Biztos vagyok benne, hogy utólag, évek távlatából is sorsdöntő fordulópontnak fog bizonyulni a vasárnapi önkormányzati választás, bár azt ma még nem tudjuk megmondani, hogy milyen irányú átrendeződés fog következni belőle. Az is egyértelmű, hogy csak alapos, választókerületi szintű elemzések, megfelelő módszertannal végzett további vizsgálatok nyomán lehet majd pontosan megérteni, hogy mi, és miért történt.
Néhány gyors következtetést azonban már most meg lehet próbálni levonni. Az alábbiakban 10 pontban foglalom össze azokat az állításokat, amelyek véleményem szerint már most megtehetők, majd levonom a Fideszre és az ellenzékre vonatkozóan is az ezekből adódó következtetéseket.
Tanulságok
1. Október 13-án nem a Fidesz omlott össze. Országosan továbbra is rendkívül erős maradt, szavazótábora pedig még azokon a településeken és budapesti kerületekben is stabil, sőt sokszor erősödött, ahol vereséget szenvedtek. Az ellenzék sikerének oka Budapesten, valamint egy sor megyeszékhelyen és egyéb vidéki városban maga az ellenzék volt.
A 2014-es eredményekkel összehasonlítva nem csupán egyetlen, közös jelölttel vágtak neki a választásoknak, és összeadták öt évvel ezelőtti eredményeiket, de számos helyen még ehhez képest is javítani tudtak. A vasárnapi relatív siker magyarázatait nem a Fidesz, hanem az ellenzék körül érdemes keresni. Az ellenzék volt más ezúttal, nem a Fidesz. Először az elmúlt kilenc évben nem az ellenzék követi le, és próbálja valahogy kezelni a Fidesz lépéseit, hanem a Fidesz kényelmesedett el, és maradt le a politikai realitás – az ellenzéki együttműködés jelentette helyzet – követéséről.
2. Merthogy az egyik legfontosabb ilyen magyarázat, hogy az ellenzéki összefogás működött.
Lezárhatjuk a kilenc éve folyó vitákat az együttműködés hatékonyságáról (ami persze az elvi alapú kritikák érveit nem ássa alá). Azok az érvek, hogy „a választók nem fognak átszavazni”, „az összefosás többet visz, mint hoz”, „nem lehet egyszerűen összeadni a szavazatokat”, „össze-Gyurcsányozódunk, és elvesztjük hitelességünket a választók szemében”, nem megalapozottak.
Nem csak az bizonyosodott be, hogy a választók számára ezek sokkal kevésbé fontosak, mint az ebben utazó politikusoknak, hanem az is, hogy az eddig gyakorlati alátámasztás nélküli állítás, hogy a közös ellenzéki fellépés önmagában mozgósító erővel bír („az erő erőt vonz”), megalapozott lehet.
Ezt mára belátta a hat éve ezen a kérdésen szétszakadt LMP másik fele, és az EP-választáson még a saját politikai tér megteremtését előnyben részesítő Momentum is (a Momentum javára legyen írva, hogy ez ügyben a kezdetektől teljesen nyíltak voltak, jelezték, hogy az önkormányzati választáson készek az együttműködésre, de az EP-választás tétje számukra más).
3. A „Borkai-hatás”. Sokan tulajdonítják a vasárnapi eredményeket az adriai jachtgate-nek. A számok számomra azt sugallják, hogy a Borkai-hatás létezik, a győri polgármester botránya valamilyen mértékben hozzájárult az ellenzéki győzelmekhez.
Azonban nem abban volt fontos hatása, hogy elbizonytalanította a fideszes szavazókat (regisztráljuk itt és most: Borkai botránya számukra elfogadható, nem tántorítja el őket a Fidesz támogatásától), hanem az ellenzéki szavazók mozgósításában volt szerepe. A magyar politika törzsi jellege páratlanul erős: szinte semmilyen botrány nem elég ahhoz, hogy megingassa a meglevő táborokat, így
a választási helyzetek alapvetően nem a másik oldalról leszakadó szavazók megszólításán (vö. „a kiábrándult fideszes szavazókat kell felszívni”), hanem a saját tábor mozgósításán múlik. Apropó, ez is olyasmi, amiben a Fidesz mindig nagyon erős volt, de ezúttal az ellenzék is igen jól teljesített – talán némi győri segítséggel.
4. Visszatérve az összefogásra: talán megspórolhattunk volna éveket a NER-ből, ha ez az együttműködés hamarabb megvalósul, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez ma vált lehetségessé. Sajnálhatjuk, hogy az LMP párbeszédes részének, majd Bajnai Gordonnak és az Együttnek a felismerése 2012-2014-ben nem talált meghallgatásra, de az akkori ellenzéki térfél nem állt készen erre.
