A magyarországi önkormányzati választások francia sajtóvisszhangja egyhangúan Orbán Viktor vereségét, az ellenzék összefogásának sikerét és a törökországi párhuzamot hangsúlyozta. Karácsony Gergely első nyilatkozataiból két elemet ragadtak ki az újságok, hogy Budapest zöld lesz és szabad, és hogy az új főpolgármester közismerten Európa-barát politikus. Miközben öt hónap múlva a francia települések is vezetőket választanak.

Párizs: két macronista Hidalgo ellen

Franciaországban a helyhatósági választások 2020 márciusának második felében lesznek, jelenleg mind a bal- mind a jobboldal megosztott, és nehezen heveri ki az EP-választásokon elért silány eredményeket. Macron párizsi jelöltje a meglehetősen népszerűtlen volt kormány-szóvivő, és vele szemben egy rakoncátlan jelölt – ugyancsak az LREM-ből (Macron pártjának rövidített neve) – nyomakodik.

Párizs szocialista főpolgármesternője, Anne Hidalgo dörzsöli a tenyerét, és riválisai megosztottságától, hirtelen kizöldült várospolitikájától és a népszerűtlenné vált kormánnyal való szembenállásától reméli, hogy márciusig sikerül feltornáznia magát a népszerűség-létra legfelsőbb fokára. Egyelőre még meglehetősen alul van, most éppen azért, mert a főváros minden sarka hónapok óta fel van túrva, véget nem érő javítási, átrendezési munkálatok zajlanak, ami állandó közlekedési zavarokat okoz.

Október elején Hidalgo bejelentette, hogy ellenzi a kormány egyik mega-projektjét, a fővárost többek között Londonnal, Brüsszellel, Amszterdammal összekötő Gare du Nord (Északi pályaudvar) felújítási programját. Nem a felújítást ellenzi, mert erre szerinte is nagy szükség van, hanem a kormány által elfogadott terveket, azt, hogy a pályaudvar tervezett 88 ezer négyzetméterrel való megnagyobbításával és funkcióbővítésével a kerület elesne egy területtől, ahová a tervezők irodaépületeket és egy újabb óriási bevásárló központot javasolnak felállítani.

Az új irodaépületek, üzletek, éttermek áruellátása ugyanis csak tovább növelné az amúgy is nagyon sűrű negyed gépjárműforgalmát, levegőszennyezettségét és rontaná a negyedben lakók életminőségét.

Hidalgo azzal sem ért egyet, hogy ahelyett, hogy az utazók pályaudvari tartózkodása kényelmesebbé válna, ez utóbbiaknak a vonatra szállás előtt a multik jövedelmét duzzasztó különféle luxuslétesítmények közé tervezett labirintuson kell majd bőröndjeikkel átvánszorogniuk. Erre ott vannak a repülőterek, nem kell őket behozni a városba, sterilizálni velük egy élő negyedet.

Anne Hidalgo már 2014-ben, Párizs olimpiai pályázata kapcsán is dacoskodott a Hollande-kormánnyal, akkor Párizs pénzügyi egyensúlyáért aggódott, azután népszerűségét féltve megadta magát. Most a pénzügyi érvek mellett nemcsak Macron jelöltjei, hanem környezetvédő riválisai alól is szeretné kihúzni a szőnyeget. Ezen kívül Párizs építészeti öröksége, a nemnövekedés és a „nagy, értelmetlen, erőszakkal bevezetett tervek” (francia rövidítéssel GTII) fogalomköreihez kapcsolódó mozgalmak érveinek kisajátításával is kísérletezik.  Az utóbbi kettő az elmúlt 10-15 évben több hangadó európai és dél-amerikai mozgalom zászlaján szerepel, és Párizsból kilépve láthatjuk, hogy az országban több politikai, környezetvédő erő, sárgamellényes csoport ezek köré szervezi választási kampányát.

