleavatkoznak a kapitalizmus törvényeibe, amit egy olyan hatalmas, autarchiára képes ország, mint Németország megcsinálhat, bár ő is látja a gazdasági következményeit, – elég, ha rámutatok e tekintetben arra, hogy a gazdag és sokmillió márkát forgalmazó lipcsei szőrmevásár teljes egészében átköltözött már Angliába és a vendéglátó államot gazdagítja – mondom, ő megcsinálhatja, megengedheti magának ezt a luxust, de nálunk ennek csak az ipar pusztulása, tehát az ipari munkás életterének elpusztítása lehet a következménye. (Farkas István: Hová mehet a magyar? Kivándorolnia nem lehet!)

T. Ház! Vannak hangok, amelyek egyszerűen beleegyeznek ebbe a ténybe és azt mondják: építsük le az ipart s engedjünk annak a felszólításnak, amely kívülről jön, hogy ne forszírozzuk az ipart, mert ez a kívülről jövő felszólítás szívesen vállal bennünket közeli gyarmatként, a saját iparcikkeinek közeli és egyszerű lerakodóhelyeként.

Egy másik tetszetős érv is jelentkezik ebben a kérdésben, amely azt mondja, hogy az ipar Magyarországon a zsidóknak és az osztályharcos ipari munkásságnak az eltartója. De micsoda számítás az, amely az öntudatos ipari munkásságtól és a zsidóktól úgy akar szabadulni, hogy a nemzet egyik karját levágja, mert Kossuth szerint a nemzet ipar nélkül félkarú óriás. Valóban az, aki ezt az ipari területet korlátozza vagy elpusztítja, a nemzetet csonkítja, a nép, az állam erejét pusztítja el.

Ez az ipari lebontás különben is nem a zsidó kapitalistát bünteti meg a kizsákmányolás miatt, mert hiszen a zsidó tőke, mint minden tőke, mint általában a tőke, amelynek nincsen vallása, felekezete és faja, finom szimatával már berendezkedett erre a nagyszabású kisajátításra.

(Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon. — Farkas István: Elment már!) Hajszálcsöveken át szívták ki már tőlünk azokat az ipari tőkéket, amelyek előkészültek arra, hogy kisajátításra kerülnek. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Magántulajdonát elviheti magával az, aki máshol alapít új vállalatot, új kereseti lehetőséget, máshol gazdagítja a vendéglátó államot és máshol ad munkaalkalmat a vendéglátó állam népének, nem azért, mert ez a tőke hazafiatlan, mert a tőkének semmiféle hazája sincsen, hanem azért, mert a tőkének az a természete, hogy profitot akar szerezni magának.

A német zsidóüldözésnek megvoltak a jól átgondolt gazdasági és lelki mozgató erői. Gazdasági fegyverként használták fel ezt a problémát. Amikor a német kancellár azt mondja, hogy »exportunkkal állunk vagy bukunk«, ebben a kijelentésben és az e kijelentés körüli egész tevékenységben benne van az, hogy náluk a zsidók is a gazdasági fegyverek egyik nemét teszik. Minden jószívű emberrel megtörténhetett már, hogy megy az utcán és gonosz fiúkat lát, akik madarakat kínoznak, amelyeknek a fészkét feldúlták. Akkor a jószívű ember odalép hozzájuk, ad nekik a megkínzott madárért néhány fillért, hogy engedjék szabadon. Így a német zsidók ügyében Angliának és az egész világnak emberi érzéseire spekulálnak azok, akik a zsidók üldözését kormányprogrammá teszik, hogy felvásárolják tőlük ezeket az üldözött zsidókat…

Elnök: Ismételten kérem a képviselőtársamat, hogy az ilyen beállításoktól és sértő hasonlatoktól szíveskedjék tartózkodni. (Farkas István: Nem sértő! — Propper Sándor: Költői hasonlat. Nagyon szép. — Zaj a szélsőbaloldalon.)

Kéthly Anna: Meghajlom az elnök úr intézkedése előtt, de kénytelen vagyok az egész világnak nem is szocialista, hanem kapitalista sajtójára hivatkozni, amely ezt a kérdést ugyanilyen beállításban tárgyalja. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Azok a lapok bejönnek hozzánk, nincsenek kitiltva, tehát ha nem az én számból hallja meg ezt valaki, éppígy elolvashatja a Manchester Guardianben, az Economist-ben, vagy akármelyik angol lapban.