Az biztos, hogy ma sokkal nehezebb a helyzet, egy sokkal stabilabban felépült NER-rel kell szembenézni, sokkal kevesebb erőforrással. Könnyebb lett volna a Fidesszel megbirkózni 2014-ben. De 5- 6-7 évvel ezelőtt nem csupán egy még markánsan szélsőjobboldali Jobbikot kellett volna integrálni a rendszerbe, nem is csupán egy még mindig relatíve ereje teljében lévő szocialista pártot kellett volna meggyőzni, hogy adja fel dominancia-igényét, de Bajnai Gordonnak például egy Mesterházy-Gyurcsány-Schiffer-Vona csatársorral szemben kellett (volna) sikerre vinni az általa vezetett, a pártokat háttérbe szorító együttműködés gondolatát. A legendás meccs eredményeit ismerjük.
5. Számítanak a kulcsszereplők! Nem állítom, hogy minden győztes ellenzéki jelölt egyformán magas minőséget képviselt, de volt igyekezet új, el nem használódott arcok csatába küldésére. Mindenekelőtt az egész kampány emblematikus arca, Karácsony Gergely a választók jelentős része számára hiteles, vállalható, nem az óbaloldalt képviselő jelölt volt.
De új, kívülről rekrutált emberekkel futott neki az ellenzék Pécsett, Miskolcon és még egy sor más helyen is. Tagadhatatlan a Momentum hozzájárulása a politikai vérfrissítéshez. A kampányban a kritikus szereplők, mindenekelőtt Gyurcsány Ferenc, illetve a szocialisták vitatottabb szereplői kevésbé látszottak, a DK az első vonalból inkább az EP-választás DK-s sikerét kovácsoló Dobrev Klárát, illetve a szocialistákkal együtt a helyi polgármester jelöltjeiket futtatták, akikhez nem kötődtek olyan negatív érzések, mint Gyurcsányhoz vagy mondjuk Mesterházy Attilához.
Az eladott brand pedig az együttműködés volt, nem a pártlogók. A pártok önállóan meglehetősen diszkréten szerepeltek a kampányban, nem erőltették magukat kirakatba, az együttműködés maga, és annak eladható vezetői, illetve jelöltjei álltak a középpontban.
6. A tartalom igenis fontos. Számított, hogy Karácsony világos vízióval és üzenetekkel futott neki a választásnak, nem csupán a „Tarlósnak mennie kell” célkitűzésével. A lakhatást a középpontba állító, egy szabad, zöld, európai várost hirdető kampánya sok-sok budapesti vágyaival, álmaival találkozott, és segített annak az érzésnek a kialakításában, hogy nem csupán valami (Tarlós) ellen, de valamiért szavazunk.
És itt hadd tegyem hozzá, hogy ahhoz egyébként az amúgy minden szempontból vállalhatatlan Puzsér Róbert Sétáló Budapest programja is hozzájárult, hogy a szokásosnál több szó essék a jelöltek tartalmi ajánlatáról (kár, hogy erről maga Puzsér beszélt a legkevesebbet, és kampányidejét jobbára az ellenzék szapulására használta).
7. Fegyelem és időzítés. Az ellenzéki együttműködés meglepetésre nem csak létrejött, de résztvevői még a nehezebb időszakokban, erős kormánypárti médianyomás alatt is fegyelmezetten végigcsinálták, nem kezdtek el kibeszélni, egyéni előnyöket realizálni a többiek rovására. Az, hogy ezúttal a kampányidőszak nem az ellenzék belháborúiról, nyilvános üzengetéseiről szólt, jórészt az előválasztás politikai innovációjának köszönhető, amely megelőzte a tragikus casting-bohózatok megismétlését. Az előválasztás bevált, nem csak a főpolgármester-jelölt kiválasztásában, de a sokáig feloldhatatlan IX. kerületi patthelyzet kezelésében is.
8. A Fidesz-rendszer még nem zár hermetikusan, a sajtó maradékai és a még relatíve önállóan működő igazságszolgáltatás jelentős rések a NER bástyáján. A megmaradt független sajtótermékek és a közösségi média a választók millióihoz eljutó ügyet csinált például a Borkai-botrányból. Az igazságszolgáltatást illetően nem csupán Simonka György meglehetősen kemény bírósági eljárását észrevételezhettük a kampány közepén, de a kampányvisszaéléseket is sorozatosan meszelték el a bíróságok, az érdi plakátügytől, a kidobóembereit egy egyetemistára ráküldő, majd őket hamisan tanúzva mentegető pécsi Vári Attilán át, a gyerekeket kampányban felhasználó győri fideszesekig.