A zöld gondolat a kistelepüléseken is előtör

Országszerte ismertté vált a sárgamellényesek kelet-franciaországi Commercy-ben alakult csoportjának indulása a választásokon. Ők a télen és tavasszal nem Párizs utcáin, hanem kisvárosuk egyik körforgalmi pontján tüntettek, majd egy általuk felépített barakkban találkoztak szinte minden nap, és azon vitatkoztak, hogy milyen világban, gazdasági és politikai rendszerben akarnak élni és dolgozni. Az, hogy indulnak az önkormányzati választásokon, számukra az előző hónapok eseményeinek logikus folytatása:

mivel a sárgamellényesek követelései nem találtak meghallgatásra országos szinten, helyi szinten próbálnak belefolyni a politikába, változtatni az életkörülményeiken.

Szakértőket kérnek fel, hogy képezzék ki őket a helyi energetikai autonómia, például a megújuló energia- és vízgazdálkodás kérdéseiről, és nem kész programmal, hanem Commercy lakóival közösen kidolgozott javaslatokkal indulnak a választásokon a városigazgatás átvételére.

Egy másik kezdeményezés a „Szuper helyi” nevet viseli, amely több kollektívát fog össze, köztük a „Század ügye” nevűt, azt a társadalmi összefogást, amely 2 millió aláíró támogatásával márciusban beperelte Macront a Párizsi Egyezmény (2015) nevében tett elkötelezettségeinek be nem tartása miatt. A „Szuper helyi” a választási kampány idején egységes hadjáratot tervez indítani az országban működő kémiai és más egészségre káros anyagokat termelő, valamint a levegőt, talajt és vizet mérgező üzemek, mezőgazdasági vállalatok felszámolásáért, és a már említett természetet romboló értelmetlen megaprojektek leállításáért.

A hadjárat hadseregét azok a helyi csoportok képezik, amelyek évek óta harcolnak a helységük határában működő mérgező telephelyek felszámolásáért. Partnerük a „Reporterre” című környezetvédelmi online újság, amely egy hete közölte az ország üzemeinek, káros megaprojektjeinek, azaz harci pontjainak térképét.

A választási kampány hónapjaiban a helyi csoportok nyilvános állásfoglalást kérnek a jelöltektől a mérgező üzem, üzemek sorsáról, a választást követően pedig előre megállapított határidőn belül számon kérik a megválasztott képviselőktől ígéreteiket, és ha ezek a korábbi szokásos amnézia jeleit mutatják, akkor a „Szuper helyi” jogi tanácsadókkal, ügyvédekkel vértezi fel a helyieket, hogy pert indíthassanak képviselőik ellen.

A környezetvédők újabban használt harci szókincse nem véletlen, radikalizálódásukat, az egészség- és környezetrombolás felelőseivel szembeni konfrontációra való elszántságukat jelzi. Azt is sejteti, hogy nem csak a bírósági termekre fognak szorítkozni az összecsapások…

Folytatódnak a nyugdíj-reform ellenes tüntetések

E hónap fő politikai témái a rendőrség és a rasszizmus voltak. Október 2-án, a sárgamellényesek 46. tüntetését megelőző napon, öt rendőrszakszervezet közös felhívására 27 ezer rendőr tüntetett Párizsban a Bastille és a Köztársaság tér között béremelésért, a túlórák kifizetéséért, a munka- és életkörülményeik javításáért  – és a nyugdíjreform-terv ellen. Ez a reformterv ugyanis nemcsak a vasutasokat, a BKK-nak megfelelő RATP és még számos más gazdasági szektor alkalmazottját, hanem a rendőröket is meglehetősen előnytelenül érinti. A kormány nem késlekedett megnyugtatásukra bejelenteni, hogy az ő nyugdíjuk esetében nem eszik majd olyan forrón a kását… (A nyugdíjreformról előző tudósításunkban szóltunk bővebben.)