Elnök: Én arra kértem képviselőtársamat, hogy sértő hasonlatoktól tartózkodni szíveskedjék. Nem tények közzétételét kifogásoltam, hanem a sértő beállítást. Szíveskednék magát ehhez tartani. Kérem szíveskedjék beszédét folytatni. (Buchinger Manó: Seftelő antiszemitizmus.) Buchinger képviselő urat kérem, maradjon csendben. Már elmondotta a mai nap folyamán a beszédét. (Buchinger Manó: Sajnos, csak egyet.)

[…]

T. Képviselőház! A »zsidó mesterség«, az ipar és a kereskedelem hosszú évtizedekig nem volt nálunk elfogadott hivatás. Tessék elolvasni Fáy Andrásnak azokat az írásait, amelyek a Pesti Hazai Első Takarékpénztár megalapításáról szólnak, Széchenyinek, Kossuthnak azokat az írásait, amelyekben valósággal könyörög a nemzetnek, hogy ezeket a területeket foglalják el, amelyeken nálunk a zsidók első foglalók voltak. Azokat a területeket, amelyeket az igen t. miniszter úr könnyű mesterségnek, Imrédy volt miniszterelnök úr pedig súIyos és nehéz foglalkozásnak mond. Ezt a vitát különben nekik kell egymás között elintézniük. (Egy hang a szélsőbalodalon: Egyik sem próbálta. – Propper Sándor: Mindegyik jobb foglalkozást keresett.) Mert, ha a zsidóknak a gazdasági pályán való elhelyezkedése könnyű mesterség volt, azt hiszem, ennél sokkal könnyebb volt a nyugdíjas állásokban való elhelyezkedés. Ha a keresztény középosztály nem törekedett volna könnyű pályák felé, a biztosított havi kereset és a biztosított öregség felé, akkor maradhatott volna a föld mellett, ahol az eső, a fagy, az elemi csapások éppen olyan bizonytalanná teszik a munkának eredményét, mint az ipar és kereskedelem területén felbukkanó és kiszámíthatatlan jelenségek a gazdasági munkának eredményét. Könnyű kereset az állami elhelyezkedés, mert ott semmiféle kockázat nincs, mert az adófizetőnek mindenféleképpen ki kell izzadnia az állami tisztviselőknek fizetését, akiket el kell az államnak, az ország érdekében tartaniok. Emlékszem, saját fülemmel hallottam néhány évvel ezelőtt, amikor a villamosvasutaknál még nem voltak automatikus váltók felállítva, egy kicsiny 11 éves váltóállító gyerek állt a sínkeresztezésnél és beszélt egy faluról feljött rokonával vagy ismerősével, aki megkérdezte tőle, miért jöttél fel Jancsi a városba. Hát – mondotta a fiú – nyugdíjas állásban akartam elhelyezkedni. Tehát már 11 éves korában! Ez a szellem azután végigvonult az egész vonalon azok között, akik a könnyű elhelyezkedésnek ezt a módját és azt a lehetőségét választják, hogy az ő számukra elsején minden bizonnyal meglegyen a fizetés.

Addig, amíg a keresztény középosztály szégyenli a pult mellé állni vagy a főkönyv fölé görnyedni, a vezető pozíciók is járhatatlanok lesznek számára. Addig, amíg azt a tekintélyt a gazdasági, az ipari pálya meg nem kapja, amelyre éppen Schmidt képviselő úr mutatott rá, hiába biztatjuk őket, hogy ezen a területen menjenek az első foglalók után második foglalásra. A tekintélynek előfeltételei vannak. Előfeltétele a társadalmi értékelés, ez pedig nem abban a vállveregetésben nyilvánul, amellyel a »derék munkás« teljesítményét vasárnapokon elismerik, hanem abban, hogy ez a tekintély és társadalmi értékelés a fizetésben és a munkafeltételekben is jelentkezzék.

Az a munkás, akit magyar testvérnek hívnak, akivel vasárnap leülnek a bankettasztal mellé, hétköznaponként a legszörnyűbb és legembertelenebb nyomorral küszködik. Addig, amíg a munkás ilyen sorban és ilyen sorsban van, tulajdonképpen nem is szabad másoktól, akik jobban helyezkedtek el az életben és a rangosztályokban, azt kívánni, hogy ennek a munkásnak, ennek a gazdasági elhelyezkedésnek a terheit vállalják.