9. Bármennyire is fontos sikereket aratott az ellenzék vasárnap, országosan még így is kevés a szavazója. Az önkormányzati eredmények rávetítése egy parlamenti választásra ismét elsöprő Fidesz-fölényt, minden bizonnyal újabb kétharmadot jelentene. Korábban részletesen elemeztem, hogy az ellenzék két, olykor egymással is konfliktusban álló feladata az egység megteremtése, és a szavazóbázis bővítése. Ezek közül az első feladványt megoldani látszik az együttműködő ellenzéki szcéna – reméljük így is marad 2022-ig. A másik probléma azonban még megoldásra vár. Van még két és fél év 2022-ig a válasz megtalálására.
10. Ahol az ellenzék nincs jelen, a vidéki, falusi Magyarországon, ott az összefogás se segít. Nincs is kinek összefogni kivel. Magyarország harmada falvakban él. Ma hozzájuk az ellenzék sem maradék médiája, sem szervezetei, aktivistái révén nem ér el. Az ellenzéki politika felszívódása vidékről, ami a Jobbik eróziójával egyre erősödő probléma, hatalmas nehézséget jelent 2022-re.
A fentiekből négy következtetést lehet levonni a Fideszre nézve
1. Nyilván el fog készülni a Fidesz által mélyen lenézett saját bázisa számára a mitikus magyarázat a kudarcra, amelyben Soros György a kommunista migránsokkal és a Magyarországon élő német vállalatvezetőkkel összeesküdve igyekezett megbuktatni a Fideszt. De hiába, mert végül minden fronton győzött Orbán. De ne legyenek kétségeink, a Fideszben sem hülyék ülnek, a fentieket ők is pontosan látják. És már dolgoznak a válaszon.
2. Két út áll előttük: a végtelenségig lebutított kommunikáció, a háborús pszichózis lazítása; illetve ennek épp az ellenkezője: a prés szorítása. Annyi bizonyos, hogy az önkormányzati választás fejleményei után az ellenzék építkezését nem fogják tétlenül végignézni.
3. Az egészpályás letámadás visszavétele mellett szól, hogy talán már elege van az országnak az állandó verbális háborúból, az új és új ellenségekből, a primitív, egybites propagandából, az egyre szemérmetlenebb tolvajlásból. Békésebb hangra, pozitívabb üzenetekre, a valós mindennapi problémáik, a széteső egészségügy és oktatás gondjainak megoldására vágynak az emberek, és ezt a hangot most az ellenzéktől, Karácsony Gergelytől kapták meg.
Még egyszer nem lehet elkövetni ezt a hibát, gondolhatnánk. De valójában miért mozdulna erre a Fidesz, amikor a saját tábort megfelelően egyben tartja az eddigi praxis? Az önkormányzati választáson egyáltalán nem esett vissza a Fidesz támogatása 2014-hez képest, még a most elbukott települések többségében sem. Az, amit az elmúlt években láttunk, az a magyar jobboldali szavazótábornak tökéletesen megfelel, nincs kiábrándulva belőle, nem fáradt el benne, nem érzi visszásnak.
Az a helyzet, hogy a magyar jobboldali szavazótábort a Fidesz megragadta, és elhurcolta a populista szélsőjobboldalra, és ez a szavazótábor momentán a Fidesszel együtt ott van (nota bene: ha a rezsim egyszer véget ér, komoly feladat lesz ezt a szavazótábort visszahozni onnan, eloszlatni paranoiáját, tévképzeteit, és a demokratikus keretek közti együttműködésre bírni). A végtelenségig pörgetett politikai hisztériával eléggé tud a tábor azonosulni ahhoz, hogy az az egyben tartására alkalmas legyen.
4. Épp ezért nagyobb esélye van a második verziónak, a nyomás a fokozásának. Ez pedig alapvetően az előzőekben felvázolt kulcsproblémák kezelését jelenti.
a) Az ellenzék hatékonyabb megosztása
Ez most nagyon gyengén működött. Berki Krisztián, a Mi Hazánk, a Puzsér-projekt felkarolása kudarcosak voltak, nem osztották meg érdemben az ellenzéki szavazókat. Sokkal profibb proxy-szervezetekre és pszeudojelöltekre számíthatunk 2022-ben, továbbá az ellenzék pártjai közötti konfliktusok permanens és professzionális gerjesztésére. Hangfelvételek, botrányok sokaságának nézünk elébe.
Egy 2022-es választást megelőző előválasztás meghekkelésére a Fidesz összehasonlíthatatlanul több energiát fog fordítani, mint idén, amikor elkényelmesedve elhitték, hogy ez nem jelent számukra veszélyt.
b) A hitelesnek kinéző jelöltek eddigieknél is intenzívebb lejáratása
A kompromat-gyártás önálló iparággá fogja kinőni magát, adott esetben titkosszolgálati eszközök bevetésével. A rendszerváltás óta eltelt 30 év legmocskosabb kampánya, ami a hátunk mögött van, csak a kezdet volt.
c) A sajtó maradékának (index, 24.hu, RTL klub) bedarálása, a közösségi média feletti politikai kontroll megteremtésére tett erőfeszítések.