15-én a rendőrség  -elfelejtve, hogy majd két héttel korábban ők vagy kollégáik tüntettek az utcán – a mintegy tízezer tüntető tűzoltót, a belügyi parancsnak engedelmeskedve, könnygázbombákkal és vízágyúkkal próbálta szétoszlatni. A rendőrökéhez hasonló követelésekkel (a veszélyességi pótlék felemelése, megállás a létszámleépítéssel, az elavult, rossz állapotban lévő felszerelés modernizálása stb.) tüntető tűzoltókkal kevésbé volt elnéző a belügy, mint rendfenntartó kollégáikkal. Komoly összecsapásokra került sor a Köztársaság tér és a Nation tér közötti útvonalon; a mérleg  három megsebesült rendőr és hat letartóztatott tűzoltó, és újabb, a júniusi tűzoltósztrájk  újrakezdése az elkövetkezendő két hónapban.

Épül az éberség társadalma

A rendőrség más úton is a figyelem középpontjába került. Október 3-án a párizsi rendőri prefektúrán követtek el merényletet, amelynek részleteit a világ- és magyar sajtó is követte azon melegében, és amelynek politikai és társadalmi utórezgéseiről érdemes még szót ejteni.

Christophe Castaner belügyminiszter azonnal, szokása szerint alulinformáltan nyilatkozott, mondván, hogy a gyilkosságot elkövető rendőrrel október 3-ig nem volt semmi probléma, tehát őt, a minisztert nem érheti bírálat. 4-én mégis el kellett ismernie, hogy „voltak figyelmeztető jelek, amelyek elegendőek voltak ahhoz, hogy egy mélyebb vizsgálat induljon” a gyilkoló rendőr ellen, és az, hogy ez nem történt meg, az „a rendszerünk hibáit mutatja”.

Az ellenzék köreiben többen hangosan a belügyminiszter lemondását követelték, de Macron, mint már annyi korábbi esetben, azt nyilatkozta, hogy Castaner továbbra is a teljes bizalmát élvezi. Október 8-án, amikor a parlament kihallgatta a belügyminisztert, már nem védekező álláspontról, hanem az aktív szereplőként terjesztette elő a képviselőknek a hasonló események elkerülése céljából kidolgozott tervet, a „gyenge jelek” szisztematikus begyűjtését és felhasználását.

Igor Ansoff orosz származású amerikai kutató 1975 óta forgalomban lévő vállalati igazgatással kapcsolatos „gyenge jelek” elmélete azokat az információfoszlányokat, ártatlan eseményeket, apró anomáliákat veszi szemügyre, amelyekre általában senki nem figyel oda, pedig voltaképpen nagy horderejű változások előjeleinek hordozói. Azóta Ansoff elméletét a politika területére is kiterjesztették politológusok, elsősorban terrorcselekmények megakadályozására, több-kevesebb sikerrel. Inkább kevesebb sikerrel, csak gondoljunk 2001. szeptember 11-re, a 2015-ös párizsi merényletsorozatra és a július 14-ét ünneplő 80 embert halálra gázoló teherautóvezetőre 2016-ban Nizzában.

A belügyminiszter példákkal is szolgált a képviselőknek, hogy milyen  „gyenge jelekre” volna fontos ezentúl minden állampolgárnak odafigyelnie. Idézzünk néhányat: „bigott vallásosság, különösen a ramadan idején”, „szakáll viselete”, „nők megpuszilásának,  a nőkkel egy csoportban dolgozás elutasítása”, „a rendszeres és tüntető imádkozás rituális gyakorlata”. Megerősítésképpen ugyanezen a napon Macron is nyilatkozott, lerótta tiszteletét a meggyilkolt négy rendőr előtt, és felhívta a franciákat „az éberség társadalmának kiépítésére”.

Mit vár el tőlük konkrétan? Azt, hogy „képesek legyenek felmérni az iskolákban, munkahelyeken, az istentiszteleti helyeken, otthonuk közelében a normák megszegését, az azoktól való eltéréseket, azokat az apró gesztusokat, amelyek jelzik a köztársaság törvényeitől és értékeitől való eltávolodást”.

Ami érdekes a Macron-Castaner tandem felbuzdulásában a „gyenge jelek” gyűjtését és feldolgozását illetően, hogy ennek az intézményes rendszere már 2014 óta kiépült az iskolákban és egyetemeken, anélkül, hogy ez nyilvánosságot kapott volna. A Médiapart október 18-án közli, hogy hogyan.