De lehetne másképp is segíteni, lehetne valóban egy egész sereg új munkahelyet teremteni: a Felvidék visszakerülésével, az ország egyéb problémáinak megoldásával kapcsolatban. Iskolákat kellene építeni, (Úgy van, Úgy van! a szélsőbaloldalon.) hogy a kultuszminisztérium ne mutathassa ki évről-évre azt a szörnyű állapotot, hogy még mindig vannak a falvakban 80-100-120 lélekszámú iskolák, hogy még mindig vannak a tanyai központoktól 3-6 kilométernyire távol lévő iskolák. Utakat, csatornákat kellene építeni, hogy a falvak nagy része ne legyen elvágva a várostól, amikor jön a tél, amikor itt van a tavasz és az ősz sara. Orvosokat kellene leküldeni a nép közé, hogy a népbetegségekkel megbirkózhassanak. Mert az a nép, amely ilyen szociális és higiénikus elhanyagoltságban él, még az életet sem tartja átélésre érdemesnek, az ilyen nép sohasem lesz érték semmiféle nemzeti megmozdulás szempontjából sem.

Áttérve az érvekre, amelyeket a zsidótörvénnyel kapcsolatban felhoztak, azt kell mondanom, hogy mindenesetre sokkal könnyebb a felelősséget minden szociális és gazdasági bajért a zsidók nyakába varrni és igen könnyű ellenük azután érveket is találni. A múlt héten kint voltunk Párizsban Kertész kollégámmal és ezekről a kérdésekről tárgyaltunk barátainkkal. Egyik holland barátunk azt mondotta nekünk: ha a kutyát meg akarják verni, botot mindig találnak hozzá. A zsidó mint történelmi bűnbak nem először szerepel az ilyen megoldási módszerek között. Gazdasági bajok esetén mindig megtalálták őt. Ahogyan az 1900-as évek elején, a kínai boxerlázadáskor a kínai gazdasági viszonyok miatt a betódult idegeneket verték agyon, ahogyan ma a nyugati államokban a gazdasági bajok miatt az idegenekkel szemben általában idegességet tanúsítanak: mindezt nálunk egyszerűsítve a zsidókra vitték át és a zsidókat teszik minden bajért felelőssé.

Miért van antiszemitizmus, mikor van antiszemitizmus? Akkor, ha a kornak vagy a kormányzatnak nincs ereje, ha a kor, vagy a kormányzat tehetetlen, vagy makacs, a felmerült szükségletekkel szemben.

Valamikor nagy népbetegségek, nagy kolerajárványok idején a falusiak füstöléssel védekeztek a kolera ellen, (Propper Sándor: És vasvillával!) mindaddig, amíg az orvostudomány meg nem lelte ennek a szörnyű járványnak az okát és a gyógyszerét. A zsidókérdés a kor nyavalyái ellen füstöléssel és vasvillával való védekezés, hasonló eredménnyel, mint annakidején a kolera elleni védekezés volt. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.)

Azt mondják, hogy a zsidók kapzsik, árdrágítók, nyerészkedők. (Dulin Jenő: Mások között is akad!) Nos, a németek egy évvel ezelőtt bevonultak Ausztriába és most néhány hete megjelent egy rendelet, amelyben a bécsi árszínvonal emelkedése ellen szigorú intézkedéseket helyeznek kilátásba. Ennek az árdrágításnak az az oka, hogy egyesek kapzsiságból magasra tornásztatják az árakat, ezért a kapzsiság és a korrupció ellen szent háborúra hívják fel a lakosságot. Nos, ez alatt az egy esztendő alatt Bécsben minden színárja kezekbe került, a legapróbb zsidók kezéből is kiszedték az élelmiszerkereskedést vagy a szükségleti cikkekkel való ellátás lehetőségét. Hogyan van tehát, hogy mégis van kapzsiság és korrupció, amely rontja Bécs életszínvonalát? Hogyan van az, hogy ezeket a zsidókat kifüstölték onnan és az árszínvonal mégis emelkedik? Valami baj van tehát a zsidóságnak és a kapzsiságnak a kapcsolatba hozásával, aminthogy hazai példát is mondhatnék. Például a Hangyának (a „Hangya” Országos Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet meghatározó kiskereskedelmi szövetkezeti hálózat volt a század első felében – szerk.) nagyon szép és nagyszerű üzletei vannak, nagyobbrészt tiszta színmagyar községekben, de nagyon kevés sváb lakosságú községben tudott letelepedni a Hangya, mert ott a sváb lakosság magának tartja fenn az üzlettartás jogát és lehetőségét és azelőtt sem engedték be oda soha zsidó kereskedőt, meg mielőtt a Hangya volt.