Ebben semmi új nincs, de az eddig elvégzett munka végleges befejezése elkerülhetetlen. Gyaníthatóan rövid időn belül sor kerülhet a médiatörvény módosítására, illetve olyan kerülőutak kidolgozására és végigjárására, amelyek más eszközökkel számolják fel a sajtószabadság maradványait is.
d) Nem tologatható sokáig az igazságszolgáltatás átalakítása, a politikai befolyás kiépítése itt sem. Bár ez egyértelműen súlyos konfliktust okozhat Brüsszellel, de ebben a helyzetben valószínűleg Orbán bevállalja ezt a kockázatot.
Következtetések és tennivalók az ellenzék számára
1. A stabil együttműködések további olajozására van szükség. Ami kitartott a kampányban, nem biztos, hogy kitart a napi rutinmunkában, a települések irányítása során. Márpedig belső csatazaj nem szűrődhet ki majd a 2022-es kampányban, tehát az elkövetkezőkben a meglehetősen tarka ellenzéki koalíció együttműködésének üzembiztos begyakorlása a feladat.
2. Megfelelő jelöltekre lesz szükség. Olyan friss, mégis kipróbált emberekre, akiken nem fog könnyen a fideszes kompromat-ipar. Háttérbe kell szorítani a lejárt szavatosságú, elunt vagy kompromittálódott politikai szereplőket, és hihető politikusi gárdával nekivágni a következő választásnak.
3. Meg kell őrizni, illetve meg kell teremteni a sajtó és a közösségi nyilvánosság felületeit. Ez nem a fideszes revolver-blogok baloldali mutációit jelenti. Valódi, élő ellenzéki médiavilágot, valódi újságírókkal, valódi kérdésekkel, valódi véleményekkel. Amelyek adott esetben errefelé is kritikusak. Mindehhez a megszerzett önkormányzati pozíciók jó kiindulási alapot jelentenek. Október 13-án 50 10.000 főnél népesebb városban nyert az ellenzék, benne féltucatnyi megyeszékhellyel és Budapesttel. Ez a hálózat alkalmas lehet egy országos elérésű offline médiatermék előállítására is.
4. Vidék, vidék, vidék. Ismételjük át: ha az ellenzék nem tudja legalább részben visszaépíteni vidéki jelenlétét a következő két és fél évben, akkor parlamenti választási szinten továbbra is súlyos bajban lesz. Ne legyenek illúzióink, az ellenzék 2022-ben is döntően a városokból fog tudni nyerni. De az ország harmadát jelentő falvak ellenzéki eredményeinek javítása nélkül vajmi kevés esély van, hogy pusztán onnan többséget tudjon szerezni.
Végezetül, talán a legfontosabb: a most megválasztott ellenzéki önkormányzatoknak, kegyetlenül kemény munka gyümölcseként most kezükben a lehetőség, hogy bebizonyítsák, nem csupán a kampányolásban értették meg a választók elvárásait és tanulták meg a leckét, de a települések irányításában is.
Nem folytathatják az önkormányzatokban azt, ami miatt a Fideszt elzavarták onnan. Átlátható, korrupciómentes és részvételi önkormányzatokra van szükség.
A kormány antiszociális dúlásának kiegyensúlyozására markáns baloldali, szolidaritáselvű szociálpolitikára. A fákkal és zöldfelületekkel szemben folytatott fideszes háború helyett a klímaválsággal szembenéző, fenntartható településekre. A kulturális provincializmus helyett nyitott, sokszínű kulturális életre. A városi mobilitás átalakítására, az oktatás és egészségügy önkormányzatok által ellenőrzött területein a végromlás feltartóztatására.
És nem utolsósorban kipcsakozó közép-ázsiai delírium helyett európai kapcsolatrendszerekre, integrálódásra az EU-s és nemzetközi progresszív kapcsolati hálókba, tapasztalatcserére, európai rálátásra. A részletek kifejtése meghaladja ennek az írásnak a kereteit, de az irányok világosak. Nem elég győzni, a győzelmet jóra is kell tudni használni.
Van tennivaló bőven, és a Fidesz már vasárnap éjszaka óta dolgozik a maga házi feladatán. Nem dőlhetünk hátra az ellenzéki oldalon sem. Tisztelet és csodálat mindenkinek, aki végigcsinálta az elmúlt hetek kampányait. Az általuk kiharcolt eredmény a végső összezuhanástól mentette meg az ellenzéket, és megteremtette a további küzdelem lehetőségét. De az igazi feladat még előttünk áll.