Megyei szinten a rektoroknak ki kellett nevezniük egy „radikalizálódás referenst”, és ugyanilyen referenseket küldtek ki az egyetemekre is, de 2014 óta nem voltak igazán hatékonyak, csak most, október 4. óta aktivizálódtak. A Párizs melletti Cergy-Pontoise egyetem igazgatósága október 14-én nyilvánosságra hozta a „’gyenge jelek’ jelentésének adatlapját”, azt a kérdőívet, amelyet a „radikalizálódás referensük” az október 3-i merénylet után kiküldött az egyetem minden alkalmazottjának, tanszék- és laboratóriumvezetőinek, oktatóinak és adminisztrációs személyzetének.

Néhány példa az igennel-nemmel megválaszolandó, minden diákról kitöltendő kérdőív kérdéseiből: ”gyakori hiányzás„, ”nincs baráti társasága„, ”nem válaszol e-mail-ekre, sms-ekre„, „fátylat visel”, „dzsellabát visel”,  „szakállt visel, de bajuszt nem”, „nem jár bulikra”. Az egyik politikatudomány oktató azt írta Twitteren, hogy „ha ezt a kérdőívet önelemzésre kellene használnom, akkor sok esélyem lenne egy Guantanámóba szervezett utazásra.”

A mainstream sajtót és a szélsőjobb Rassemblement Nationalt (alias Front Nationalt) kivéve, mindenkit – aki olvasta Orwellt vagy megélte a nácizmust és a sztálinizmust, vagy a fiatalabbak, akik egyszerűen komolyan veszik a szólás-, gondolat- és gyülekezési szabadságot, a magánélethez való jogot biztosító köztársasági törvényeket -, kilel a hideg a Macron-Castaner tandem felhívását hallva, olvasva.

A „gyenge jelek” elméletével  foglalkozó  Camille Alloing és Nicolas Morel, két politikatudomány kutató 2016-ban megjelent elemzésének elején azt a kézenfekvő kérdést teszi fel, hogy a „gyenge jelek” helyett, miért nem az ú.n . „erős” jelek állnak a politikusok fókuszában? Például „a természeti katasztrófák, a benzinforrások kiapadása, az államok strukturális eladósodása, az ipar felszámolódásának krónikus következményei, az egészségellátás felszívódása a falvakból és kisvárosokból, az oktatók kiégése, az oktatás színvonalának csökkenése, az agyelszívás, a lakosság elöregedése, az atomerőművek működésének kockázatai stb. Bármelyik területet véve, folytatják, mivel magyarázható, hogy a döntéshozók ahelyett, hogy gyors ütemben foglalkoznának az ún. ‘erős’ jelekkel, ahhoz, hogy cselekejednek, inkább válságok kitörésére, balesetekre várnak?” Sokak – államfők, politikusok, sajtó-tulajdonosok és újságírók – számára nem feltétlenül magától értetődő a kapcsolat az „erős” jelekre való gyenge politikai, gazdasági és társadalmi reakció, valamint az iszlamista radikalizálódás között…

A mainstream sajtó eleget tesz a rábízott feladatnak, ontja, ragozza az elnök és belügyminisztere utasításait, „tudományos” táblázatok felhasználásával próbálja érthetővé tenni az iszlám elleni „háború” nevében a népet minden muzulmán gyanúteljes megfigyelésére, besúgására, feljelentésére való kormányösztökélést. Mindez egyidőben azzal, hogy a szeptember végén szélsőjobboldali szimpatizánsok dél-franciaországi találkozóján résztvevő Eric Zemmour nyíltan a Franciaországban élő muzulmánok ellen uszító rasszista beszédét az LCI TV csatorna teljes hosszában közvetítette és a baloldali pártok, emberjogi, rasszizmusellenes egyesületek tiltakozása, valamint a több, mint 28 ezer aláírást összegyűjtő tiltakozó petíció ellenére egy másik csatorna, a CNews október eleje óta állandó napi műsort tart fenn a 62 éves esszéistának.