Az igazságügyminiszter úr azt mondta, mint egyik vádat ismételve, hogy a zsidók kerékbe törték a magyar nyelvet. Emlékszem rá, éveken keresztül volt egy élclap, amelynek teljes jogosultsággal, teljes alappal állandó alakja volt egy Kraxelhuber Tóbiás nevű Pressburger háziúr, aki olyan nagyszerűen törte kerékbe a magyar nyelvet, hogy ahhoz még csak nem is fogható az, ahogy a zsidók törik kerékbe. De nem megyek ilyen messze, közelebbi példát is hozhatok. Amikor a Nemzeti Szinház százesztendős jubileumáról szóló javaslatot tárgyaltuk, akkor én kimutattam a törvényjavaslat indokolásából, hogy az egész kultuszminisztérium nem tud magyarul, (Farkas István: Sok törvény indokolásából ki lehetne mutatni!) mert az indokolás magyartalan volt.

Vajon az a kerékbetört szófűzés arra enged következtetni, hogy a kultuszminisztériumot is megfertőzték a zsidók és az az indokolás is zsidók bevonásával jött létre?

Egy további érv és vád a zsidók ellen az, hogy magasabb életszínvonalra törekszenek és menekülni igyekeznek egyénileg attól a sorstól, melyben ebben az országban minden proletárnak, minden szabad pályán, ipari, vagy gazdasági pályán dolgozónak része van. Szerintem a polgári rend szempontjából nem elvetendő törekvés az, ha valaki magasabb életszínvonalra törekszik és elveti magától az átkozott igénytelenséget, ha taníttatja a gyermekeit, ha a fogyasztásban nagyobb mértékben vesz részt. (Farkas István: Bárcsak a parasztok is elvetnék maguktól az igénytelenséget!)

[…]

T. képviselőház! A zsidóságnak az a hallatlan erőfeszítése, amellyel gyermekeit irtózatos küzdelmek árán taníttatja, szerintem inkább követendő példa kellene, hogy legyen a magyar kereszténység számára is. Amikor megvonnak a családtól mindent, amire elkerülhetetlenül szükség, nincs, csak azért, hogy gyermekeiket a fizikai munkából feltornásztassák a szellemi munka területére, akkor ezt az igyekezetet talán inkább mi, szociáldemokraták vehetnénk tőlük rossznéven. Ez az osztálysorstól való egyéni menekülés törekvését jelenti, otthagyni többi sorstársukat abban a kínlódásban és szerencsétlenségben, amelyet ez a társadalmi rend rájuk kiró. De mindenki másnak el kell ismernie, hogy ez a törekvés csak dicséretreméltó, mert menekülni akarnak attól a kettős elnyomatástól, amely mint proletárra és zsidóra várna rájuk, ha lenn maradnának.

Zsidó szolidaritásról beszélnek. 30 esztendeje vagyok a magam szakszervezetében magánalkalmazottak, kishivatalnokok, kistisztviselők, kis alkalmazottak között és ez alatt a 30 esztendő alatt éppen elég kemény és nehéz harcom volt azokkal a zsidó vállalati vezetőkkel, igazgatókkal, vezérekkel, elnökökkel, akik annak a zsidó kishivatalnoknak az élethez való jogát nem akarták elismerni. Szolidaritás a zsidó kishivatalnok és a vállalati zsidó vezetők közt, (Farkas István: Ilyen nincs!) ez csak az antiszemita frazeológiában él, a valóságban azonban nincsen. (Kertész Miklós: Célszerű hamisítás!)

És amikor zsidó erkölcsről beszélnek, akkor is állapodjunk meg nyugodtan abban, hogy nem zsidó erkölcsről van szó a kizsákmányolásnál, hanem kapitalista erkölcsről, amely éppen olyan gonosz, ha a Rothschildokról, mintha a Rockefellerekről, Gouldokról, Woolworthokról vagy hogy még közelebb menjek, a Thyssenekről, Kruppokról vagy Citroenekről van szó.

(Úgy van! a szélsőbaloldalon.)

[…]

Miért van zsidó kézben a gazdasági élet? Miért van zsidó kézben a kulturális élet, legalább is abban a százalékban, ahogyan állítják, hogy van? Egyéb okok mellett – amelyekről én is beszéltem és mások is én előttem – azért, mert hiszen a gazdasági élet és a kultúra is speciálisan városi termék. És amikor zsidógyűlöletről beszélnek és zsidógyűlölettel találkozunk, akkor meg kell állapítani azt is, hogy ez a gyűlölet nagyrészben városgyűlölet is, (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) amelynek alapja az irigység, a városi ember magasabb színvonalára. (Propper Sándor: Úrgyűlölet is! Ezt ne felejtsék el!) Az antiszemita izgatás, uszítás nagyrészt városellenes uszítás is, márpedig nem tudom, hogy ha valaki világosan és tisztán át tudja tekinteni ezeket a kérdéseket, rátér-e arra a területre, hogy Magyarországnak nem kellenek városok, elég, ha kecskelegelők vannak az Andrássy-út helyén; elég, ha néhány kis vendéglő van a Ferencvárosban vagy a Józsefvárosban, ahol alkalmas disznótorokat lehet tartani.

A törvényjavaslat a zsidók térfoglalása ellen készült. Azt kérdem, miért nem hoznak törvényt az elnyomatás, a kizsákmányolás ellen, (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) akár zsidó, akár keresztény csinálja azt? (Farkas István: A munkanélküliség ellen miért nem! – Antal István: Azt törvénnyel nem lehet leküzdeni!  Vázsonyi János: Inkább nagyobbat csinálnak!) Ez a parasztot és a munkást éppen úgy nyomja, mint ahogyan nyomja a zsidó vallású munkavállalót. Eddig sem a zsidók akadályozták meg a parasztnak és a munkásnak abból az embertelen sorsból való felemelkedését, amelyben ma van, hanem maga a kapitalizmus, annak zsidó vagy keresztény tulajdonosa egyformán és a kapitalizmussal nagyon jól megférő állami adminisztráció, (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) amely a szervezkedést akadályozta.

A kapitalizmussal jól megférő magyar uralkodóosztály részéről ma is nagyrészben csak eltanácsolásban van része annak a paraszt- és munkásgyermeknek, aki a hatodik vagy nyolcadik elemin túl is akarja a maga tehetségét érvényesíteni és az a gazdasági Numerus Clausus, amely elzárja ezek elől a felemelkedés útját, ma is teljes virágában van.

T. Képviselőház! Az a kérdés, hogy belemenjünk-e a részletekbe. Mindenki módosítást ajánl a törvényjavaslattal kapcsolatban.

Én a bizottsági tárgyaláson is megmondtam, hogy csak két álláspontot tudok elismerni. Az egyik az, hagy irtsák ki a zsidóságot egészen, legyen igaza a túlzó antiszemita uszításnak, a másik pedig az, – amely emberséges, keresztény és egyedül jogosult – hogy a zsidóság, a zsidóvallásúak számára sem lehet rosszabb munkafeltételeket és elhelyezkedési lehetőségeket biztosítani, mint a másvallásúak és a másfelekezetűek számára. Ha a zsidóság gennygóc, – mint ahogyan Meizler képviselő úr mondotta – akkor miért szabad belőle 6 vagy 12 százalékot meghagyni, hiszen ez szemforgatás? Ha pedig nem gennygóc, akkor miért kell 6 vagy 12 százalékra lecsökkenteni térfoglalásának a lehetőségét.

[…]

Amikor azonban mindezeket elmondom, el kell mondanom azt is, hogy a békeszerződések VI. címében van egy nagyon érdekes rész, amely azt mondja (olvassa): »Magyarország kötelezi magát, hogy az ország minden egyes lakosának születési, nemzetiségi, nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül, az élet és szabadság teljes védelmét biztosítja.« Az 58. cikk pedig azt mondja (olvassa): »Minden magyar állampolgár faji, nyelvi vagy vallási különbség nélkül a törvény előtt egyenlő és ugyanazokat a polgári és politikai jogokat élvezi. Vallási, hitbeli vagy felekezeti különbség a polgári és politikai jogok élvezete, így nevezetesen: nyilvános állások, hivatalok és méltóságok elnyerése vagy a különféle foglalkozások és iparok gyakorlása tekintetében egyetlen magyar állampolgárra sem lehet hátrányos.« (Farkas István: Ez törvény!) »Azok a magyar állampolgárok, akik faji, vallási vagy nyelvi kisebbségekhez tartoznak, jogilag és ténylegesen ugyanazt a bánásmódot és ugyanazokat a biztosítékokat élvezik.«

Azt mondhatja valaki nekem erre, hogy ezt a békeszerződést ránk kényszerítették és nincs ennek a Háznak egyetlen tagja sem, aki a trianoni békeszerződésnek minden rendelkezését magunkra nézve kötelezőnek elismerné. (Gr. Pálffy-Daun József: A győzők se!) Ne felejtsük el azonban, hogy ez a rész, amelyet itt idéztem, nem csupán egy ránk kényszerített szerződés egy részét képezi, hanem ezek a részek alapjai mindazoknak a követeléseinknek, amelyek idegen impérium alá került magyar testvéreink részére tűrhető és elviselhető elbánást igényelnek. (Úgy van! a szélsőbaloldalon. — Buchinger Manó: Ez a lényeges!) Ha nem kisebbség a zsidóság, akkor nincs jogunk kivételes intézkedésekre, ha pedig kisebbség, akkor veszedelmes példa törvénybe iktatni ezeket a kivételeket és példát adni azoknak, akikre ezek a szabályok épolyan kötelezőek, mint reánk, hogy ezeket a szabályokat fel lehet rúgni.

[…]

T. Képviselőház!

Én a befejezéshez közeledem. Rá akarok mutatni végül is, hogy egy nagy világkatasztrófa az, ami kibontakozóban van előttünk. Tudom, hogy igen sokan bíznak abban a csodában, abban az általános összeomlásban, amelybe minden gonoszság bele fog fulladni.

Én szeretném, én kívánnám, én óhajtanám, hogy egy ilyen általános összeomlás ne jöjjön és valamiféle más módon tudjuk és iparkodjunk megoldani azokat a kérdéseket, amelyek a zsidókérdésnél, az állítólagos zsidókérdésnél sokkal jobban szorongatják és sanyargatják a magyar életet.

Én azt hiszem, mégis szebb volna, ha azt az átmeneti időt, amíg mégis valami kialakul Európában és az egész világon, a valódi belső bajok enyhítésére fordítanák, és akár rosszabb, akár jobb kor jön a világra és a világban erre a kicsiny Magyarországra is, akkor találjon itt megerősödött ipari és mezőgazdasági népességet, amely el tudott helyezkedni s amely a maga munkahelyein megbecsültetést és anyagiakban is kifejeződő elismerést kapott e munkájáért. A belső bajoknak ez az enyhítése nem a zsidó törvényjavaslattal történhetik, hanem egy becsületes és tisztességes választójoggal, egy kiadós szociálpolitikával és – elsősorban kellett volna említenem — egy valódi, egy lényeges és alapos földreformmal. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) 

Szinte kétségbeejtő az a közöny és az a nemtörődömség, amellyel ezek felett a kérdések felett a zsidókérdés által megszállott tudatlanok elsiklanak. Keresem néha, miért?

És találkozom olyanokkal, akiknél ez lelki defektus, egy zsidótól valamikor sérelmet szenvedtek és az egész zsidóságon kell emiatt bosszút állniok.

Látjuk a konkurrensre fenekedőket, a zsákmányra lesőket és látjuk közöttük természetesen azokat, akikről legelőször szóltam beszédem bevezetőjében, akiknek ez a mesterséges köd arravaló, hogy mögötte seregeiket felvonultassák.

T. Ház!

Én munkástestvéreimet védem, amikor ez ellen a javaslat ellen felszólalok, (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) azokat, akiket ezzel a javaslattal nemcsak erkölcsi pofon ér, hanem akiket gazdaságilag is romlásba taszítanak.

És ha azt süvítik felém és felénk, hogy zsidókat védünk, akkor azt felelem rá, hogy nem zsidókat, hanem üldözötteket védünk. Üldözötteket, akiknek védelmére az én pártom, az én mozgalmam minden időben felsorakozni kötelességének ismeri. Aki azt hiszi, hogy az ország lakosságának 6 százalékát kitevő zsidóság elleni hadjárat nem érdemli meg azt a kiállást, annak figyelmébe ajánljuk, hogy a zsidókérdés csak egyik látható és ezek alapján nagyon is érthető kiélezése a társadalom mélységében forrongó problémáknak.

Kivándorlással megoldani ezt a kérdést? Először is miből menjenek ki ezek a kisemberek, akiknek nincs más vagyonuk, mint a munkájuk? Másodszor hova menjenek, amikor az egész világ azt mondja, hogy mi tartozunk eltartani saját állampolgárainkat?

Harmadszor pedig miért menjenek el, amikor ők születésükkel és eddig végzett munkáikkal jogot szereztek arra, hogy ők ebben az országban éljenek. Nem arra, hogy megtűrjék őket, hanem arra, hogy egyenrangú és egyenjogú állampolgárok legyenek.

Azokat, akik itt versenyt futnak ma a német veszedelemmel, akik megelőzni vélik a német veszedelmet azzal, hogy kifogják az antiszemitizmus túlzóinak vitorláiból a szelet, azokat figyelmeztetem arra, hogy ezen a területen azután valóban nincs megállás. Ezeknek, akik nem akarnak irgalmasságot tanúsítani, figyelmükbe ajánlom azt, hogy az irgalmatlanság valóban a fél és az egész fasizmusok kedvenc jelszava, de ezt a jelszót ők a bolsevizmustól vették, amely szentimentalizmusnak bélyegzi az irgalmat, amely burzsujmentalitásnak jelenti ki azt, ha más ember életével szemben saját életem elbírálásából indulok ki.

Nagyon érdekes, hogy a Magyar Távirati Iroda hivatalosan leadta 1938 december 21-én a következő hírt (olvassa): »Starace miniszter, a fasisztapárt országos titkára kijelentette, hogy a fasiszta fajvédelem gondolatának érvényesítésénél nincs helye a részvétnek. A részvét ellentétben áll a fasiszta szellemmel, mert a részvét annak a polgári mentalitásnak ismertetőjele, amellyel szemben a fasiszta forradalom mindenkor engesztelhetetlen magatartást tanúsít«. Az egyik oldalon tehát Lenin és Sztálin, a másik oldalon a polgári mentalitást elvető fasiszta párttitkár, harmadiknak a Virradat 1938. évi december 19-i számában Meizler Károly, aki azt mondja: Nem akarunk semmi humanitást látni – és negyediknek, Rátz Jenő, aki a szegedi Mém.-gyűlésen mondta, hogy »nem szabad szentimentálisnak lenni, és ezért nem tudom megérteni a keresztény magyarok részéről azt a részvétet és feljajdulást sem, amely a zsidók mellett megnyilatkozik.« (Kertész Miklós: Hogy félnek már előre a lelkiismeretfurdalástól!)

Elnök: Kérem Kertész képviselő urat, maradjon csendben!

Kéthly Anna: T, Képviselőház! Nekem, szocialistának talán nem volna szabad egy középkori legendára hivatkoznom. (Rajniss Ferenc: Dehogy nem!) A legenda szerint, amikor a harmincéves háború egyik nagy hadvezére, Tilly meghalt és jelentkezett a mennyország kapujánál, Szent Péter azt mondta neki: »Komm’ in einer Stunde wieder!« („Jöjjön vissza egy órával később!”)

Ez a legenda abból keletkezett, hogy amikor egy kifosztásra, 24 órás szabadrablásra átengedett város vezetői Tillyhez fordultak kegyelemért és irgalomért, ő azt válaszolta a város vezetőinek: »Kommet in einer Stunde wieder!« Én is azt mondom, önök meg fogják érni azt, hogy hallhatják: Komm’ in einer Stunde wieder«.

(Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Talán mosolyra derítő, ha annak a meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy az ártatlanok üldözése előbb-utóbb megbosszulja magát, csak az a szörnyű sors fenyeget minket, hogy ez a bosszú nem a zsidótörvény szellemi szülőit fogja érni, hanem az ország népességét, annak minden dolgozóját és ennek a veszedelemnek elhárítása végett tiltakozom a törvényjavaslat megszavazása ellen. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.)

(Az egész képviselőházi vita elolvasható a Hungaricana archívumban.)

Olvass tovább!